Archive for október, 2012

FELHÍVÁS !

A DIÓSZEGI HAHOTA SZÍNJÁTSZÓ CSOPORT

A Petőfi Baráti Társulás vezetősége felhívja a tagság, valamint a kultúrát kedvelő egyének figyelmét, hogy 2012.október 21-én /vasárnap / délután 16,00 órai kezdettel a királyfiakarcsai kultúrházban a diószegi Hahota Színjátszó Csoport „ Elmondani, jaj, de nehéz…“ címmel zenés, komikus, szórakoztató műsorral lépnek fel.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A belépés díjtalan!

2012.október 7-én a Cserkészligetben került sor az 1848-49-es szabadságharc megtorlásokban kivégzett mártírjai tiszteletére rendezett emléknapi megemlékezésre.
Madách Imre:
„ Nem néztetek erőst, hogy szolgáljatok,
Ki fényesen majd jutalmazni tud,
Akit szolgáltatok egy árva hon volt,
Im sírotokra emlékkő se jut.“
Az aradi vértanúk katonák voltak, akik a fegyelmet, a harctéren kiérdemelt dicsőséget tartották fontosnak életük során. Emberek, akik a magyar szabadságharc hívó szavára, katonai tudásukat adták azért, hogy Magyarország szabad és független legyen. Ők azok, akik végigharcolták a szabadságharc csatáit, vezették csapataik embereit keményen küzdve, mert hittek abban, hogy győzhetnek. Életük azzal zárult, hogy rajtuk statuáltak példát a megtorlásra. Meghaltak, mert szembeszálltak volt esküjükkel , amely a császárnak tett ígéret volt. Ők azok, akik elmenekülhettek volna, amikor már tudható volt a vég, hátrahagyva a hozzájuk beosztott katonákat, mégsem tették. Olyan hősök ők, akiket Magyarország történelmében csakis vérvörös betűkkel lehet illetni, mert a vérüket áldozták ezért az országért. Minden magyar embernek tudni, ismerni kell a nevüket, a tetteiket.
Az aradi 13:
Leiningen – Westerburg Károly
Damjanich János
Török Ignác
Aulich Lajos
Vécsey Károly
Lázár Vilmos
Dessewffy Arisztid
Nagy-Sándor József
Knézich Károly
Schweidel József
Kiss Ernő
Láhner György
Poltenberg Ernő
Október hatodikán nemcsak Aradon voltak kivégzések. Ezen a napon, Pesten is kivégezték Batthány Lajos első magyar miniszterelnököt. A 13 vértanú közül a legfiatalabb 30, a legidősebb 54 éves volt.
2012. október 7-én, vasárnap délután a PBT vezetősége, tagsága, a falubelik, barátok, ismerősök emlékeztek e szomorú eseményre. Az emléknapi megemlékezésen részt vett Királyfiakarcsa polgármesternője Gányovics Jana is, valamint Mede Károly plébános úr.
Az ünnepi műsort a Hodosi énekkar biztosította, akik szívet, lelket melengető programmal készültek. Az ünnepi beszédet Batta György író, költő mondta. Az emléknapi megemlékezés végeztével a PBT tagjai mécseseket helyeztek el a csicsói Nagy Géza által készített aradi vértanúk tiszteletére készített emléknél.
Reményik Sándor:
„ Lehullott a rezgő nyárfa….
Nem.
Nem ezüstszínű most a levele.
Feketén hull a fákról a levél,
S a föld, amelyre hull,
Kemény, mint a koporsó fedele.
Hallottátok: így szól a rendelet:
Gyászolni ne merjen ma senki sem,
Senki ne merjen ülni ünnepet,
Mert a nép, melynek e nap ünnepe volt:
Csak volt…!
Halottnak – hallgatás,
De a hamu alatt,
Valahol mélyen – izzik a parázs!“
A PBT vezetősége köszöni a résztvevőknek, hogy a jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényünket.

