2001. december 10-én alapították a Petőfi Baráti Társulást. Az elmúlt húsz évet foglalta össze lényegretörően, és – szavai szerint – dióhéjban a szervezet elnöke, Erdős Péter.

Erdős Péternek a tagság felé írt körlevele:
Immár második ádventi időszakot éljük a koronavírus-járvány által elszakítva egymástól, így a szokásos hírlevelem is később kerül a tagság látókörébe és a szokásoktól eltérően egész más tartalommal. Más tartalommal, ugyanis minden bizonytalan a jövőt illetően, így a programokat sem tudom előre fél évre meghirdetni. Talán az első hónapok programjainál rögtönözni fogunk, ami azt jelenti, hogy pár nappal a rendezvény időpontja előtt fogjuk tudatni a tagsággal, hogy mikor, hol és milyen program kerül megrendezésre.
Most a 2022–es esztendő első féléves programja helyett a PBT létezésének az első húsz esztendejét fogom összefoglalni, ugyanis 2001. december 10 – én küldtem el alapítási kérvényünket a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumába jóváhagyásra. 2002. január 17–én történt meg a jóváhagyás, és január 25–én a királyfiakarcsai kultúrházban tartottuk alakuló ülésünket. Az akkori ülésünkön 25–en voltunk jelen és 17–en kérték a tagfelvételüket.

Itt jegyzem meg, jelenlegi létszámunk már pár éve 220 fő körül mozog. Néhány gondolat az indítékról, hogy húsz évvel ezelőtt, miért is indult útjára a PBT? Emlékeim szerint 2001. november eleje lehetett, mikor az Új Szó napilapban egy érdekes egész oldalas cikkre lettem figyelmes. A szerző egy svédországi kis falu történetét írta meg.
A történet arról szólt, hogy ez a kis falu nagyon kezdett elöregedni, ugyanis a fiatalok többsége kezdett elköltözni a közeli városokba. Ekkor történt egy fordulat, ugyanis a falu „bölcsei” összedugták a fejüket és eldöntötték, hogy egy színdarabot szerveznek. E színdarab szervezésébe bevonták a falu majd minden lakosát.
Volt, aki szerepet játszott, volt, aki kellékeket készített, illetve színházi kosztümöket varrt. Voltak olyanok, akik a színpadi pódiumot készítették, mások a szereplők ellátásáról gondoskodtak, teát, kávét főztek.

Az első fellépés hatalmas sikerrel járt, amelyet aztán újabb és újabb előadások, fellépések követtek. A sikerek megállították a településről való elköltözést, sőt voltak olyanok is, akik újra visszaköltöztek a faluba. Ezt olvasván, 2001 novemberében azt gondoltam én is, hogy Királyfiakarcsán is nagyon silány volt a kulturális élet, ezért talán nekünk is a svédországi példát kellene követni. Az elgondolást tettek követték, és így jutottunk el ma a húszéves évfordulónkhoz.

Az évek során felejthetetlen barátságok kötődtek a hozzánk hasonló beállítottságú egyesületekkel szerte a Kárpát–medencében. Legelőször a pénzesgyőriekkel vettük fel a kapcsolatot, akikkel a kapcsolatfelvétel óta minden évben oda–vissza alapon kirándulásokat szervezünk, illetve december 29-én közös előszilvesztert tartunk. Rajtuk kívül nagyon jó kapcsolataink vannak a kismegyeriekkel, dabasiakkal, a vajdasági bácskossuthfalvaiakkal, a kárpátaljai mezőváriakkal, valamint a bécsi Európa-Clubbal.

Amíg működött Királyfiakarcsán a kisiskolánk, addig a március 15–i ünnepség keretén belül több iskola részvételével szavalóversenyeket és történelmi vetélkedőket szerveztünk. Ezeken a versenyeken a szomszédos falvak iskoláin kívül tiszteletüket tették a kiskunfélegyházi, sümegi és dabasi iskolák tanulói és tanárai is.

