2013. október 6-án a Cserkészligetben ünnepi megemlékezésre került sor az aradi vértanúk tiszteletére. Az aradi vértanúk katonák, akik a fegyelmet, a harctereken kiérdemelt dicsőséget tartották fontosnak életük során. Emberek, akik a magyar szabadságharc hívó szavára, katonai tudásukat adták azért, hogy Magyarország szabad és független legyen. Ök azok, akik végigharcolták a szabadságharc csatáit, vezették csapataik embereit keményen küzdve, mert hittek abban, hogy győzhetnek. Életük azzal zárult, hogy rajtuk statuáltak példát a megtorlásra. Meghaltak, mert szembeszálltak volt esküjükkel, amely a császárnak tett ígéret volt. Ök azok, akik elmenekülhettek volna, amikor már tudható volt a vég, hátrahagyva a hozzájuk beosztott katonákat, mégsem tették. Olyan hősök ők, akiket a történelemben csakis vérvörös betűkkel lehet illetni, mert vérüket áldozták az országért.
Az egybegyűltek, a tagság, a vezetőség üdvözlése után tisztelettel köszöntöttük a Magyarországról érkezett vendégeinket:
Benkei Ildikót a Magyar Rádió szerkesztő-riporterét és Rieger Tibor szobrászművészt.
Köszöntöttük Királyfiakarcsa község pogármesternőjét Gányovics Janát is.
A megemlékezés kultúrműsorát szép dalokkal, nótákkal a Békei Cimbora Férfi Daloskör biztosította.
Néhány gondolattal a Cimbora Daloskörről:
„ Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is….“ ez Kodály Zoltán szavai és hogy ez mennyire igaz, tanúsítja az egyre erőteljesebbé váló népzenei mozgalom, éneklő csoportok, ilyen a békei Cimbora Férfi Daloskör is.
A békei Cimbora Férfi Daloskör a budapesti nemzetközi kóta tagja, a hazai „Bíborpiros szép rózsa …“ többszörös győztesei. Két alkalommal beválogatást nyertek a Budapesten zajló Vass Lajos Kárpát-medencei vetélkedőbe, mindkét alkalommal nagydíjjal és különdíjjal tértek haza. Ők a „ Tavaszi szél vizet áraszt…“ országos vetélkedő többszörös aranydíjasai. Magyarországon két alkalommal zajló háromfordulós verseny kiemelt aranydíjasai. A nemzetközi kóta hat alkalommal Aranypáva minősítéssel, két alkalommal pedig Aranypáva nagydíjjal jutalmazta a csoportot. A daloskör 15 éve működik, vezetőjük és felkészítőjük Bódis István / ez évben megkapta a Nagyszombati Kerület emlékplakettjét a kultúrában tett kimagasló tevékenységéért/. A Cimbora tanácsadója a nemrég elhunyt Ágh Tibor népzenei kutató volt.
A megemlékezés ünnepi beszédét Benkei Ildikó a Magyar Rádió szerkesztő-riportere mondta.
Felemelő érzés volt őt hallgatni, az ünnepi beszéde szívet- lelket melengető volt mindannyiunk számára.
Néhány gondolattal Benkei Ildikóról is:
Benkei Ildikó olyan rádiós személyiség, aki a könyveiben, a műsoraiban sokat foglalkozott, foglalkozik és tesz a magyarságért, a határon túli magyarságot érintő kérdésekkel.
Nem először van Királyfiakarcsán, először 2005. októberében Koltay Gergellyel és Karkó Henriettával. A „ Vetni kell és várni aratásig“ c. könyv bemutatójára került sor, mely könyvben Koltay Gergellyel beszélget Ildikó. E könyv „mondhatni mottója“ ma is időszerű:
„ A szabadság útja végtelen,
de elvezet hazádig
Hol sokan tudják,
vetni kell és várni aratásig“.
A könyv hátsó borítóján pedig a „ Csillagok ösvényén“ c. dal néhány sora:
„ A Csillagok ösvényén a szó
hozzád elér,
Halkan szól csendes imánk
minden magyarért.“
Benkei Ildikónak a „ Magyarnak lenni“ könyvsorozatban számos kötete van, néhányat megemlítve közülük:

