Archive for szeptember, 2023

30
szept

Programajánló! (ismételt infó)

Posted by: magdi    in Nincs kategorizálva

Tisztelt Tagság !

Azt mondhatom, hogy újra eltelt fél esztendő az évből és az életünkből. Sajnos, nagyon bizonytalan időszakot élünk mostanság, feje tetejére állt a világ. Ennek ellenére próbálok bizakodó maradni és megírni, hogy milyen rendezvények várhatók az év második felében a PBT berkein belül.

2023. augusztus 20.
Emlékezés államalapító Szent István királyunkra. Az ünnepség délután 15.00 órakor kezdődik a Szent István téren.

2023. szeptember 1-2.
Két napos kirándulás Nógrádba és Gömörbe.
Az autóbusz 05.45 – kor indul DS –ről a kultúrháztól, majd 6.00 órakor Királyfiakarcsáról a községi hivataltól. Az első megálló Hollókő, Magyarország egyetlen faluja, amely az Unesco világörökségi listán szerepel és így világszerte ismert. A ma nem egészen 400 lelket számláló település közepén elhelyezkedő műemlékcsoport összesen 67 védett épületet foglal magába, ezek többnyire földszintes, nyeregtetős parasztházak, melyek homlokzatát az utca és az udvar felől is faragással díszített faoszlopos, deszkamellvédes tornácok szegélyezik.

A Hollókői Vár – szemetgyönyörködtető látvány, ahogy a környező Cserhát hegyei közül kimagasodik. A dombtetőre épített erőd múltja egészen a 13.századig nyúlik vissza. A vár ugyan sokat látott, mégis az állapotát tekintve az egyik legjobb állapotban lévő magyar vár.

Következő állomásunk Mátraverebély – Szentkút. Nemzeti Kegyhely.

A népi hagyomány szerint 1091 – ben Szent László király lova patája nyomából fakadt a mai Szent Kút forrása. 1095 és 1195 között történhetett az első testi gyógyulás, amikor a Szűzanya karján a kis Jézussal megjelent egy verebélyi néma pásztornak, és a mai Szent Kút forrás vizével meggyógyította.

Vacsora, szállás és másnap a reggeli Salgótarjánban, egy belvárosi fogadóban lesz. Reggeli után az Aggteleki Nemzeti Parkba látogatunk el. A Baradla – barlang és rejtett szépségei Magyarország legrégebben kutatott, legismertebb, évszázadok óta látogatott cseppkőbarlangja. A Baradla – Domica – barlangrendszer teljes feltárt hossza meghaladja a 30 kilométert. A barlang látogatás után Rimaszombat felé vesszük az irányt, ahol bőséges ebéd, finom borkóstoló és egy kis meglepetés vár majd ránk. Visszatérés otthonainkba az est folyamán várható. Részvételi díj 120 euró személyenként. Mielőbbi jelentkezést várok.

2023. szeptember 13.
Vendégváró sorozatunk az havi vendége Kű Lajos volt labdarúgó, olimpiai ezüstérmes, később sportvezető, hagyományőrző, közéleti személyiség, az Aranycsapat Alapítvány elnöke. A beszélgetésre este 18.00 órától a Cserlészligetben, a Karcsai Magyarság Házában kerül sor.

2023. október 01.
Pretty Woman (Micsoda nő)
Színházlátogatás a Madách Színházba.

Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története. Az ikonikus fim sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán. Indulás 8.45 DS és 9.00 KK a szokott helyekről. Az előadás délután 15.00 órakor kezdődik. Utána egy belvárosi étteremben vacsorázunk. Részvételi díj 75 euró személyenként.

2023. október 08.
Az aradi vértanúkra emlékezünk a Cserkészligetben délután 15.00 órától.

2023.október 31.
Mindenszentek előestéjén minden évben megemlékezünk az elhunyt tagtársainkról. Gyülekező a Nagykeresztnél 18.00 órától.