Az emléknapi megemlékezésről a fotók megtekinthetők:
www.picasaweb.google.com/petofitarsulas2

2012.szeptember 29-én a pénzesgyőri barátaink látogattak el hozzánk. Az előzetes program szerint ez évben a PBT biztosított számukra programot. A reggeli „sietős “ fogadásuk után kirándulásra indultunk Nyitra, Zobor vidékére. Az első megállónk Deáki faluban volt.
A falu történetéről:
1001-ben I. István bencéseket telepített ide, ettől kezdve a pannonhalmi apátság birtoka volt.1002-ben a pannonhalmi apátság alapítólevelében a mai Deáki régi Wag nevén az adományozott birtokok közt szerepel. 1228-ban épített kéttornyú román stílusú temploma Szlovákia legrégibb műemléke. Legrégibb része az 1103-ban épített Szent István kápolna. 1317-ben Csák Máté a földesura, majd a birtokot a Cseszneky család szerezte meg. 1526-ban a mohácsi csatát követően az apátság nehéz anyagi helyzete miatt a birtokot zálogba adta Laki Bakith Pálnak, 1535-ben pedig Thurzó Elek országbíró szerezte meg. 1612-ben a falu újra az apátság birtoka lett. Református iskolája a 18.században nyílott meg, ekkor épült fel a reformátusok imaháza is. Az 1849. június 20-21. között lezajlott peredi csata során a deáki templomnál voltak felállítva a császári csapatok ágyúi.
Deákin a római katolikus templomot látogattuk meg, ahol a templom gondnoka, Pozsonyi Anna néni várt bennünket. Anna néni nagyon szép előadást tartott a templom történetéről.
A templom a 13.században épült. Elődjét, a Szent István kápolnát már említettem, hogy 1103-ban építették, és ezt II. Paszkál pápa oklevele is említi. A templomot 1872 és 1875 között neoromán stílusban bővítették. Az 1940-es évek kezdetén Serédi Jusztinián újíttatta fel, Kontuly Béla freskója is ekkor készült el. A templom legújabbkori felújítási munkálatai 1993-ban a díszüveg –ablakok restaurálásával kezdődtek, majd 1996-ban a középkori templomrész tetőszerkezetének felújításával folytatódtak. A 19.század templomrész tetőszerkezetét 1998-ban újították fel. 2001. november 10-én Tóth Domonkos püspök újraszentelte a templomot. Kolozsváry László kárpátaljai festőművész Halotti beszéd c. festményét 2001. márciusában szentelték fel. A 170×300 cm átmérőjű olajfestmény a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának adománya. Amiről a templom ismert és híres lett, az az a tény, hogy néhány évtizedig itt őrízték, sőt használták a Pray-kódexet. A híres kódex, mely felfedezőjéről, a jezsuita történész Pray Györgyről kapta a nevét – rendkívül jelentős kincset őríz, ebben maradt fenn ugyanis a legkorábbi összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és a Könyörgés. A kódexben egyébként a XII. század végétől a XVII. századig szerepelnek bejegyzések, melyek közül az egyik éppen a deáki Szűz Mária templom 1228. november 14-i felszenteléséről tudosít. A templom látogatása közben felmentünk a tetőtérbe is, ahol egykor a szerzetesek éltek. Egykori celláik nyoma jól kivehető.
A deáki templom látogatása nem mindennapi élmény volt mindannyiunk számára.
