December 16-án a 200 éves Szent Bertalan katolikus templomban “Mennyből az angyal” címmel adventi koncertre került sor három közismert személyiség: Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid előadásában. Mindhárman az egyetemes magyar kultúra, a népzene, megzenésített versek hirdetői. Imre a Kormorán együttes oszlopos tagja, Attila a KorZár együttes alapító tagja (2019-ben a KorZár együttes megalakulásuk 30 éves jubileumát ünnepli).

A koncert elején köszöntöttük Egyházkarcsa polgármesterét Gódány Lászlót és alpolgármesterét Mórocz Pétert, továbbá Erdős Pétert a PBT elnökét, valamint a megjelent közönséget.

A felvezetőben elhangzott: advent időszakát éljük, mely a várakozás időszaka, a keresztény hívő ember Jézus Krisztus születésére, az Úr eljövetelére készülődik, testileg és lelkileg imával, a karcsai templomban pedig adventi koncerttel.

Vadkerti Imre és Zsapka Attila személyéhez elsősorban a gitár és az ének fonódik, Sipos Dávid pedig a szaxofon és a fúvós hangszerek nagy mestere.
A teltházas templomban a felcsendült énekek igazi ünnepet varázsoltak az emberek szívébe. Az ünnepi koncertet a Csendes éjjel kezdték, a Mennyből az angyal, a Betlehemi királyok és más karácsonyi dalok mellett a teljesség igénye nélkül, néhány dal az elhangzottak közül: Apám hitte, Ki szívét osztja szét, Ami kincsem nincsen, Egy angyal mindent lát, Kell ott fenn egy ország….és további közismert előadók slágerei valamint költők megzenésített versei hangzottak fel.

A koncert végén Vadkerti Imre elénekelte az Ismerős Arcok rockzenekar közismert dalát a “Nélküled”-et, melynek szerzője Nyerges Attila és ez a dal mára szurkolói himnusszá vált.
A közönségnek kellemes zenei élményben volt részük.

This entry was posted on hétfő, december 16th, 2019 at 19:06 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.