2023. november 11.
Szent Márton napi borkóstoló este 17.00 órától a Cserkészligetben a Karcsai Magyarság Házában.

Mivel Petőfi emlékév van, és az első félévben, sőt már tavaly is, ennek apropóján már számos rendezvényt tartottunk, de az ősz folyamán szeretnénk ezt méltóan lezárni. Ha valakinek a Tagság közül volna erre ötlete vagy ajánlata azt megköszönöm.

Tisztelt Tagság!
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak akik a jövedelem adójuk 2 százalékával támogatták a Társulásunkat.

Továbbiakban kedves Mindnyájuknak további szép nyarat, sok erőt és jó egészséget kívánok!

Tisztelettel :

Erdős Péter
a Petőfi Baráti Társulás elnöke.

Írta: Felvidék.ma -2023.09.15.

Petőfi Sándor életműve előtt hajtottak fejet Mátyusföld központjában. Hunyadi László erdélyi Magyar Örökség-díjas szobrászművész Petőfi-domborművével ékesített emléktáblát avattak a galántai Csemadok-székház külső falán.

Péntek Zsóka köszöntötte a rendezvény közel száz résztvevőjét, köztük Magyarország képviseletében Németh Péter Lászlót, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének konzulját.

Srejner Attila, a Csemadok diószegi alapszervezetének vezetője elmondta Petőfi A XIX. század költői című versét, melyből a galántai emlékművön is ott van egy részlet:

„Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!”

A rendezvényt Mézes Rudolf alelnök, a Csemadok Galántai Területi Választmányának titkára szervezte. Tájékoztatott a kulturális-társadalmi szervezet Petőfi-bicentenáriummal kapcsolatos tevékenységéről. Örömmel szólt arról, hogy hamarosan, október 23-án egy Kodály-emlékművel is gazdagodik az épület.

Bárdos Gyula Csemadok-elnök Petőfi zsenialitására mutatott rá.

„Petőfi Sándor egy olyan zsenink, egy olyan nagykövetünk, akinek köszönhetően a magyar név, a magyar nemzet fogalommá vált a világ sok helyén.”

Emlékeztetett Petőfi Szeptember végén című legendás költeményére, hiszen most ugyanekkor a felvidékiekre is komoly megmérettetés vár. „Merítsünk erőt Petőfi Sándor lelkesedéséből, magyarságából és nagyságából!”
Forró Krisztián, a Szövetség elnöke előbb visszatekintett Petőfi kiemelkedő szerepére az 1848/49-es szabadságharcban, majd az előrehozott, szeptember 30-i parlamenti választásokkal is kapcsolatos üzenetére:

„1848 is megmutatta, hogy a magyarok csak magukra számíthatnak.”
Zárszóként hozzátette: „Talán soha nem voltak ennyire aktuálisak költőóriásunk, Petőfi Sándor szavai: Itt az idő…, Talpra magyar!”

Oriskó Norbert az emlékműavatás kezdeményezőjeként egy 1849-ből származó Petőfi-versidézettel köszöntötte mindazokat, akik egy valódi csapatmunka eredményeként jöttek el a galántai ünnepre:

„És te Isten, magyarok nagy
Istene,
Légy népeddel, hű népeddel,
Jó népeddel, légy vele!”

A leleplezett emlékmű alá Baranyay Alajos járási Csemadok-elnök és Mézes Rudolf helyezték el az emlékezés virágait.

Tarjányi József kiskunfélegyházai Petőfi-kutató és adományozó megköszönte, hogy méltó helyre került a Petőfi-dombormű. A választásokkal kapcsolatban hozzáfűzte: „Ha én is a Felvidéken élnék, rátok szavaznék!”

Az est további részében a Szövetség jelöltjei ismertették választási programjuk fő célkitűzéseit. Tették ezt a „Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet” ismert Petőfi-sorok alatt. A szomszédos galántai Magyar Házban megnyílt a Szövetség a Közös Célokért „Ahogy Petőfi szeretett c. kiállítása”, az udvaron pedig az esztergomi SIC Transit adott grandiózus koncertet, többek között Petőfi költeményeinek megzenésített változatának előadásával.