Utunkat Kistapolcsányba /Topoľčianky/ folytattuk tovább. Ezt a mai települést 1293-ban Topolchan néven említik először. Királyi birtok, majd 1307-ben Károly Róbert Haslav comesnek a Kistapolcsányi család ősének adta, aki királyi engedélyt kapott arra, hogy a Leves patakban arany után kutasson. Mai kastélya eredetileg késő gótikus vízivár volt, melyet előbb a johanniták, majd Csák Máté birtokolt. Várkastélyát a 15.században a Kistapolcsányi család építtette. Ez a család 1611-ben kihalt és 1616-ban a birtok a Rákóczi családé lett. 1696-ban itt született II. Rákóczi Ferenc első fia, György Lipót. A Rákóczi szabadságharc bukása után a Rákóczi birtokok, így Kistapolcsány is a kincstárra szálltak, melytől 1710-ben a Coburg család vásárolta meg, majd ezt 1711-ben Zichy Károly szerezte meg. A Zichy család 1742-ben a horvát származású Keglevich családnak adta tovább a birtokot. Keglevichekkel számos dalmát telepes is érkezett, akik fellendítették a zöldség, gyümölcstermesztést, a szőlőtermesztést és a sörfőzést.1787-ben Keglevich Károly a korábbi gótikus templom helyett új barokk templomot építtetett. 1890-ben a Habsburg család lett a kistapolcsányi uradalom birtokosa. A kastély a múltban a Habsburok nyári rezidenciája volt, az első világháború után elnöki nyaralóként szolgált. Ebben az időszakban valósult meg az egész objektum három reneszánsz szárnyának legutóbbi nagyobb építészeti átalakítása. Rendszeresen, külön előszeretettel járt ide T.G.Masaryk, a Csehszlovák Köztársaság első elnöke. A klasszicista kastélyszárny fokozatosan múzeummá vált. Mi is megcsodálhattuk a több mint 14 ezer kötetet tartalmazó gazdag könyvtárát, a korabeli bútorzatot, használati dolgokat, valamint a 16.- 19. századból származó értékes kerámia,- és porcelán gyűjteményt, amely egyedülálló egész Szlovákiában. A kastélyt gyönyörű és terjedelmes angolpark övezi.
A kastély tárlatvezetése, a múzeum látogatása értékes és maradandó emlék marad.
Az utunkat folytatva Taszármalonyban / Tesárske Mlyňany/, álltunk meg, az itt lévő Arborétumban tettünk egy kis sétát. A falu említése 1075- ből származik, mint garamszentbenedeki apátság birtoka, ekkor Tessar alakban szerepel. 1275-ben „ Thescer“ néven szerepel. A neve szláv eredetű, a „tesár“ = ács főnévből származik, ami arra utal, hogy eredeti lakói uradalmi ácsok voltak. 1565-ben az esztergomi káptalan birtoka. Malonyát 1209-ben „ Villa Malanhan“ néven szerepel. Kezdetben a helyi nemesek birtoka, 1527-től a Tapolcsányiaké, később a 16.században a Horváth és Kereskényi család birtoka. A falu a 17.századtól a szomszédos Taszár filiája volt. A két községet 1960-ban egyesítették. A Malonyai Arborétumot Sédeni gróf Ambrózy – Migazzi István /1869 -1933/ jogász, dendrológus, botanikus, a magyar „ Heiden“ a „ Virágos gróf“ alapította. Az életcélja az „ örökké zöldellő kertnek“ a mi természeti adottságaink közötti megvalósítása volt. Ambrózy édesanyja Erdődy Agáta grófnő volt, aki az Erdődy család kertészkedő szenvedélyét örökítette át fiára. 1892-ben feleségül vette Migazzi Antónia grófnőt. Ambrózy István, a felesége malonyai birtokán próbálkozott növények százainak telepítésével. 1914-ben hazautazott Magyarországra, édesanyja temetésére, és a háború illetve a trianoni békeszerződés után soha nem tért vissza félbemaradt munkájához. 1922-1933 között hozta létre Kám község mellett a jeli arborétumot. Síremlékének jelmondata: „ Semper vireo“ – „Örökké zöldellek“.