Fontos megemlíteni a Petőfi emlékhelyeken szervezett találkozókat is, melyeken leggyakrabban a Szerencsés és a Tarjányi házaspárok képviselték a PBT–t, ugyanúgy, mint a németóvári megemlékezéseken is.
Nem feledkezhetünk meg a kulturális, színházlátogatásainkról sem. Évente legalább kétszer Budapestre a Madách Színházba vagy az Operettszínházba látogattunk el, és nyaranként a fertőrákosi Barlangszínház előadásait tekintettük meg.

Ami nem maradhat ki az elmúlt 20 év tartalmából, a borversenyek, borkóstoló estek, illetve a borturizmus. Legalább 15 alkalommal tartottunk hazai borversenyt, ahol a helyi és környékbeli amatőr borászok mérettették meg a boraikat. Többször tartottunk olyan borkóstoló esteket, amelyeken neves borászok mutatkoztak be termékeikkel. Borturizmus során ellátogattunk több hazai és magyarországi boros pincébe is, ahol finomabbnál finomabb borokat kóstolhattunk.

Hogy mi minden történt e húsz esztendő alatt? Azt megírni még egy könyv sem lenne elég.
Helyette megpróbálom dióhéjban összefoglalni, hova is jutottunk. Először közlöm, ki mindenki szerepelt e húsz esztendő alatt Karcsaországban, de előrebocsátom, lehetnek olyan szereplők is, akik nem szándékosan, de kimaradhattak a felsorolásból. Ezért utólagos elnézésüket kérem. A Petőfi Baráti Társulás legelső vendége Dr. Barsi Ernő néprajztudós volt, aki hitében, magyarságában, világnézetében, tudásában rendíthetetlen ember volt. Olyan szolgálattevő, aki édesapjától tanulta a nép szeretetét, azt, hogy minden tudás csak akkor ér valamit, ha az az embereket szolgálja.