(Felvidék.ma)

12
szept

Posted by: magdi    in Nincs kategorizálva

szarka

Királyfiakarcsán augusztus 20-án, a Petőfi Baráti Társulás szervezésében, a helyi kultúrházban az államalapító királyunkra, a keresztény magyar államalapításra és az új kenyér ünnepére került sor.

Az üdvözlő köszöntések után a felvezetőben elhangzott, hogy Szent Istvántól királytól kapott hitet fontos, hogy továbbadjuk a gyerekeinknek, az unokáknak, hiszen az együttélésünk legfontosabb keretei a család, a hit és a szeretet.
A kultúrműsort a kárpátaljai BorzsaVári népi zenekar biztosította. A zenekart a Kovács család alkotja, ahol a szülők mellett mind a négy gyermek zenél. A BorzsaVári zenekarnak ez év elején a Kárpátaljai Kultúrkaraván segítségével sikerült megjelentetnie első „Keresem az álmot“ című CD-jét.
Autentikus zenét játszanak. Mély átélés és hitelesség jellemezte valamennyi produkciójukat. A népdalok, a népzenei énekek, a megzenésített versek éneklése mellett a repertoárjukban zsoltárok és keresztény énekek is szerepeltek. Az előadásukat a lelkes közönség vastapssal jutalmazta.

A szívet és lelket melengető koncert után a megemlékező ünnepi beszéd hangzott el, Deák Ernő történész, író, a Bécsi Napló főszerkesztőjének tolmácsolásában. Deák Ernő neve nem ismeretlen a nagyvilág magyarsága körében, aki korát meghazudtolva ma is aktívan dolgozik és alkot. Az ünnepi beszéde figyelemreméltó, meghatározó és kiemelkedő volt.

Alább teljes terjedelemben közöljük: A szlovák származású Csaplovics Jánostól származik a szállóigévé vált meghatározás: Magyarország Európa kicsiben. Megállapítását a 19. század első évtizedeinek népességi viszonyaiból szűrte le, felvázolva, hányfajta nép alkotta a magyar királyság lakosságát. Az évszázadok folyamán kialakult viszonyok azt jelentették, hogy egyik nép – mai értelemben nemzetiség – sem érezte magát kirekesztettnek, idegennek. Valamennyinek jussa volt az országhoz.
Aztán a reformkorban szárnyra kapott a nemzetiségi kérdés, s a hovatartozás jogát kezdték a nyelvkérdéshez mérni, mígnem előtérbe kerül azon nézet, hogy a sokszínűség helyett egyszínűségre kell törekedni, egy országon belül zavaró, ha a lakott területen belül az uralkodó politikai nemzet mellett mások is lehetnek mérvadók, mert csak a magyar lehet az erős ország biztosítéka.
Még utólag is aligha lehet megállapítani, vajon az ebből származó végzetes ellentétek helyett kínálkozott-e olyan megoldás, ami az évszázados együttélés politikai programmá avatásával biztosította volna a sokszínűséget egy országon belül? Egyáltalán volt-e elképzelés arra vonatkozólag, ami lehetségessé tette volna nyelvek és kultúrák egymásmellettiségét egy államon belül? Talán túlhaladottnak tűnik ennek a kérdésnek feszegetése, pedig az azóta eltelt két évszázad változásaiból okulva, nagyon is szembe kell néznünk azzal a kérdéskörrel, hova vezet nyelvek és kultúrák uniformizálása (beolvasztása), helyhez kötése – úgy is fogalmazhatnánk kizárólagossága – egy-egy bizonyos területen belül? Pedig a mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy embertömegek cserélnek hazát, akár vándormunkásként új társadalmi közegben keresik boldogulásukat. Vajon a helyváltoztatás olyanfajta amputációval jár-e, ami feleslegessé, mi több, zavaróvá teszi az átörökölt nyelv és kultúra továbbvitelét?
A mindennapi gyakorlat természetesen minden téren érinti az ütközés kérdését, aminek kezelése a vagy-vagy helyett az és alternativáját veti fel. Akarva akaratlanul felmerül a devalváció feltételezése, amennyiben a többség-kisebbség viszonylatában elértéktelenedik az utóbbinak egész életvitele.
Különösen a mai napra való tekintettel nem árt visszanyúlni a kezdetekhez, gyökerekhez. Anonymus még ha nagyban korának viszonyait örökítette is meg Gestájában, tény hogy a 12. század végén is élt az egymásmellettiség, vagy legalábbis annak emlékezete. Műve 46. fejezetében leírja Árpád fejedelem örömét Attila városa (a római Aquincum) meglelése fölött.
„Bőségesen és pompásan éltek valamennyi hozzájuk jött vendéggel egyetemben. Árpád vezér a vele mulatozó vendégeknek nagy földeket és birtokokat adományozott. Ennek hallatára még több vendég tódult hozzá, és ujjongva vele mulatott.“
A sarkalatos idézet olyan szokást vetít elénk, aminek nyoma maradt Szent István fiának írt Intelemeiben, Mire is figyelmeztette a király a fiát? Arra, hogy becsülje meg a vendégeket,

