2012. november 10-én került sor a bécsi Europa Club által megrendezésre kerülő 1956-os megemlékezésre, az ausztriai Német Óváron / Bad Deutsh Altenburgban /. Ezen a délután a katolikus templomban, melyet Szent István királyunk emelt, ökumenikus imaóra vette kezdetét, majd koszorúzási ünnepséggel zárult nagyszámú résztvevővel, kik Ausztriából, Horvátországból, Felvidékről és Magyarországról érkeztek.
Az ünnepség Dr. Smuk András a bécsi Europa Club elnökének megnyitójával vette kezdetét, majd őt Ernest Windholz Bad Deutsch Altenburg polgármestere követte, aki ünnepi beszédet mondott. Az egybegyűlteket Balint Pavel esperes, katolikus lelkész is köszöntötte.
Az ökumenikus misét Mgr. Parák László vágsellyei római katolikus plébános, Karvanszky Mónika bécsi református lelkész, valamint Kiss Miklós mosonmagyaróvári evangélikus lelkész végezték.
Az imaórán, majd azt követően a koszorúzáson a dunaszerdahelyi Szent György kórus működött közre, valamint Maczkó Mária turai népdalénekes, aki Galga menti népviseletben jelent meg az ünnepségen, a csodás hangjával, megható énekekkel gazdagította ezen ünnepség színvonalát. A koszorúzáson Tőkés László püspök, európai úniós képviselő képviseletében Nemes Csaba református lelkész, a Budapesti Iroda vezetője mondott megemlékező beszédet.
Tóth Sándor történész Árpád Nagyfejedelem feltételezett sírjáról tartott egy rövid tajékoztatót.
A PBT ezen az 56-os megemlékezésen úgyszintén elhelyezte a koszorúját.

A képek megtekinthetők: www.picasaweb.google.com/petofitarsulas2

This entry was posted on vasárnap, december 2nd, 2012 at 13:57 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.