A malonyai arborétumban áll az Ambrózy – Migazzi kastély, mely 1895-ben épült neoklasszicista stílusban. Legjellegzetesebb a neogót stílusjegyeket felvonultató, a kastélyépület tömegétől elkülönülő torony és a szintén neogótikus üvegház, melyek a korabeli angol mintát igyekeznek utánozni. A kastély leginkább az azt követő 67 hektárnyi parkról ismert, amelyben Ambrózy – Migazzi István egy mind saját korában, mind ma egyedülálló, jelenleg körülbelül 2300 növényfajt számláló arborétumot hozott létre. A terület öt részre tagolódik: Ambrózy – park, kelet-ázsiai –rész, koreai- rész, észak-amerikai-rész, és van még egy elzárt kísérleti telep is. Ez a park, Európa egyik legnagyobb botanikus kertje.
Az Arborétumban, a sétánk alkalmával Ľudmila Majorová kalauzolt bennünket, köszönet illeti őt, hiszen mint elmondta egy egész nap is kevés lenne az Arborétum növényzetének megismerésére, megtekintésére, de a legérdekesebbeket megtudta nekünk mutatni.
Az egész napos kirándulásunk, túránk után, kicsit fáradtan érkeztünk meg a PBT Ligetébe, ahol a Társulás vezetősége, tagjai finom vacsorával, frissítővel és Zsapka Attila, valamint a dobosa kíséretében jó hangulatot, zenét biztosítva, vidám szórakozás mellett töltöttük együtt az est további részét. Bízom benne, és bízunk abban, hogy a vendégeink jól érezték magukat nálunk és kellemes élményekkel tértek haza.
A PBT vezetősége köszönetet mond a szervezőknek a sok munkáért, segítségért.
A nap eseményeiről a képek megtekinthetők:
www.picasaweb.google.com/petofitarsulas2

A Petőfi Baráti Társulás 2012. szeptember 22-én egynapos kiránduláson vett részt Dabason, ahol ebben az időszakban a XIV. Dabasi Napok rendezvénysorozata is zajlott. Dabason Szandhofer János alpolgármester úr és régi kedves ismerősünk Kosztolányi Gyula tanár úr vártak és fogadtak bennünket.
Röviden a város történelméről:
A középkorban először 1264-ben tesz említést a királyi adománylevél, ahol még „ Dobos“ és „Babos“ néven szerepelt. A név valószínűleg onnan származik, hogy Dabas volt a királyi dobosok lakhelye. Gyón település IV.Béla alatt már fennállt, s ugyan a tatárjáráskor elpusztult, de a 15.század közepére ismét lakott település lett. A török hódoltság végére az egész környék elnéptelenedett, s az 1690-es összeírás alkalmával, mint lakatlan területet vették számba. Pest megye egyik legfiatalabb városa három, illetve négy eltérő történelmi múltra visszatekintő, egymástól markánsan különböző rétegződésű község összevonása eredményeként alakult ki. A város északi felén elterülő Sárit, akárcsak szomszédait a török 1597 körül pusztította el, új birtokosai az 1700 –as évek elején katolikus szlovák úrbéresekkel telepítette be. Gyón település pusztáit az 1720-as években kezdték betelepíteni református magyar, majd evangélikus szlovák jobbágyokkal. A Sárival szomszédos Felsődabas annyiban hasonlít hozzájuk, hogy ide is telepítettek jobbágyságot, a katolikus magyar úrbéres lakossága a 18.században önálló községgé szerveződhetett. Alsódabas, szomszédjával, Gyónnal együtt került az 1720-as években a Halász család kezébe. A pusztát benépesítő református család és rokonaik ide viszont sosem telepítettek jobbágyokat. Alsódabashoz tartozott az Újhartyáni határ mentén Szőlő. /megtalálható Szőlőtelep, vagy Alsó-Dabasi-Szőlő néven is/. A Dabasi-Szőlők a 19.század végén indult igazán fejlődésnek, a szőlőtelepítések során. Alsó-és Felsődabast 1947-ben kormányhatározattal egyesítették, 1966-ban pedig hozzácsatolták Gyónt és Sárit is. 1970-re Dabas így érte el a 13000 –es, valóban kisvárosi népességet, s miután a fejlesztési prioritások nyomán kiépültek a várossá nyilvánítás infrastrukturális feltételei, nagyközségi, 1984-től pedig városi jogú nagyközségi rangott kapott, melyre 1989-ben a várossá nyilvánítás tett pontot.