A további felsorolás már nem időrendi sorrendben:
Koltay Gábor Magyar Örökség díjas filmrendező, Koltay Gergely Kossuth-díjas zenész, Makovecz Imre Kossuth-és Ybl Miklós díjas építész, Jókai Anna a Nemzet Művésze, Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, Rókusfalvy Pál pszichológiai tudományok doktora,Melocco Miklós a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas szobrászművész, Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész, Duray Miklós felvidéki politikus, író, Jeszenszky Géza – Antall-kormány külügyminisztere (1990 –1994), Szíjjártó Péter az Orbán kormány külügyminisztere (2014 – 2021), Medgyasszay László országgyűlési képviselő (MDF), Kozma Imre római katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, József Attila-díjas költő, ifj. Béres József vegyész, a Béres Gyógyszergyár Zrt elnöke, Batta György Magyar Örökség díjas szlovákiai magyar költő, író, műfordító, újságíró, Balczó András a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar öttusázó, Perjés Klára újságíró, 2001–2006 között Kossuth Rádió főszerkesztője, Kondor Katalin magyar közgaszdász, újságíró, 2001–2005 között a Magyar Rádió elnöke volt, Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, Varga Miklós magyar énekes, színművész, rockzenész, Szvorák Katalin Kossuth- díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész, Vizi E. Szilveszter a Szent István-renddel kitüntetett, kétszeres Széchenyi-díjas magyar orvos, farmakológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Molnár Imre szociológus, történész, diplomata, 2015–2019 között a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója volt, Czimbalmosné Molnár Éva a rendszerváltoztatás óta a nemzetpolitika területén dolgozik. Különböző posztokon tevékenykedett a határon túli magyarságért, mint Határon Túli Magyarok Hivatalában, kilencvenes években a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója, majd később a kassai magyar főkonzulátust vezette, utána Magyarország nagykövete volt Pozsonyban. Jelenleg a Nemzetpolitikai Államtitkárság felvidéki ügyekért felelős főosztályvezetője, Smuck András geológus, a bécsi Europa-Club elnöke, Tarjányi József Petőfi kutató, a PBT örökös tagja, Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Somogyi Tivadar Győr volt alpolgármestere, Csorba László történész, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatója, Herczeg Melinda Herczeg Károly Alapítvány elnöke, E. Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum volt főigazgatója, Kispálné dr. Lucza Ilona a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum volt igazgatója, Kőszegi Zoltán Dabas város polgármestere (1998 óta), Katona Tamás történész, az Antall–kormány külügyi államtitkára volt, Kellermayer Miklós sejtkutató, emeritus professzor, Kiszely István antropológus, Pavel Sporcl világhírű cseh hegedűművész, Varnus Xavér világhírű orgonaművész, Papp Lajos Széchenyi–díjas szívsebész, Csókay András világhírű idegsebész, Forgács Gábor színész, humorista, Ihos József előadóművész, humorista, Berecz András Kossuth–díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, Agócs Gergely füleki származású néprajzkutató, Illényi Katica Liszt Ferenc–díjas hegedű és teremin művész, Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes, Pomogáts Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész, kritikus, tanár, Halzl József a Rákóczi Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke, Szigeti László felvidéki politikus, Bakos István művelődéskutató, Paulisz Boldizsár a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett iskolaalapító, az alsóbodoki Szent Kereszt felmagasztalása kápolna építtetője, Beregszászi Olga művésznő, Csillagszemű gyermektáncegyüttes és Tímár Böske, a Veresegyházi Asszonykórus és Janicsák István, Szabó G. László Hevesi Sándor-díjas újságíró, Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, Várkonyi Gábor történész, Pásztor Béla Veresegyház polgármestere 1965–től napjainkig, Bauer Győző gyógyszerkutató, akadémikus, Lacza Tihamér író, újságíró, Fekete György a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia volt elnöke, Sunyovszky Szilvia Kossuth- és Jászai Mari- díjas színésznő, Gubcsi Lajos közgaszdász, író, költő, címzetes egyetemi docens, Miklós László felvidéki politikus, Duka Zólyomi Arpád felvidéki politikus, Écsi Gyöngyi előadóművész, énekes, mesemondó, református lelkész, Kováts Marcell előadóművész, tárogatós, Szabó János Antall–kormány agrárminisztere, tárogatóművész, Martényi Árpád Eszterházy János Emlékbizottság elnöke, Rátosi Ferenc Sümeg város volt polgármestere, Erdődy Gábor Eötvös Loránd Egyetem professzora, Molnár Béla országgyűlési képviselő (KDNP), Tarics Péter újságíró, előadóművész, Nógrádi György egyetemi tanár, magyar biztonságpolitikai szakértő, a hadtudományok kandidátusa, Hunyadi László Magyar Örökség díjas marosvásárhelyi szobrászművész, Balázs Fecó Kossuth- és Liszt Ferenc- díjas zenész, Dráfi Mátyás felvidéki színművész, Boráros Imre Kossuth-díjas felvidéki színművész, Fa Nándor világhírű vitorlázó, Unti Mária egyetemi tanár, Pelyach István történész, egyetemi docens, Morován Zsolt főkonzul, Várkonyi Gábor történész, egyetemi docens, Győrfi Károly író, Csáky Pál felvidéki politikus, író, Kovács László felvidéki történész, tanár, Nagy Iván Csallóközi Múzeum igazgatója, Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész, egyetemi tanár, Faragó Laura énekművész, Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor a Hazajáró turisztikai magazinműsor szerkesztői, Pogány Erzsébet felvidéki közgaszdász, a Felvidék.ma hírportál alapítója, Gubík László SZAKC elnök, Józsa Judit a Magyar Kultúra Lovagja címmel kitüntetett székelyudvarhelyi kerámiaszobrász. Továbbá: Lakatos Róbert brácsaművész vezetésével a Rév zenekar, Kormorán együttes, Misztrál együttes, a gútai Kis–Duna Menti Rockszínház, Pósfa zenekar, Csallóközkürti Népdalkör, Tiszta Forrás Népdalkör, Dunaszerdahelyi Szent György Kórus, Arcok énekegyüttes Királyrév, Baranyai Judit – operett, Vásárúti Dalárda, Felsőpatonyi Népdalkör, Csicsói Porta Színpad, Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Katolikus Iskola diákjai, Szentegyházi (Erdély) Hagyományőrző Csoport, Kisudvarnoki Pünkösdi Rózsa Népdalkör Orbán Gyula vezetésével, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa Hecht Anna vezetésével, Jókai Színjátszó Társulat, Sikabonyi Polgári Társulás Énekkara Vanyek Rita vezetésével, Obergalla Kapelle zenekar Budapestről, a Bősi Aranykert néptánccsoport Bernáth Zoltán vezetésével, Diószegi Hahota színjátszó csoport, Kevicky Tünde, Kollár Katalin, Kovács Nagy Andrea (Opera Trió), Wischin Mariann énekes Budapestről, Matyó Márió Ipolyságról, Metropolitan zenekar Pozsony, Roman Krško,Varga Zaránd Ágoston (diák), a Nemeshodosi Megmaradásunkért Polgári Társulás, a Komáromi Kamarazenekar Stauróczky Balázs karmester vezetésével, Andrásfalvi Derzsi György, ifj. Derzsi György, Pankotay Péter, Juhász Előd, Elek Tibor Zsolt (balett- táncművész), Medveczky Szabolcs karmester, Pinezits József és Éva táncosok, Forró Attila, Felvidéki Rockszínház Karkó Henriett vezetésével, Nagy Ferenc, Ölveczky András, Jónás Csaba Komáromból, a Nagykanizsai Farkas Ferenc Énekegyüttes Baráth Yvette karnagy vezetésével, a Nagyfödémesi Csemadok Felnőtt Irodalmi Színpada Száraz Erzsébet vezetésével, Vadkerti Imre, Zsapka Attila, Sipos Dávid, Bertók István, a Somorjai Harmonia Classica Kamarazenekar Hegyi Brigitta vezetésével, Mészáros János Elek, Jakuba Seniglová, Wurczer Péter, Kovács Koppány, Székely Lóránt, Ocsko Aladár, Híves Mária, Mészáros Adél, Pfeiffer Gyula a Hodosi Gyöngyharmat Népdalkör, a Féktelen Komédiások Színtársulat Vágkirályfáról, Mács József író, Tőzsér Árpád költő, Kovács Attila a Komenský Egyetem tanszékvezetője, Világhy József, a győri Horthy Miklós Történelmi Társaság elnöke, a Komáromi Teátrum Színházi Polgári Társulás Dráfi Mátyás vezetésével, Dóka Zsuzsa, Kosáry Judit, Bősi Szabó László, Matus Ernő, Rigó Mónika, Nógrádi Tóth István, Sárközy Pál cigányzenekara, az Interoperett Budapest illetve a Budapesti Operaház művészeinek a fellépése a Váci Szimfónikus Zenekar közreműködésével, Vajas Anita énekesnő Lúcsról, a Békei Daloskör, Németh Imre és a Gaudium, Pepes Anyalai Sándor prímás és cigányzenekara.