2. § Mert a mint különb-különbféle tartományok széléről jőnek a vendégek, különb-különbféle szót és szokásokat, fegyvert és tudományt hoznak magokkal, ami mind a király udvarát ékesíti és teszi nagyságosabbá, és igen megrettenti az idegeneknek magahitt szívöket.
3.§ Lám, gyönge és töredékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország.

Az 1013 körül keletkezett Intelmeket sokan nyugati „csempészárunak“ minősítik, úgy állítva be, hogy a Nyugatról érkezett jövevények előjogait alapozták meg. Éppenséggel nem, hiszen a felhozott példa éppen amellett szól, hogy a nomád társadalom sajátossága volt a kölcsönös befogadás, keveredés. Mi, magyarok nagyban ennek köszönhetjük nemzetünk kialakulását és felvirágzását.
Tévelygések és tragédiák után mi sem természetesebb, mint visszatérni a gyökerekhez, az évszázadokon át bevált premisszákhoz. Tudjuk ugyanis, mi következett az elkülönülésből, szétválásból, amit a kisajátítás mentalitása előzött meg. Mindamellett az új államiságra szert tett nemzetiségeknek a magyar nacionalizmus kárhoztatása mellett, vagy ellenében meg kellett volna mutatniuk, hogy tanultak a múltból. Tanultak ugyan, de nem okultak, hiszen a magyar gyakorlat átültetésével, sőt, túltenyésztésével a magyarok ellen fordulva ugyanúgy folytatták „nemzetépítő“ törekvéseiket, ahogyan azt a magyaroktól eltanulták. Kérdezhetjük viszont, milyen jogon ítélték el azt, amit továbbfejlesztve a saját nacionalista politikájukat előtérbe helyezve nemzetállamokként léptek fel és cselekedtek. Pedig nagyon is jól jött volna példásan bizonyítani, hogy ők bizony különbek, mert igazságosabbak.