A házigazdáink a város főterén vártak bennünket, ahol rövid pihenés mellett még megcsodálhattuk a város főterét a Városházával, a vízsugaraival játszó szökőkúttal, a Szent István szoborral. Az Árpád-kori bronz egész alakos szobor Hermann Zsolt alkotása, a felállítás éve: 2011.
A vendéglátóinkkal együtt kisvasúttal indultunk a város nevezetességeit megnézni. Először a Halász-Móric kúriát látogattuk meg. Ez a klasszicista műemlék 1821-ben épült, sokáig ipari vállalat központa volt, majd vendégház és faluház lett. Az egykor hatalmas parkban álló, a kisnemesi építkezés legjobb példájaként ismert klasszicista kúria, szabadon álló formában, emelt földszinttel, kétoldalt íves kocsifelhajtóval épült. Az épületen belül a Halász-Szánthó emlékszobát tekintettük meg. A következő megállóhelyünk a Gyóni Géza emlékhely volt, ahol László Mihály tiszteletes úr mutatta be nekünk az evangélikus templom mellett álló emlékszobát. A Gyóni Géza emlékszoba Dabas Város Önkormányzatának támogatásával 2002. júniusára készült el. Ezzel megvalósult sok gyóni, dabasi polgár régen dédelgetett álma, hogy „ kis falu nevével indult költő“ egykori szülőházának közelében, a gyóni evangélikus parókia udvarán lévő házban állandó kiállítás mutatja be a költő irodalmi munkásságát és szomorú életútját.A tárlat anyagának összeállítása Sztavinovszky Győző tanár segítségével és a város számos intézményének közreműködése mellett valósult meg. Újságcikkek, eredeti kötetek, személyes tárgyak, levelek és régi fotók mozaikjai segítségével ismerheti meg a látogató a mártír sorsú költő életútját.
Juhász Gyula írta: „ 1914-ben a háború költőjeként indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el….“
Ki is volt Gyóni Géza…..A költő 1884. június 25-én született Gyónon, és Áchim Géza néven jegyezték be az evangélikus egyházközség anyakönyvébe. Apja, Áchim Mihály, evangélikus lélkész. Fiát is a papi pályára küldi, de ellentmondásos egyénisége, nyughatatlan természete kisiklatja életét és más utakra sodorja a fiatal lázadó Gyóni Gézát. Fiatal teológusként rengeteg hatás éri, így lelki válságba kerül. Egy párbaj következményeként öngyilkosságot kisérel meg, felgyógyulása után egyértelművé válik, hogy Isten szolgálatában nem maradhat, ezért apai sugallatra közigazgatási gyakornok lesz a gyóni községházán, de valójában az újságírás érdekli. Az irodalmi élet perifériájára sodródva lett Vajda János utód, Petőfi követő, Ady utánzó, a világháborús mozgósításokra szinte elsőként reagáló, büszkén bevonuló hazafias mintakép. 1914-ben a felszólított háborús közhangulat hatása alá került. Nem kívülállóként, hanem a tűzvonalban szinte naplószerűen rögzíti az eseményeket. Ő lett az események élő tanúja, a véres idők krónikása. Hadifogságba kerül, ahol a szenvedés végzetesen megtöri, az utolsó próbatétel, amit már képtelen kiállni, az imádott öccse halála. Elgyörtört lelke elborult, teste nem bírta tovább. 1917. június 25-én, a harmincadik születésnapján meghalt.
