2016. november 11-én a síposkarcsai Faluházban került megrendezésre a hagyományos Szent Márton napi liba-és borbálra. Ünnepi hangulat, szépen feldíszített „bálterem“ fogadta az érkezőket.
A bálozókat a Társulás elnöke, Erdős Péter köszöntötte. Az est folyamán említést tettünk Szent Márton tiszteletéről is, aki a mai Szombathely területén született Kr.u. 316-317-es évben. 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ő azonban tiltakozott ellene. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak a gágogásukkal elárulták őt. Fontos hittérítő munkát végzett, életét csodák és gyógyulások kísérték.
A finom vacsora-menü sorából nem hiányozhatott a „libacomb“ sem. A borok, Somlóhegyről, a Fodor-Csordás Borházból voltak. Sokunk által ismert és szeretett Piroska néni az idei bál alkalmával már nem tudta a tiszteletét tenni.
A zenéről, a jó hangulatról Iván Lajos és zenekara gondoskodott.
Az est folyamán Juhász Előd bűvész mutatkozott be a közönségnek Győrből. Amit Elődről tudni lehet: egy kisfiú álma valósult meg azzal, hogy azt csinálja, amit szeret, és ezt a legmagasabb minőségben végzi. A produkciójával kiragadja az embereket a hétköznapi életükből és elrepíti őket a varázslatos történeteibe, ahol a lehetetlen dolgok lehetségessé válnak. 10 éve bűvészkedik. 2011-ben volt az első bűvészversenye, ahol 1. helyezést ért el. 2015-ben az országos bűvészbajnokságon szintén első helyezettes, és ezzel Arany Varázspálcás bűvész lett. Szabadidejében a győri korház gyermekosztályára jár rendszeresen önkénteskedni, hogy szebbé tegye a kis gyerkőcök napjait és hogy jó kedvet varázsoljon az arcukra.
Köszönetettel tartozunk a Szent Márton-napi liba és borbál szervezőinek, segítőinek, kiszolgálóinak. Egyházkarcsa Önkormányzatának köszönet a bál szervezésénél nyújtott segítségért, a terem, a helyszín biztosításáért.

This entry was posted on vasárnap, január 8th, 2017 at 16:01 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.