Természetesen nem feledkezhetünk meg a karcsai fellépőkről sem, akikre büszkék vagyunk, Görcs Linda és Tamás néptáncos testvérpár, Ritter Éva szavaló, Lukács Sára és Zsófia, Erdős Ilona Eszter, Mészáros Emma, Bartal Dóra, Fehér Máté, Kurucz Klaudia, Görcs Chiara, a Manó Klub, Kiss Klára, Csóka Bernadett, Görcs Viktória, Balogh Tímea, Görcs András, Kuczman András, Somogyi Mártika.

Az elmúlt két évtizedben a királyfiakarcsai Cserkészligetben több alkalommal szabadtéri szentmisére került sor, melyek során a szentmiséket végző lelkiatyák: Mahulányi József, Szalay Gyula, Mede Károly, Boros Károly, Balogh Károly, Bozay Krisztián, Zsidó János,Kozma Imre, Jáki Teodóz, Puss Sándor, Grácián Atya, Kiss Róbert, valamint Erdélyből (Csíkszépvíz) Gábor Zoltán és Papp Antal (Zetelaka) lelkészek voltak. 2005-ben ökumenikus istentiszteletet tartottak Mahulányi József katolikus lelkipásztor és Somogyi Alfréd református lelkész.

Külön említést érdemel a 17 alkalommal megtartott Márton-napi libabál, amelynek mindig nagy sikere volt. Szokásaink szerint a zenét Iván Lajos, Vida György, Csiba Iván trió vagy Domonkos Árpád, Krajcsovics József duó zenészek szolgáltatták.

