Tisztelt Tagság!

Hosszú éveken keresztül,ilyenkor ádvent idején mindig beszámoltam az aktuális év fejleményeiről, illetve felvázoltam a következő év programjait. Ez év kezdetét a már hagyományos új évi gálakoncerttel kezdtük, majd következett a Magyar Kultúra Napja. Februárban színházlátogatáson vettünk részt Budapesten, amely szintén nagyon jól sikerült. Közben megtelt egy–egy autóbusz jelentkezőkkel az áprilisi csehországi illetve az augusztusi észak–olaszországi kirándulásra. Még megadatott, hogy március elején a hagyományos disznóvágást megvalósítsuk, de a március 15–i ünnepségünket sajnos a vírusjárvány miatt már nem tudtuk megtartani. Tavaszi programjaink mind meghiúsultak. Elmaradt az áprilisi találkozónk Csókay András idegsebész professzorral, majd májusban Böjte Csaba testvérünkkel, illetve nem tudtunk megemlékezni június 4–én a szégyenletes trianoni szerződésről sem. Természetes, hogy elmaradtak a kirándulások is. Július elején enyhültek a megszorítások, így a Cserkészligetben a Zsapka-Vadkerti–Bertók–Sípos négyes jóvoltából, szép nyári koncertnek lehettünk részesei. Augusztus 20-i ünnepségünket idén a Szent István királyunk mellszobrát körül ölelő szépen megújult parkban tartottuk. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki községünk Önkormányzatának, hogy hosszú évek után emelt fővel és méltó körülmények között helyezhettük el a megemlékezés virágait az államalapító szent királyunk mellszobránál. Szeptembertől újra begyűrűztek a korlátozások, az őszi rendezvényeink mind elmaradtak. Azért vannak szép emlékeink is az idei esztendőről, ugyanis a magyar kormány illetve néhány jó szándékú PBT tag jóvoltából megépült a Cserkészligetben a Karcsai Magyarság Háza. Idén tavasszal Horváth Csaba tagtársunknak köszönhetően pályázat íródott e célból, melyet a Magyar Kormány 10 millió forinttal támogatott meg. Az építkezést Nagy Dániel tagtársunk és munkatársai végezték. Az épület belső falain Társulásunk névadójának Petőfi Sándornak az életútját és verseinek részleteit Kiss Márti, Kisfalud községben élő nagyon tehetséges, fiatal festőművész jelenítette meg. Mártika nagyszerű munkát végzett! Az épület még nem kerek, ugyanis anyagiak hiányában elmaradt még a talaj csempézése, illetve a külső szín felvitele valamint a parkosítás az épület környékén. Tavasszal e munkálatokat szeretnénk folytatni ezért szeretném megkérni Önöket, akinek van lehetősége (anyagiak, díszcserjék, fák, virágok) támogatni a PBT, annak előre nagyon szépen megköszönjük. Az épület átadását a tavaszra tervezzük a járványtól függően.

Tisztelt Tagság !
Bizonyára mindannyian tudják, hogy a Petőfi Baráti Társulás 2021–ben ünnepli megalakulásának a 20. évfordulóját. Akik ott voltak az indulásnál (megjegyzem kevesen vagyunk) azok tudják, hogy honnan indultunk és most hol tartunk. Én személy szerint büszke vagyok e időszakra, nem dolgoztunk mindhiába. Szeretnénk e kerek évfordulót annak a rendje és módja szerint megünnepelni. A tagsági illeték befizetésére január 24–én kerül sor a Cserkészligetben délután 13.00 – 16.00 óra között. Közben megtekinthető lesz a Karcsai Magyarság Háza is!

Tisztelt Tagság !
Az idei ádvent nem olyan mint máskor. Az emberek tele vannak feszültséggel, félelemmel. Várunk, várakozunk, várjuk a megváltó eljövetelét. Bízunk benne, hogy elhozza az igazi karácsonyt. Elmúlik a szorongás, szívünk megtelik szeretettel, újra együtt lesz a család.

Ezen reményeimben bízva kívánok Önöknek békés és áldott karácsonyi ünnepeket, illetve erőben és egészségben gazdag sikeres 2021-es esztendőt.

Tisztelettel:
Erdős Péter, a PBT elnöke

This entry was posted on vasárnap, december 20th, 2020 at 20:06 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.