A hagyományokhoz híven a Petőfi Baráti Társulás rendezésében megemlékezést tartottak a helyi kultúrházban. Március 15, minden magyar ünnepe. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját a Petőfi Baráti Társulás, a falubelik, az érdeklődők, valamint Királyfiakarcsa-és Egyházkarcsa Önkormányzata, az egyházkarcsai Római Katolikus Egyházközösség és Dabas város Önkormányzatának küldöttei közösen ünnepelték meg.

„Szolgaságunk idején / Minden ember csak beszélt / Mi valánk a legelsők, kik / tenni mertünk a honért!
Mi emeltük föl először / A cselekvés zászlaját, / Mi riasztók föl zajunkkal / Nagy álmából a hazát!“ (Petőfi Sándor)

A szép számmal egybegyűlteket, a vendégeket, a társulás elnökségi tagja, Lukács Bence köszöntötte. A felvezetőjében említést tett 1848-ról, majd az azt követő évszámról, jeles napról, melyet az iskolás évei alatt az egykori tanára, minden diák emlékezetébe véste: „Amikor azt mondják 1848. március 15, akkor azt feleljük rá: forradalom. Ha azt mondják, hogy 1848/49, akkor azt válaszoljuk: függetlenségi harc, szabadságharc. Ha azt mondják, 1848. szeptember 29, azt mondjuk Pákozdi csata. Ha azt mondják, 1849. augusztus 13, azt feleljük, fegyverletétel Világosnál. Ha azt mondják, 1849. október 6-a, azt mondjuk aradi vértanúk. Ha azt halljuk, 1867, azt mondjuk: kiegyezés. Az évszámok és a hozzákötődő történelmi események olyanok, mint a szőlő mellé állított karók, megtartják a mélyről táplálkozó fiatal hajtásokat, hogy bő termést hozzanak és a gyökereik minél mélyebbre hatoljanak.

Az ünnepi műsor a gútai Kis-Duna Menti Rockszínház tagjainak: Rigó Jenő, Keszegh Vivien, Varga Linda Bettina és Korber Darina előadásával vette kezdetét. Megzenésített versek, dalszövegek, szebbnél szebb slágerek csendültek fel, mint: Világok világa Magyarország (Kormorán), Ha én rózsa volnék (Bródy János), Szálljon a kék madár (Kormorán), Ott ahol, zúg a négy folyó (Kárpátia zenekar), Szabadság, szerelem! (Petőfi), Vigyázz a madárra (Révész Sándor), Az Úr sorsot rendelt (Kormorán), Három hegyen, három völgyben, három virág nyílt (Kormorán), Nemzeti Dal (Petőfi), Európa közepén (Kormorán), Szózat (Vörösmarty Mihály), Ez az ország a hazád (Varga Miklós).

A kultúrműsor után Gyimesi György, a Magyar Szövetség alelnöke mondott ünnepi beszédet. A beszéde elején megemlítette, hogy mi nem hiányozhat egy márciusi beszédből: nem hiányozhat Petőfi, nem hiányozhatnak a márciusi ifjak, a Pilvax kávézó, Táncsics kiszabadítása, de főleg a 12 pont, amit 176 évvel ezelőtt megírtak. Az akkori 12 pont hasonlít ahhoz, amit most élünk. Kérték a békét, a szabadságot és az egyetértést. Kérjük most mi is, amikor Európa a háború szélén áll. Kérték a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. Mi is azt kérjük, hogy mi döntsük el azokat a kérdéseket, amelyek legjobban befolyásolják az életünket, hogy itt Pozsonyban, kivel és hogyan szeretnénk élni a továbbiakban.