Sajnos a koronavírus-járvány megszakította az utóbbi években nagyon sikeres Újévi Gálakoncertek szervezését is, melyeket az Egyházkarcsai Önkormányzattal közösen szerveztük meg.
Szeretném a Tisztelt Tagságnak felidézni azokat a kirándulásokat, amelyeket főleg a Pepita Tours (Köles Zsolt) vagy a Top (Ferencz Judit) utazási iroda, illetve Molnár Ilona (PBT örökös tag) közreműködésével sikerült megvalósítanunk.
2002-ben a legelső kirándulásunkon – Királyfiakarcsa-Esztergom-Visegrád-Szentendre útvonalon több mint százan vettünk részt. 2003 júniusa – Prága, Kutná Hora. 2004 szeptember – Salzbug és környéke. 2005.június – Kiskőrös és környéke. 2006. május – Sopron, Nagycenk. 2006 augusztus – Dél-Csehország – Třeboň, Hluboká nad Vltavou, Český Krumlov, České Budějovice, Telč. 2007 augusztus – Lengyelország. 2008 június – Lednice, Valtice. 2008 augusztus – Erdélyi körutazás. 2009 augusztus – Pécs, Harkány, Siklós, Villány, Mohács. 2010 május – Etyeki pincefesztivál 2010 augusztus – Szlovénia – Ljubljana, Posztojnai cseppkőbarlang, Piran, Bled-i tó, Lendva, Skopja, Loka. 2011 április – Zebegény, Vác. 2011 június – Bakonyszentlászló, Zirc, Veszprém. 2011 augusztus – Kárpátalja – Beregszász, Munkács, Ungvár, Mezővári. 2012 május – Ipolymente – Apátújfalu, Alsósztregova, Szklabonya. 2012 augusztus – Csehország – Velké Bílovice, Prága, Karlove Vary, Mariánské Lázně, Františkove Lázně. 2013 május – Aldunai kirándulás – Nagyvárad, Temesvár, Oravicabánya. 2013 augusztus – Salzburg és környéke – Bad Ischl, Golling, Neuschweinstein-i kastély, München, Dürrnbergi sóbánya. 2013 szeptember – Fertőd és környéke. 2013 október – Kassa, Jászói cseppkőbarlang, tokaji borvidék. 2014 május – Vajdaság – Szabadka, Palics, Bácskossuthfalva, Zenta, Újvidék. 2014 augusztus – Észak-Olaszország – Garda tó, Milánó, Sirmione, Verona. 2014 szeptember – Gyula, Békéscsaba, Szarvasi Arborétum. 2015 május – Lengyelország – Krakkó, Auschwitz, Wieliczkai sóbánya. 2015 június – Nemesvámos melletti Baláca puszta, Várpalotai Trianoni Múzeum, Székesfehérvári Bory vár. 2015 augusztus – Csehország – Telč, Třeboň, Tábor, Zvíkov, Písek, Jindřichuv Hradec. 2016 április – Alsó-Ausztria – Melk, Dürnstein. 2016 május – Varasd (Horvátország), Ptuj, Lendva (Szlovénia), Nagykanizsa, Zalakaros, Szombathely, Zalaegerszeg. 2016 augusztus – Matyóföld – Mezőkövesd, Szilvásvárad, Hortobágy. 2017 május – Szigliget, Nagykanizsa, Trojane, Ljubljana, Postojna, Opatija, Rijeka, Kraljevica, Slunj, Plitvicei Nemzeti Park, 2017 augusztus – Toszkána – Cinque Terre, Montecatini Terme, Firenze, Siena, Pistoia, Sam Giminanoban. 2018 május – Észak-Kelet Csehország – Olomouc, Špindleruv Mlýn, Adršpach – teplicei sziklavidék, Hradec Králové, Kroměříž. 2018 augusztus – Ausztria – Svájc – Innsbruck, Saint Gallen, Schaffhausen, Zürich, Luzern, Bern, Lugano, Vaduz, Watens. 2019 május – Mohácsi busójárás. 2019 augusztus – Délszláv kirándulás – Krka Nemzeti Park, Neum, Dubrovnik, Kotor, Blagaj, Mostar, Sarajevó. 2021 szeptember – Gömör – Halič, Rozsnyó, Betlér, Krasznahorkaváralja, Kassa, Rimaszombat.
Természetesen ez a lista nem teljes, de azt gondolom, hogy így is nagyon tartalmas. Ezen kívül többször voltunk zarándokúton – Sümeg, Somló, Frauenkirchen- Nagyboldogasszony, Alsóbodok, Máriaremete, Máriabesnyő, Melk, Márianosztra helyeken.