A Völgy lovasa – Kassai Lajos lovasíjásszal beszélget Benkei Ildikó
Mindenki Munkácsi egy kicsit – ebben Pákh Imrével a műgyűjtővel beszélget Ildikó
A Magyar bor nagykövete – Rohály Gábor borszakíróval történik a beszélgetés
Az aszúkirály – Szepsy István tokaji borász a beszélő alany
Az első kopogtatás – A Búzaszem Iskola építőivel beszélget a szerző
Egy kései végvári vitéz- Pécsi L.Dániel jelképművésszel beszélget Ildikó
Szent István gyermekei – Nyisztor Tinkával történik a beszélgetés
Kárpátok zengjetek! –Petrás Jánossal van a beszélgetés
Veszélyben a hazám – a riportalany Pálffy István
A fénygyújtogató – e csodálatos könyvecskében Böjte Csabával történik a beszélgetés
Meglopott iskolák – Kósa András matematika professzor a beszélgetőtárs
Válaszút vándora – beszélgetés Kallós Zoltánnal
Angyal, vigyél hírt a csodáról – Wittner Máriával beszélget Ildikó
Lujos- Kő Pállal történik a beszélgetés / most van kiállítása Dunaszerdahelyen a Vermes villában/
Összefonodó ujjak – Duray Miklóssal van a beszélgetés……………de lehetne folytatni tovább és tovább………de emellett számos olyan könyv is van, melyekben a beszélgetőtárs nem Benkei Ildikó, de a könyvek szerkesztője Ő.
A „ Magyarnak lenni“ sorozat könyvecskéi igazi kis „ imakönyvek“ a számunkra.
Bekei Ildikó a „ Vasárnapi Iskola Alapítvány“ alapítója, mely Alapítvány 2005-től működik és sokat tesz a határon túli magyarságért.
A Vasárnapi Iskola, az önkéntesekből álló csapat szombatonként elindul a határon túlra, hogy ott a gyerekekkel foglalkozzanak, hogy segítsék őket magyarságuk megőrzésében. Ezek a munkák valamennyi elcsatolt területet érintik. Ildikó fontosnak tartja, hogy a kijáró pedagógusok felhívják a gyerekek figyelmét szülőföldjük, településük és annak környéke szépségeire, látnivalóira, a táj népzenei, néptánckincseire, hogy érezzék ezek a gyerekek, hogy milyen gazdag a magyar kultúra. A foglalkozások a magyar irodalomra, történelemre, mese- és mondavilágra épülnek, nagyon sok kézműves tevékenységgel kiegészítve.
A Felvidéken is járnak, a Vasárnapi Iskola felvidéki támogatója a Magyar Koalíció Pártja.
A PBT csak gratulálni tud ehhez a nehéz, de szép és nemes munkához.
Sokan hallgatjuk a Kossuth Rádiót, benne Benkei Ildikót a „ Határok nélkül“ c. adásban, mely adás a rendszerváltás óta hallható műsor. A témák elsősorban a határon túliakat érintik, de minden magyarul értő emberhez szól, bárhol éljen is a Kárpát- medencében.
A tudósítók: Pozsony, Ungvár, Arad, Marosvásárhely, Csíkszereda, Nagyvárad, Temesvár, Újvidék, Szabadka, Kolozsvár, Révkomárom környékéről küldik az összeállításokat.
De ezen kívül van még egy nagyon figyelemreméltó rádiós műsora az „ Arcvonások“ címmel, mely egy portrésorozat, ismert személyiségeket, vagy a hallgatók előtt eddig még ismeretlen embereket mutat be.
Az ismeretlen emberek életének főbb mozzanatait, személyiségük legfontosabb jegyeit rajzolja meg a mikrofonnal. Olyanokét, akik tudnak, akarnak, szeretnek élni, alkotnak saját maguk, de mások örömére is.
Ide illik mottóként az ókori bölcsnek Szophoklésznek a megállapítása: „ Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi sem csodálatosabb“.
Hát ilyen csodálatos személyiség BENKEI ILDIKÓ is.
A PBTezúton köszöni, hogy elfogadta a meghívásunkat, hogy emlékeztető, értékálló ünnepi beszédet mondott és együtt emlékezett velünk a 13 aradi vértanúra, akikre mécsesekkel emlékeztünk a Nagy Géza csicsói fafaragó által készített alkotásnál.
Az aradi 13:
Leiningen-Westerburg Károly
Damjanich János
Török Ignác
Aulich Lajos
Vécsey Károly
Lázár Vilmos
Dessewffy Arisztid
Nagy-Sándor József
Knézich Károly
Schweidel József
Kiss Ernő
Láhner György
Poeltenberg Ernő

A képek megtekinthetők: www.picasaweb.google.com/petofitarsulas2

This entry was posted on szerda, október 9th, 2013 at 09:31 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.