Az ünnepi beszédének teljes szövege:
„Tudatában voltam, hogy az egyik legmagyarabb és nagyon öntudatos közösségbe jövök, Királyfiakarcsára. A történelmi kitekintéstől szeretnék eltekinteni. A szívélyes fogadtatásnak köszönhetően a tervezettnél sokkal személyesebben szeretnék Önökhöz szólni. Örvendetes, hogy ilyen tiszteletre méltó számban vagyunk itt, együtt. A márciusi ifjak, az ő elkötelezettségük előtt tisztelegve, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméit tudjuk megerősíteni itt, együtt. Emberi erény, hogy ennyien fontosnak gondolják, hogy itt legyenek. Önmagunk miatt vagyunk itt, hogy az értékrendünk előtt tanúbizonysággal szolgáljunk. Jelenlétünkkel kifejezzük, még mindig csodálatra méltó emberi teljesítmény volt az akkor, 176 évvel ezelőtt az életük kockáztatásával eszmei értékekért harcolni. Harcoltak a jövő generációért, az önálló rendelkezéséért. Ma is ezekért harcolunk, csak más a hangnem, a harctér és a körülmények is. A történelemből mindig a magtartó tanítást érdemes magunkkal vinni. Hogy tanuljunk belőle és ne kövessük el mások hibáit. A szabadságharc felvidéki aspektusát vétek lenne kihagyni egy ilyen vonatkozásban. Amikor 1849 januárjában időre volt szükség a seregek újraszervezésére. Görgey azzal terelte el az osztrákok figyelmét, hogy Felvidékre irányította a figyelmet. Pozsonytól Körmöcbányáig egy igencsak kis lélekszámú sereg – talán lehettek 16ezren – vonta el a figyelmet a Tiszáról. Így tudta Kossuth újraszervezni a megmozdulást. Ennek köszönhetően, mint már tudjuk, mintegy nyolc hónapot nyertek. Akkor sem voltak túl sokan ahhoz, hogy elkötelezettségükkel, kitartásukkal egy egész nagy közösség érdekében járjanak el. Mégis sikerült! Most láthatjuk, hogy a nézeteinkkel, értékrendünkkel nem vagyunk egyedül. Talán erőt ad. Mert akkor és most is szükség volt erőre, hogy szembe menjünk az árral. Mert akkor is és most is szükség van hitre, hogy érdemes legyen a hangunkat hallatni, magunkért kiállni. Mert akkor is és most is szükség volt a tudatra, hogy volt és van miért és van kiért megszólalni, vívódni, szembemenni. Emlékezni jöttünk vagy emlékeztetni magunkat? Hogy 176 évvel ezelőtt voltak az úton előttünk járók, akik lehettek volna közönyösek, de nem voltak. Megtaláljuk magunkban azt a hitet, hogy elég erősek, rátermettek legyünk ahhoz, hogy megalkuvás nélkül képviseljük hagyományos értékeinket, hogy kiálljunk értük, hogy hangot adjunk nekik? Megtaláljuk magunkban az elkötelezettséget, hogy ne adjuk fel, hogy ne legyintsünk, hogy ne váltsuk aprópénzre azt a kultúrát, azt a hagyományt, amelyet még ükszüleink hagytak örökül? Tudunk –e olyan nagyvonalúak lenni magunkkal szemben, az ő emlékükkel szemben, hogy ne alkudjunk ebben? Tudunk –e olyan egyenesek lenni, hogy ne alkudjunk másokkal szemben? Fekete-fehér képeken köszönnek vissza ránk felmenőink: jellem, elhivatottság, szilárd értékrend, nyoma nincs a bizonytalanságnak. Ezeket a képeket a gyökereink és hitük tette színessé. Mindenünk megvan hozzá, hogy mi is az ő értékrendük szerint folytassuk a megkezdett utat. Hogy legyen béke, szabadság és egyetértés. Hogy írhassuk meg a saját 12 pontunkat, amelyben nem hunyászkodunk meg, ha nemzeti és országos érdekről van szó. Egy olyan 12 pontot, amely biztonságot teremt az országban, ahol az idegen érdekek mellett képviselhető a nemzeti érdek is. Hogy egy újkori 12 pontban a magyar hagyaték érték és követendő maradhasson, és ne egy idegenek által avíttság. Olyan 12 pontot, amelyben úgy lehetünk otthon európaiak, ahogy az nekünk neveltetésünknél fogva természetes. Hogy írhassuk a 12 pontunkat magyarul, hogy azt tanulja sok gyermek magyarul, hogy hallassa hangját még sok gyermek magyarul. Egy olyan Európában, amely nyitott arra is, ha valami konzervatívan hagyománytisztelő és tradicionálisan színes. Kedves Barátaim, kívánok magunknak töretlen hitet, jó egészséget, erőt és kitartást, hogy együtt, közösen írjuk az új idők 12 pontját!“
Gyimesi György zárógondolata: „higgyünk egymásban, higgyünk magunkban, higgyünk a közösségünk erejében, mert ez visz minket tovább, ez vitt minket ezer évig és remélem, ez visz minket tovább a következő ezer évig“.
A kultúrházi megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével zárult.

Majd a résztvevők közösen elsétáltak a község főterére, ahol a községháza mellett álló Petőfi-táblánál a két karcsai Önkormányzat, Dabas város képviselete, a Petőfi Baráti Társulás, további civil szervezetek, valamint az oktatási intézmények vezetői kosorúzással rótták le a tiszteletüket.

A rendezvény a Dabas város Önkormányzata, az Egyházkarcsai Római Katolikus Egyházközösség, valamint a Petőfi Baráti Társulás által megvalósított és 2022. szeptember 30-án sikeresen lezárult „Muzeum-templom“ pályázat, az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként megvalósítandó Kisprojekt Alap fenntartási időszakában valósult meg (a projekt kódja SKHU/WETA/1901/ 1.1/103.

A Petőfi Baráti Tásulás, Egyházkarcsa- és Királyfiakarcsa Önkormányzata, továbbá Dabas Város Önkormányzata már néhány éve összekötik és erősítik a községekben zajló megemlékezéseket, rendezvényeket, erősítve a kultúra, valamint a lakosságban is az együvé tartozás érzését.

írta: Szerencsés Magdolna