2011.június 11-én a PBT egynapos kiránduláson vett részt, melyet pénzesgyőri barátaink szerveztek nekünk. Az előre megbeszélt találkozóhelyen találkoztunk házigazdáinkkal, a napi program szervezőivel, Páder Rezsővel és ifj. Páder házaspárral, Robival és Zsuzsikával. A program szerint a délelőtt folyamán Bakonyszentlászlón maradt a társaság. Ennek a 2000 fős településnek az alapítója I. István volt. Az őskori és az avarkori leletek azt bizonyítják, hogy e terület ősidők óta lakott volt. Az évszázadok során újra és újra benépesülő településről a vasútállomás épülete alatt talált római kori villa is mesél. 1437-ben már a mai neve is megtalálható az írásos emlékek között, mint Szentlászló-birtok. Bakonyszentlászló nevet a település 1892-től viseli. Kiváló fekvése miatt mindig is közkedvelt volt a túrázni vágyók körében. Vendéglátóink Bakonyszentlászlón egy borkóstolásos délelőttöt biztosítottak nekünk Szauber László pincészetében. Kint a temészetben, szép környezetben, a természet lágy ölén volt a boros gazda borocskáinak a kóstolgatása. Csodálatos fogadtatásban volt részünk, terítékre kerültek a fehér borok közül az Olaszrizling, Cserszegi Fűszeres, Vegyes bor, a vörös borok közül Merlot, Otelo és úgyszintén Vegyes vörös bor. Vendéglátóink a borocska mellé zsíros kenyeret /hagyma, zöldségek/ is kínáltak, mely fenséges volt. Köszönettel tartozunk ezért a szervezésért a Páder családnak. Bakonyszentlászlóról az utunkat vonattal folytattuk tovább Zircre. A Cuha patak festői völgyén keresztül, hidakon és alagutakon átkelve érkeztünk meg Zirc városába. Zircet Bakony fővárosának is nevezik. Zirc története leginkább a ciszterciek apátságához fűződik. III. Béla király 1182-ben alapított itt monostort. Az első szerzetesek Franciaországból, a clairvaux-i apátságból jöttek. Clairvaux alapító apátja 1115-től Szent Bernát volt, a 12.század legnagyobb embere és szentje. Szent Bernát szavára, szerzetesi példájára sokan vállalták a ciszterciek életmódját. Az apátság alapítása előtti időkből csak egyetlen feljegyzés maradt Zircről. A Képes Krónika leírása szerint 1060.decemberében I. András kirányt, ki öccse I. Béla elöl menekülve Mosonynál megsebesült – a Bakony – erdőbe, zirci udvarházába hozták. Itt halt meg, s innen szállították az általa alapított Tihanyi Apátságba, ahol az altemplomban helyezték örök nyugalomra. Látogatásunk során megtekintettük az Országos Széchényi Könyvtár Reguly Antal Műemlékkönyvtárát. az Országos Széchényi Könyvtárhoz tartozó intézmény őrzi az 1700-as évektől a ciszterciek által gyűjtött 65 000 kötetes gyűjteményt, melyben számos, páratlan értékű ősnyomtatvány, könyv-és folyóirat ritkaság látható. Dísztermének építészeti megoldása, dongaboltozat, és a zirci Wilde család asztalosmesterei által a Bakony fafajaiból faragott interziás bútorzata maga is műemlék. A Műemlékkönyvtár után a barokk apátsági templomot néztük meg. A templom idegenvezetője nagyon részletes történelmi és történeti beszámolóval szolgált. az 1732- 1752 között épített apátsági templom legértékesebb látnivalói a Boldogságos Szűz Mária menybevitelét ábrazoló Maulbertsch oltárkép, a Wagmaister freskók, a koncertorgona, a szószék, a faragok szobrok, berendezések. A templomhoz csatlakozó klaszicista monostort 1726- 1927 -ig építették. Zirc után az utunk Veszprém felé haladt. Veszprém a királynék városa. Történelme 7000 évre nyúlik vissza. Hagyomány szerint 5 illetve 7 dombra épült város. Veszprémnek fontos szerepe volt a kereszténység bevezetéséért vívott harcban is, I. István itt győzte le a lázadó Koppány seregeit. A város kedvenc tartózkodási területe volt I. István feleségének Gizellának. A veszprémi várban található Szent Mihály Székesegyházat Boldog Gizella királyné építtette. Ettől kezdve a mindenkori magyar királyné lett a székesegyház kegyúrnője. Veszprém 64 ezer lakosú város. Kiemelt látnivalói a következők: Viadukt,  I. Szent istván király és Gizella királyné szobra, Tűztorony, Veszprémi Petőfi Színház, Kittenberger Kálmán Növény -és Vadaspark, Veszprém Aréna, Szent Mihály Székesegyház, Érseki Palota. A látnivalókat illetően megálltunk a Petőfi Sándor nevét viselő színház előtt is.
A színház bejáratánál Marton László által alkotott Petőfi bronzszobor áll, úgy mintha Petőfi a színházba igyekezne. Az 1908-ban, szecessziós stílusban épült színházat Medgyaszay István tervezte. A Petőfi Színházhoz tartozik a Latinovits Zoltánról és Bujtor Istvánról elnevezett Játékszín is az Iskola utcában. A színház 1920 óta viseli Petőfi Sándor nevét. Veszpémben meglátogattuk a város legszebb épületét is az Érseki Palotát, mely az egykori királynéi kastély és a korábbi Acsádi palota helyén, Fellner Jakab irányításával épült. A barokk palota 1776-ban készült el, de az idő vasfoga annyira megkoptatta, hogy a XIX. század végén szükségessé vált mind az épület, mind a freskók restaurálása. A XX.század sem kímélte jobban a palotát, így újabb állagmegőrző munkálatok váltak szükségessé. A legutólsó felújítás 1996-ban fejeződött be. Az épület díszes homlokzatán a Koller család címere díszlik, emlékeztetve arra, hogy Koller Ignác püspök megrendelésére készült a palota. A palota termeiben több értékes festmény, műtárgy található, ezek között legkiemelkedőbbb Johanna I. Cymbal által készített freskók.Itt működik az érseki és káptalani levéltár, illetve könyvtár. Veszprém látogatása után megérkeztünk a napunk utolsó megállóhelyéhez, Pénzesgyőrre. A helyi kultúrházban a barátaink nagy  és szívélyes fogadtatásban nyilvánítottak bennünket. A közös vacsora elfogyasztása kellemes légkörben, beszélgetés mellett telt el. A vendéglátóink élőzenéről is gondoskodtak, a már általunk is nagyon jól ismert is közkedvelt Gyula zenész személyében. Fantasztikus és csodálatos, élményekben, történelemben, látnivalóban, gazdag napot biztosítottak számunkra a vendéglátóink. Köszönet illeti őket a jó szervezésért, a gazdag programért. A PBT ezúton fejezi ki mégegyszer köszönetét Páder Rezsőnek, Robinak és Zsuzsikának a csodás programért, a  felejthetetlen élményért.

This entry was posted on hétfő, június 20th, 2011 at 15:13 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.