Április 28-án az esti órákban a Petőfi Baráti Társulás meghívására a Karcsai Magyarság Házában Deák Ernő „Útkeresés a jövőbe” című kötetének bemutatójára került sor. Aznap ez volt a második könyvbemutatója az írónak, délelőtt a Komáromi Napok rendezvénysorozatán belül a Selye János Gimnázium aulájában, Révkomáromban nyolcvan diákkal találkozott.
Említésre méltó, hogy Deák Ernő nem először járt Révkomáromban, résztvevője és előadója „A magyarság megtartó ereje a Kárpát-medencében” konferenciának (Selye János Egyetem), elsősorban Kováts-Németh Mária szervezésében.

Deák Ernő neve nem ismeretlen a nagyvilág magyarsága körében sem. 1940-ben született (Pereszteg), 1956 decembere óta Ausztriában él, a nyugdíjazásáig az Osztrák Tudományos Akadémia tudományos munkatársa volt. További állomásai: 1970 – 1976 között tanársegéd a Bécsi Tudományegyetemen, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének főtitkára (1980 – 1991), majd elnöke (1991 – 2014), a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke (2001 – 2020), történész, író, a Bécsi Napló főszerkesztője.

A királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás részéről Molnár Ilona nyug. középiskolai igazgató, a Petőfi Baráti Társulás örökös tagja és kedves párja, Miroslav szorgalmazták az író – olvasó találkozót. A megjelenteket Erdős Péter a PBT elnöke köszöntötte, kiemelt tisztelettel Deák Ernőt, Deák Sonját az író feleségét, valamint Böröndi Lajos költőt, szerkesztőt.

Deák Ernő életét és munkásságát Molnár Ilona méltatta. Ismertette az – Útkeresés a jövőbe – Betakarított tanulmányok, értekezések, értékelések című lexikon méretű könyv jelentőségét. Kitért arra, hogy az író tények alapján írta meg cikkeit, alaposan kutatott statisztikai számok után, aki 50 éven át kereste az utat a magyar kisebbség összetartása és az asszimiláció elleni küzdelem érdekében. A rendkívül gazdag gyűjteményes könyv lapjain keresztül elevenednek meg az író hiteles vallomásai, tanulmányai, kutatásai, történelmi – és tényszerű feltárásai. A bemutatott könyv 2019-ben jelent meg, a kötet kiadója a Mosonvármegye Könyvkiadó Kft, melynek ügyvezető igazgatója Böröndi Lajos, az est beszélgetőtársa.

A kiadvány öt fejezetet tartalmaz, melyek között számos cikk szól a burgenlandi magyarokról, különféle tanulmányok, értekezések és értékelések olvashatók az ausztriai magyar kisebbségről, az 1956-os menekülthullámról, magyar iskolákról Ausztriában, a Központi Szövetségről, az ausztriai magyar irodalomról vagy a Magyarok Világszövetségéről. Az író megemlékezik továbbá Kölcseyről, Széchenyiről, a népével törődő bécsi magyarról, Gaal Györgyről, ugyanakkor kiemelten szól a kortársakról is.

A könyvet a mindenkinél jobban ismerő Böröndi Lajos mutatta be. Már elöljáróban jelezte, hogy a könyv nem egy strand olvasmány, de szinte minden írásban ott van a szülőföld, a magyarság szeretete és az ősök iránti tisztelet is. Majd a beszélgetés párbeszédes formában, Deák Ernő központi szereplésével zajlott és a hozzászólásain, kérdésein keresztül végig vezette a jelenlévőket a nagy teljesítményű és terjedelmű könyv tartalmán, annak célkitűzésein.

A közönség soraiból többen is bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Néhányunkban megfogalmazódott az a gondolat is, hogy Deák Ernő élettapasztalata iránytűként szolgál a fiatal generáció számára a mindennapokban. A szeretet, a lélek összhangjának megőrzése tartja az írót fiatalon.

A közel másfél óráig tartó könyvbemutató érdekesnek bizonyult, mert le tudta kötni a figyelmünket annak ellenére, hogy az elhangzott ismeretekkel az idáig nem nagyon találkozhattunk.

A rendezvény házigazdája Erdős Péter, a Petőfi Baráti Társulás elnöke a könyvbemutató után minden résztvevőt meginvitált egy könnyű kis kései uzsonnára. Közben minden résztvevő megkapta a Bécsi Napló legújabban megjelent március-áprilisi számát, melyben több szlovákiai vonatkozású írás is olvasható. Eközben Deák Ernő megszakítás nélkül dedikálta igencsak olvasmányosnak nevezhető könyvét az érdeklődőknek.
Mi is lehetne számunkra Deák Ernőtől származó közölnivalójának üzenete? Az,hogy… a jövőt formáló magyarságkép elképzelhetetlen európaiság nélkül. Ezt idejekorán felismerték azok az 56-os fiatalok, akik Integratio névvel európai kulturális magyar, német nyelvű folyóirat kiadásába kezdtek 1967-ben, mely Deák Ernő nevéhez fűződik. És 1972-ben 1956 üzenetét: Európáért halunk meg! – jelszavukká tették. Alapállásuk: Magyarságunk záloga európai szellemiség; ha ennek kialakításán dolgozunk, elsősorban önmagunknak teszünk vele szolgálatot. Mai jelszavuk: Európáért élünk. Ausztriában a magyarság szórványban él, Bécsben, Grazban, Burgenlandban. Az identitás megőrzése a kultúra és az egyházak által történik a felvidéki magyarsággal szemben.
Deák Ernő az Ausztriában élő magyarság megmaradásáért, érdekeiért munkálkodott élete során és munkálkodik napjainkban is. Azt vallja: kisebbségnek lenni nem sors, hanem feladat. 1980 márciusa óta jelenik meg két havonként, 3700 példányszámban, Bécsben az egyetlen magyar kulturális lap, a Bécsi Napló, melynek 1985-tól napjainkig Deák Ernő a főszerkesztője. A Bécsi Napló 2003-ban elnyerte a Magyar Örökség-díjat, amely arról tanúskodik, hogy Európa-szerte elismerik, sőt Amerikában, Kanadában, Ausztráliában is.
Ennek hallatán, nem tudok említést nem tenni arról, hogy nagy büszkeséggel tölt el bennünket a mi Petőfi Baráti Társulásunknak adományozott Magyar Örökség-díja.

Szerb Antal szavaival élve kijelenthetjük, hogy „Magyarnak lenni nem állampolgárságot jelent, hanem nyelvet, kultúrát.“ Erről szólt Deák Ernő Útkeresés a jövőbe című könyvbemutatója Királyfiakarcsán, mely ízelítő volt és ízelítőül szolgálhat valamennyiünk számára, akik magyarok vagyunk, akiknek fontos a magyarságuk megtartása Szlovákiában.

Deák Ernő írónak, főszerkesztőnek az alkotó munkájához jó egészséget, sok erőt és kitartást kívánunk!

Böröndi Lajos, Deák Ernő, Molnár Ilona

Deák Ernő a Bécsi Napló főszerkesztőjeként ismerteti munkáját

Böröndi Lajos költő Deák Ernő Útkeresés a jövőbe c. könyvét mutatja be

Erdős Péter_PBT-elnök a hallgatóság körében

Szerencsés Magdolna

This entry was posted on szerda, május 3rd, 2023 at 21:09 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.