Őszi életképek Vajdaságból

Egy hónapig Szerbiában Vajdaságban próbáltunk megfeledkezni magáról a koronavírusról, a világban található fenyegető jelenlétéről. Amikor elutaztunk Szerbiába, piros színnel jelzett, utazásra nem ajánlott területnek minősítették, holott a napi megbetegedések száma sokkal kevesebb volt, mint máshol Európában. Ezért aztán nem is tartottunk a vírustól. Lakóhelyünk bázisa Vajdaságban Észak-Bácskában a telecskai dombok nyúlványainál fekvő Bácskossutfalva volt. 10 évvel ezelőtt 5000 lakosa volt a falunak, ma már 3000 körüli a falu lakosainak száma. Régen színmagyar volt a lakosság, a magyar tanítási nyelvű iskolának több mint 600 diákja volt. Ez a létszám az elvándorlás miatt mára 270 főre csökkent. A szerb diákok az 5 km kilométerre levő 2500 lakosú Pacsér faluba járnak iskolába busszal. A mai napig nem tudtam felfogni, hogy a faluban élő iskolások mindegyike kivétel nélkül köszön az utcán mindenkinek, akivel találkozik. Mintha más bolygón lettünk volna, életem során a Csallóközben ezt nem sikerült elérni még az iskola épületében sem, nemhogy még az utcán a pedagógusokkal szembejövő diáksággal.
A faluban kevés a munkalehetőség, így gazdálkodásból, háztájiból próbálnak megélni az emberek. Minden szerdán van piac, az emberek 90 százaléka a piacon vásárol, mert ott minden olcsóbb, és emellett jó minőségű az áru. De ez nem csak erre a településre jellemző, hanem minden vajdasági falura és városra is.
Az emberek barátságosak, készségesek, nem irigyek. Október a szüret ideje, így mi is kivettük részünket a szőlőszedésből. Jó volt a termés, mézédes a szőlő. Lépten-nyomon traktoros vagy szekeres szőlővivőkkel lehetett találkozni. Persze a munkásokat jó tavalyi borral és étellel, szerb gibanicával, azaz sós túros kaláccsal vendégelték meg a szőlőgazdák. Szüret után finom mustot ízlelgethettünk, melyhez fogható ízélményben ritkán lehet része az embernek. Kihasználtuk a jó időt, rendeztük a virágoskertet, sütkéreztünk a napon. Esténként hallgattuk a falu távolról szűrődő zajait, állatok türelmetlen, eleséget követelő bőgését, kutyák eszeveszett csaholását, baglyok huhogását, denevérek repkedését. Messziről érezni lehetett a fával fűtött kéményekből felszálló, gyerekkorunkra emlékeztető füst illatát. Mintha rövid, kis időre Mikszáth korába kerültünk volna vissza. De talán nem is véletlenül, hiszen Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival c. regényének ötletet adó eseményei itt játszódtak. A regénybeli Tóth Mari családjának – valóságban Ungár bárói család főutcán levő házának megmaradt része még ma is áll. Napjainkban a baptista egyház tulajdonában van. A falu további ékessége a református templom kertjében található több mint százéves Mátyás királyról elnevezett terebélyes fa. A falu központjában levő gyönyörű platánfák karéjában van Vajdaság kettő Kossuth szobrai egyike, mely évekig tartó rejtegetés után került elő. Aki nyugodt pihenésre vágyik, meglelheti ebben a nagy területen elterülő régi hagyományok nyomait őrző magyar faluban, ahol nagy sétákat tehet a városból menekülő ember. Ráadásul a faluban nem volt egyetlen koronavírussal fertőzött ember sem.
Hazatérésünk előtt tiszteletünket tettük a falu legnagyobb temetőjében, mivel tudtuk, hogy Szlovákiában a halottak napján nem lesznek látogathatók a temetők. A rendezett temetőre az egyszerűség, zsúfoltságnélküliség volt jellemző, mint magára a falura is, Bácskossuthfalvára, ahol egy hónapig menedéket leltünk a vírus elől. Hazatérésünk után házi karantén várt ránk, majd tesztelés, várjuk az eredményt.