A következő megállóhelyünk a Tájháznál volt, ahol a gondnok Jakó Csaba ismertette és mesélte el nekünk a dabasi Tájház történetét, mely Dabas egyik legrégibb háza. 1835-ben épült, az évszámot a hajdani építőmester a főgerendába véste bele. A parasztház első tulajdonosa egy kis bíró volt, majd a házat a gyermeke örökölte meg. A ház a mai napig megőrízte a korának megfelelő jellegét. 1998-ban a volt tulajdonos meghalt és a ház eladásra került. 2002-ben a Dabas Város Önkormányzata megvette és felújította az egész épületet. Kicserélésre került az a tetőszerkezet, amit nádból varázsoltak újjá, a homlokzati fal egy része, a belső padozat illetve a kinti járda rész. A felújítások befejezése után pedig megtörtént a ház belső bútorzattal történő felszerelése. A ház 3 részből áll: tiszta szoba, pitvar és a kamra. Ennek megvalósításában nagyon sokat köszönhet a város a jelenleg is működő Gyóni Nyugdíjas Klubnak. Szinte egy emberként fogtak össze, hogy a kidobásra váró régiségeket megtisztítva, lefestve adják oda, hogy minnél korhűbben tudják berendezni a tájházat. A házban a XIX. század korának megfelelő berendezési tárgyak találhatók.
A dabasi református templomban úgyszintén tartalmas előadást hallgattunk meg a templom történetéről. A templomot 1793-ban építtette copf stílusban Halász Imre. 1794. év első napján szentelték fel Zelizi János lelkészsége idején, aki 30 éven át volt a gyülekezet lelkésze /1793-1823-ig/.A templomot eredetileg zsindely fedte és tornya sem volt, épp csak elfértek benne a harangok. Orgonát 1882-ban kapott, amely Kerékgyártó István orgonaépítő mester alkotása. 1883-ban a templom falába, a nők padjai felett levő ablak alá, a bevágatott szekrénybe helyezték el azt a porcelán koszorút, melyet Kossuth Lajos Turinból küldött atyja síremlékére. Ez a koszorú a világ első és egyetlen olyan Kossuth koszorúja, / 130 cm átmérőjű / melyet Kossuth Lajos készítetett el, és dabasi rózsák ihlették.
Előzmény: Kossuth Lajos édesapja élete utolsó évét, 1839. június 13-án 76 évesen bekövetkezett haláláig Dabason töltötte, mialatt fia, Lajos börtönben ült. Első síremléke, egy másfél méter magas vörös márvány sírkő a református ó-temetőben volt elhelyezve. A síremléket 1969-ben, amikor a régi református temetőt felszámolták, áthelyezték az újonnan megnyitott köztemetőbe.
A nap folyamán látogatást tettünk a Kapisztrán-Hunyadi Emléktoronynál is. A keresztény világ és Magyarország közössége 2011-ben ünnepelte az 1456-os nádorfehérvári diadal 555.évfordulóját. E jeles alkalom kapcsán Kőszegi Zoltán, dr. Lezsák Sándor, dr. Nagy Gábor Tamás és dr. Simicskó István parlamenti képviselők határozati javaslatot nyújtottak be a Magyar Országgyűlésnek, melyben indítványozták, hogy Magyarország Kormánya július 22-ét, a nádorfehérvári diadal győztes csatájának évfordulóját nyilvánítsa nemzeti emléknappá. Az Országgyűlés 2011. július 7-én elfogadta a határozatot. Ezzel egyidőben Dabas Város elöljárói elkezdték keresni annak a lehetőségét, hogy miként tudna a település méltó emléket állítani a diadal hőseinek. Végül Dabas Város főterére került az Emléktorony.
A „ Hit, Remény, Szeretet „ tornyai Lengyelországból vannak, a toronyszentelést dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskemét Főegyház érseke, Dabas város díszpolgára végezte augusztus 20-án. Az ünnepi átadásra 2011. szeptember 23-án került sor.