Amikor mármost a régmúltat emlegetjük, nekik, hozzájuk is szól a történelmi lecke. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy sajátságos közép-európai alapokra kell helyeznünk az egymássali élést. Gyalázatos dolog, amikor egymás ellen külső hatalmakra támaszkodunk, amiknek a legkisebb érdeke sem fűződik ahhoz, hogy térségünk valamennyi népének közös hazája legyen. Pedig József Attila klasszikussá vált megfogalmazásában: rendezni kell végre közös dolgainkat. Ezen a téren korántsem célravezető a bűnbakkeresés, még kevésbé az önsajnálkozás. Meg kell végre tanulnunk egyenes gerinccel járni, olyan emberekként, akik kiállnak azon jogaikért, amik megilletik őket. Ezen túlmenően nem csupán önmaguknak, de valamennyi polgártársuknak segítségére vannak az egyenjogúság biztosítása terén.
Ezek után mi a teendő? Nem elvont fogalmakra és tájakra gondolok, hanem tényleges emberi közösségekre, amiknek mindennapi gondjaik mellett meg kell küzdeniük azzal a tehertételnek vélt „járulékkal“, hogy megőrizzék eredeti mivoltukat, olyan környezetben, ami nem követi a másság elvét, s ezért ha másként nem, egyre másra az idegenség, gyökértelenség érzetét plántálja beléjük. A megszokásra gondolva hovatovább természetes, hogy – Vörösmarty szavaival „szertenézett s nem lelé honját a hazában“. Fárasztó, sőt, kimerítő életvitel ez, ami végül is a ráhagyatkozásra épít, vagyis nem tesz semmit ellene. Amikor nemzettársaink felé érvényes a példamutatás, mi sem természetesebb, mint a ragaszkodás. Nem passzív, hanem aktív, cselekvő módon. Segíts magadon, s Isten is megsegít, tartja a mondás. Túlméretezett minden olyan elvárás, amely elsősorban külső segítségben keres megoldást. Mi pedig csak akkor állhatjuk a sarat, ha összetartó, életképes életvitelre rendezkedünk be: önellátó módon. Olyan életmódra, amelynek középpontja a család. Személyesen szerep- és felelősségvállalás, ami a biológiai lét fenntartására épít. A gyermekvállalást nem lehet másoktól elvárni, vagy másokra hárítani. Jövőnk elsősorban azon áll vagy bukik, lesznek-e, akik holnap is belakják a hazát jelentő házat, otthont. Aztán legfőbb ideje, hogy tanuljunk egymástól. Valamikor régen szokásban volt a gyermekcsere. Mi lenne, ha szlovák gyerekek magyar faluban tanulnák a nyelvet és népi kultúrát, ide értve a szokásokat is. Természetesen ez fordítva is áll. Így közvetlen a helyszíneken ismernénk meg egymást, ami a kölcsönös megértés és megbecsülés záloga. Így válhatnánk a helyi elszigeteltségből kitörve igazi közép-európaiakká. Ha elfogadjuk Szent István Intelmeit, tudható, hogy az egynyelvűség befelé fordít, míg a többnyelvűség, a szokások sokasága gazdaggá tesz. Nekünk, magyaroknak jó példával kell elöljárnunk, biztatva szlovák vagy másnyelvű embertársainkat is: ne szigetelődjünk el egymástól, hanem nyíljunk meg, fogadjuk el egymást másságunkban eltérő nyelveinkkel és szokásainkkal, végsőfokon a hitvány egymásellenesség helyébe tanuljuk és véssük tudatunkba: egymásért vagyunk, egymás javát akarjuk és szolgáljuk.
Végül még egy. A felvidék szülöttje, Balassi Bálint hagyta ránk a Végek dicséretében: „emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak“. Mai végvári helyzetünkben kikre is gondolnánk másokra, ha nem a pedagógusokra? Ők szellemi létünk hordozói, kivetítői. Atlaszok, akik vállukon tartják jövőnket. Ne hagyjuk őket, mint templomainkat sem: hit és tudás jövőnk záloga, hiszen tudhatjuk, hegyeket mozdít el az erős hit, nekünk pedig sorsunkból adódóan nem kisebb a feladatunk minthogy pallérozzuk az előítéletek, de ugyanúgy a kishitűség hegyeit. Nyissunk és mutassunk távlatokat.
A beszéd elhangzása után Nagy Dániel – örökös tag elismerésben részesült. A méltatás után a program Dienes Attila szobrászművész alkotásánál, a Szent István szobornál folytatódott tovább. Az ünnep kihagyhatatlan része a kenyéráldás. A nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret Balogh Károly plébános áldotta meg. Az ünnepély az önkormányzatok, szervezetek és intézmények koszorúzásával és a Himnusz közös énekével zárult.