4
jún

Hagyományos karcsai borverseny

Posted by: szeri   in Nincs kategorizálva

Petőfi Sándor: Bordal
” Egyik kezemben a fegyverem,
A másikat sem hevertetem,
Jobb kezemben tartom kardomat,
Bal kezembe veszek poharat.
Aki mostan nem tart énvelem,
Verje meg azt az én istenem,
Vigyék el a körmös angyalok …
A hazáért iszom,  igyatok!
Igyunk, jóbarátim, mostanság,
Bor a megtestesült bátorság,
Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,
Öntsünk hát magunkba hevenyén.
Ki tudja, hogy mit hoz a holnap?
Mire virad, tán már dobolnak,
Akkor aztán ki a csatára,
Édes magyar hazánk javára!
/ részlet, Pest, 1848.március /

2011. február 19-én a királyfiakarcsai kultúrházban került sor a X. hagyományos karcsai borverseny megrendezésére. Hasonlóan az előző évek  borversenyéhez, az idei iránt is nagy volt az érdeklődés. A szakmai zsűri, valamint a közönség 18 fehérbor fajtát és 7 vörösbor fajtát kóstolgatott, degusztált végig. A fehér borok termelői a következő személyek voltak: Mészáros László,  Eperjesi borbarátok, Zsigó László, Molnár Tibor, Csicsai Gábor, Erdős Ottó, Baďura Ferenc, Ambrovics György, Kulcsár Sándor, Szabó Tibor, Szalay Roland, Álló László. A vörös borok termelőinek névsora: ifj. Győri Barnabás,  Álló László,  Fekete György, Mészáros László,  Molnár Tibor, Zsigó László, Eperjesi borbarátok.
A zsűri döntése alapján a fehér borok kategóriájában a következő bortermelők értek el helyezéseket:
I. hely  Csicsay Gábor
II.hely  Mészáros László
III.hely Baďura Ferenc
2011-ben a vörösborok kategóriájában Álló László bora volt a díjnyertes. A közönség díját Molnár Tibor bora nyerte el. A finom borok mellett nagyon ízletes ételsorozat állt a terítéken: kemencében sült csülök, disznóölő káposzta, pacal, körömpörkölt, kocsonya, vecsési savanyúság, kenyér.

This entry was posted on szombat, június 4th, 2011 at 00:29 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.