A Dabasi Napok keretén belül Sáriba látogattunk el, mégpedig a Rétes – utcába, ahol a hagyományőrző Csoportok Találkozója zajlott jó hangulatban, gyönyörű népviseleti öltözékekben. Ahogy mondják, volt egy asszony Sáriban, aki megálmodta, hogy a sári rétest, mint gasztronómiai különlegességet, az évszázados hagyományt meg kell őrízni és átadni az utókornak. Ez az asszony Fojta Istvánné Piroska volt. Az ő álma életre kelt, mert sok ember csatlakozott a Rétesház gondolatához, hogy valóra váljon. A néhány esztendőn át tartó munka meghozta a gyümölcsét, mert már „ ország-világ“ megkóstolhatja a sári rétest. Egy kis ízesítőt is láttunk az aznapi programból, Kőszegi Zoltán polgármester úr köszöntötte a vendégeket és ő nyitotta meg a kultúrprogramot is.
A kirándulásunk utolsó megállója a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolában volt. Ebben az iskolában tanított, tevékenykedett és innét vonult mint az Iskola igazgatója nyugdíjba, Kosztolányi Gyula. Mint megtudtuk, tanár úr volt az egyik ötletgazdája az új iskola megépítésének. Igazgatóként állandóan színesítette a szakképzés palettáját és ezzel hozzásegítette a város fiataljait, hogy olyan szaktudást szerezzenek, amellyel el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon. Az iskola berendezése, az osztályok felszereltsége nem mindennapi. Csak ámultunk és bámultunk. Az iskola éttermében szíves fogadtatásban, vendégszeretetben volt részünk. Köszönet illeti a Kisdabasért Egyesület személyzetét a finom vacsoráért, a kiszolgálásért és köszönetet mondunk mindazon tanároknak is, akik az estét velünk töltötték. A Szakképző Iskolát Ambrus Imre gyakorlati oktatásvezető képviselte. Sajnáljuk, hogy az Iskola igazgatójával ezen a napon személyesen nem tudtunk találkozni, mivel Budapesten volt az iskola német vendégeivel.Tisztelettel köszönjük Kőszegi Zoltán polgármester úrnak, hogy fontos elfoglaltsága mellett még ránk is volt ideje, eljött az iskolába, hogy néhány órát velünk töltsön. Köszönjük neki az egész napos szervezésért és a meghívásért.
Ha már az iskolánál tartunk, azért néhány gondolattal szólni kell a Szakközépiskola névadójáról, Kossuth Zsuzsannáról is. A Kossuth szülők ötödik gyermekeként született 1817-ben. 1841-ben házasságot köt Meszlényi Rudolffal, kivel boldog, kiegyensúlyozott házasságban éltek. Két kislány és egy fiúgyermekük született. A kisfiú születését megelőzően Zsuzsanna elveszíti a férjét. Mély gyászából a történelmi események rázták fel. Magyarország első főápolónője lett. Szívvel- lélekkel vállalta a háborús sebesültek gondozását, az ápolás humanitárius eszméjének képviseletét. Emberségét bizonyítja, hogy a szabadságharc idején nemcsak a sérült magyar honvédeket, hanem a korházi ellátásra szorult osztrák katonákat is ápolta. Kossuth Zsuzsanna eszméi, áldozatos munkája, erkölcsi tartása, önzetlensége ma is példaértékű. 1854. június 29-én 37 évesen hunyt el.
Végül tisztelet és köszönet jár Kosztolányi Gyulának, aki egész napon keresztül fantasztikus házigazdánk volt, aki rengeteget tett és tesz a városért a dabasi fiatalokért.
Kitüntetései:
2000.június 3- Dabas Ifjúságáért Kászonyi Dániel –díj
2002. december 4 – Arany János Pedagógiai Díj
2003. március 15 – Dabas Díszpolgára cím
2009. decemberében – Prima Díj
2009. december 5 – Emléklap a hűségért / A Nemzeti Kötelék Kuratóriuma adományozta a külhoni magyarságért végzett áldozatos munkájáért.
A kirándulás résztvevői köszönik Dabasnak ezt a felejthetetlen napot.

A képek megtekinthetők:
www.picasaweb.google.com/petofitarsulas2