Királyfiakarcsán működő Petőfi Baráti Társulás szervezésében, március 18-án, a helyi kultúrházban zajlott az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepség. A műsor bevezetőjében elhangzott, hogy március 15-e történelmünk legfontosabb eseményei közé tartozik, egy jelképpé vált, melyet évről-évre méltósággal ünnepeljük, emlékezve a szabadságharc történéseire. Az eseményt a társulás, a helyi Önkormányzat és a községben működő szervezeteken, a falubelieken kívül megtisztelte Egyházkarcsa Önkormányzata, a kismegyeri Napoleon Hagyományőrző Egyesület (Győr), valamint Dabas város is képviselte magát. Rieger Tibor budapesti szobrászművész, a PBT örökös tagja, (ki szorosan kötődik Királyfiakarcsához), neve is elhangzott, annak kapcsán, hogy március 15-én, a parlamentben, a magyar közjogi méltóságoktól, munkásságának elismerése jeléül Kossuth díjban részesült. Az ünnepség résztvevője volt Batta György író, költő is, aki a Szent László könyvek sorozatában megjelent: „Egy mondat“ valamint Rókusfalvy Pál: „Európában vagyunk“ című könyvekkel mutatkozott be. A kultúrműsort a Felvidéki Rockszínház tagjai: Szuri Dóra, Kozák Péter, Sas Tibor és Bedőcs Imre biztosították, akik lélekemelő koncerttel készültek. A Felvidéki Rockszínház az összmagyarság képviselőjeként szinte egy missziót tölt be magyarságunk életében, a legkülönbözőbb hazafias témájú művek bemutatásával. Az előadott ünnepi műsoruk magukba foglalták azokat a stílusjegyeket, melyeket a nézők szeretnek, hol hangos, hol csendes, fülnek tetsző, az ünnephez méltón kapcsolódó énekek előadádával. Sajnos a közismert történész, politikus, dr. Raffay Ernő (Budapestről), hivatkozva a kedvezőtlen időjárásra, az utolsó pillanatban visszamondta részvételét. Erdős Ilona Eszter, az egyházkarcsai Alapiskola kisdiákja néhány gondolattal emlékezett a szabadságharc történéseire, eseményeire, hőseire. A karcsai megemlékezés a községháza mellett álló Petőfi emléktáblánál koszorúzással folytatódott. Koszorúztak: Királyfiakarcsa Önkormányzata, Egyházkarcsa Önkormányzata, Kismegyeri Napoleon Hagyományőrző Egyesület (Győr), Egyházkarcsai Alapiskola, Baba-mama klub – Manó klub Királyfiakarcsa, Szent György Lovagrend Dunaszerdahely, Dabas város képviseletében Kosztolányi Gyula, MKP helyi szervezete, a Híd Párt helyi szervezete és a Petőfi Baráti Társulás. Az ünnepség a himnusz énekével zárult.

A Petőfi Baráti Társulás műsorvezetője köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a részvételükkel megtisztelték az ünnepséget.

This entry was posted on kedd, március 20th, 2018 at 07:12 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.