Őszi életképek folytatása Zomborból és Bezdánból

Mielőtt sor kerül írásom folytatásához, jó hírről számolhatok be, koronavírus teszteredményünk negatív lett. Tehát vajdasági utazásunk biztonságosnak bizonyult amellett, hogy felejthetetlen élményekben részesültünk, ezekből szeretnék néhányat megosztani embertársainkkal.
Mivel a vénasszonyok nyara időjárása is kedvezett nekünk, kihasználtuk azt, és elsőként a magyar határtól 25 km-re fekvő nyugat-bácskai várost, Zombort tűztük ki úti célul. Választásunkat nem csak a város közelsége befolyásolta, hanem az is, hogy Zombort a parkok városának, vagy városnak a parkban tartják. A 2011-es népszámlálás szerinti 47623 lakosú városnak a három és négy sávos fasorokkal a körutak mellett négy csodálatos parkja van. Zöldterülete 90000 négyzetméteres, utcáinak és fasorainak hossza 121 km. Természetesen a sok ezer fa telepítése a régmúltban kezdődött, a módszeres fásítás pedig a XIX. században eperfákkal, bogyófákkal, tiszafákkal, platánokkal, nagy levelű hársokkal, vadgesztenyékkel, bukszusokkal, ostorfákkal folytatódott. Viszont az évek múlásával a kiszáradt fákat mindig pótolni kellett, a város és annak lakói hűek maradtak a hagyományokhoz és meg tudták tartani, hogy minden lakosra 27 négyzetméter zöld árnyék jut. Zomboriak a mai napig ragaszkodnak zöld övezetükhöz, és nem jut eszükbe allergiára hivatkozva és a sok lehulló falevélre panaszkodva kivágatni a város fáit. Ők tudják, hogy fák nélkül egészségtelen, poros és sivár lenne a környezetük. Ahhoz, hogy ezt mi is elérjük lakóhelyemen, Dunaszerdahelyen, zomboriakkal kellene minimum 150 évig együtt lakni. Akkor talán nem lenne városunk olyan elhanyagolt, lerobbant látványt nyújtó, sivár, mint amilyen jelenleg és évek óta.
Amíg lakhelyemtől, Dunaszerdahelytől távol Zombor zöldövezetét csodáltam, tudomásomra jutott, hogy távollétemben a zöldövezet nélküli lakhelyem ritka, még itt-ott mutatkozó nem kívánatos fák kivágását aláírásával alátámasztva kérelmezte 182 dunaszerdahelyi lakos a város illetékes, döntéshozó személyeinél.
Ez a közérdek ellen készülő terv, vagy bekövetkezhető tett kedvemet szegte, de nem annyira, hogy ne ejtsen ámulatba Zombor korzója csodás épületeivel, szobraival, kellemes hangulatot árasztó kávézóival. Csakúgy a régi megyeháza, melynek tanácstermét díszíti Eisenhut Ferenc Zentai csata /1896/ című festménye, mely ma Szerbia legnagyobb olajfestménye. És szívesen nosztalgiáztam afelett, hogy évek után valamikori tanulmányaim között szereplő Bárczi Géza nyelvész, Herceg János író, Schweidel József aradi vértanú, város szülötteinek szobrait meglepetésemre megláthattam.
Ami viszont szíven ütött, hogy alig lehetett magyar szót hallani a városban. Ezek szerint az általam régi magyar városnak hitt helyen, Kassához hasonlóan, kevés a magyarok száma. Csak a 2011-es népszámlálás eredményeit ismerem, mely alapján 2851 magyar él Zomborban, 32180 szerb, 2863 horvát, 1629 bunyevác lakossal együtt. Felvetődhet a kérdés, a nagy létszámú elvándorlás után ma mennyi magyar él Zomborban.
Kedvünket nem veszítve tovább folytattuk felfedező utunkat Bezdánba, a Duna melletti nyugat-bácskai vajdasági településre, melyet körös-körül szigetként vizek övezik. Bezdán szláv eredetű szó, magyarul feneketlen mélységet, örvényt jelent. Állítólag a 9. században érkeztek ide a magyarok. A 2011-es népszámlálás szerint a település 4623 lakosának 56,67 százaléka magyar, a többi szerb és horvát nemzetiségű.
Magát a települést 11000 ha erdő övezi, nagy százalékban lombhullató fákkal. Itt torkollik a Ferenc-csatorna a Dunába. A táj Fekete István regényeit megelevenítő módon tárul elénk, amint ladikban ülő horgászó egyszerű öregembert, a magyar Matula bácsit véljük a folyón felfedezni. Páratlan, felejthetetlen látvány, szívünkbe markoló érzés. Örök élmény. Nem lehet betelni a háborítatlan dunai holtág csodálatos szépségével, ahol nem csúfítják betonkerítések, semmilyen kerítések a vízpartot. Itt még nem tették tönkre a dunai árteret, nem adták el a Duna-partokat, mint Szlovákiában, például a Csallóközben Patonyréten és Diós-Patonyréten. A távoli Vajdaságban, Bezdánban még szabadon szárnyalhat a tekintet, a dunai táj látványa még mindenkié. Ez itt még nem pénz kérdése.

Nosztalgiát sugalló írások

Nosztalgiát sugalló írásaimat fotókkal ellátva közlésre bocsátom a Petőfi Baráti Társulás honlapjára azzal a szándékkal, hogy nosztalgiázzunk egy kicsit együtt azokkal a petőfisekkel, akikkel évekkel ezelőtt Vajdaságban jártunk. Sőt terveztünk egy újabb körutat olyan helyekre, ahol még nem jártunk. A koronavírus járvány sajnos meghiúsította terveinket. Azonban a Petőfi Baráti Társulás továbbra is fenn tartja Dr. Crnkovity Gábor iskolaigazgató által vezetett non-profit szervezettel a kapcsolatot. Egyházkarcsa polgármestere, Gódány László és a falu is számít kapcsolatuk fenntartására Bácskossuthfalvával, annak lakóival, akik évek múltán szívesen vennék egy újabb találkozást akár falusi turizmus keretében. Hiszen kiépült modern fürdő is van a faluban, vagy a falutól az alig 5 kilométerre levő Pacséron is a híres melegvízi benti gyógyfürdő és kinti melegvízi tó áll a kikapcsolódni vágyók rendelkezésére. De, akik szeretik a tavakban való úszást, nekik a nem messze levő Topolyán nyílik alkalom a több hektáros területen levő rendezett, gyönyörű tóban fürödni, partján pihenni, friss halat enni, hozzá jó vajdasági bort inni. Emellett be lehet tervezni egy-egy még nem látott táj, vidék, város megtekintését.
Kívánom, hogy örömüket leljék írásaim, képeink által felidézett visszaemlékezésekben. S legyen még ehhez hasonló sok jó közös élményben részünk. Az emlékezések végig kísérnek bennünket életünk során. Csak a szépre emlékezem…

írta: Molnár Ilona tanárnő