Az elmúlt húsz esztendőben nagyon sok embertől kaptunk segítséget, amiért igyekeztünk hálánkat kifejezni. A 2003–as esztendőben PBT elnöksége elfogadta azt a határozatot, hogy minden évben örökös tagot választunk azon személyiségek közül, akik a Társulás sikeres működéséhez nagyban hozzájárultak. Ennek alapján, évek szerint a PBT örökös tagjai: 2003-Ambrovics Katalin, 2004-Somogyi Mátyás, 2005- Balogh Mihály, 2006-Mészáros Klára- 2007- Karkó Henriett, 2008- Tarjányi József, 2009- Batta György, 2010-Tóth András, 2011- Páder Rezső, továbbá In memoriam Görcs Terézia és Somogyi Attila, 2012- Csordásné Fodor Piroska, 2013-Nagy Géza, 2014- Rieger Tibor, 2015- Szerencsés Magdolna, 2016- Bartal Etel, 2017- Mednyánszki János, 2018 – Molnár Ilona, 2019 – Kosztolányi Gyula, 2020-Csáky Gizella és 2021- Bors Imre.

Az elmúlt 20 esztendőben nem csak felhőtlen szórakozással teltek a napok, hanem voltak fájdalmas pillanatok is a Társulásunk életében, mikor egy-egy szeretett tagtársunktól búcsút kellett vennünk valamelyik temetőben. Minden év mindenszentek előestéjén a Cserkészligetben a nagykeresztnél gyertyát gyújtunk és imát mondunk az elhunytaink lelki üdvéért.
Az elmúlt két évtizedben fájó szívvel búcsúztunk a következő személyektől:
Rabay Anna – Királyfiakarcsa, Kürthy Béla – Dunaszerdahely, Póda Albert – Albár, Balogh Mihály – Győrság, Görcs Terézia – Etrekarcsa, Somogyi Attila – Erdőhátkarcsa, Noszek Alojz – Dunaszerdahely, Pongrácz Ernő –Szentmihályfa, Lelkes Mária – Dióspatony, Surányi László – Dunaszerdahely, Majthényi György – Etrekarcsa, Hajdú László – Szentmihályfa – Egyházkarcsa, Puha Kornélia – Kulcsárkarcsa, Bartal György – Etrekarcsa
Mészáros Klára – Királyfiakarcsa, Páder Gyöngyi – Pénzesgyőr, Csiba Ottó – Dióspatony, Bokros Eleonóra – Pinkekarcsa, Ürögi Antal Tamás – Nagyudvarnok, Balogh László és felesége Mária – Dunaszerdahely, Dósa Tibor – Dunaszerdahely, Gódány Piroska – Amadékarcsa, Ambrovics Katalin – Dunaszerdahely – Etrekarcsa.

Tisztelet az emléküknek!

A legtömörebben, lehetséges néhány eseményt kihagyva, így sikerült felidézni a PBT működésének elmúlt húsz esztendejét.
Reméljük, a koronavírus-járvány mielőbb véget ér, és korlátlanul tudjuk folytatni a tevékenységünket.

Tisztelettel: Erdős Péter
Petőfi Baráti Társulás elnöke
Királyfiakarcsa, 2021. karácsonya

Erdős Péter elnöknek, a PBT tagsága felé írt körlevéle megjelent: a www.felvidek.ma honlapján, a régió rovatban is, 2021. december 24–én.

This entry was posted on szombat, január 1st, 2022 at 13:36 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.