Archive for október, 2018

Herczegh Géza szobrát avatták Nagykaposon

írta: Tökölyi Angéla – 2018.10.14. (Felvidek.ma)

Herczegh Géza jogtudós, Nagykapos díszpolgára születésének 90. évfordulója tiszteletére szobrot avattak Nagykaposon. A szombati, október 13-i szoboravató ünnepségen részt vett a jogtudós özvegye, Herczeghné Petneházy Melinda, lánya, Herczegh Anita és férje, Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, fia Herczegh Károly, valamint a jogtudós unokái.

A meghívott vendégek között jelen volt Czimbalmosné Molnár Éva, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Felvidéki Főosztályának vezetője, Szabó Marcell, az Alkotmánybíróság tagja, Magyarország Kassai Főkonzulátusáról Haraszti Attila főkonzul, Szénási Lajos külgazdasági attasé, a megyei és helyi önkormányzat, a pártok és civil szervezetek képviselői, valamint számos közéleti személyiség.
Emlékbeszédet Duray Miklós egyetemi tanár, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke mondott. A városi parkban álló mellszobor Rieger Tibor Kossuth-díjas művész alkotása.

A szoboravató ünnepségen Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke Társulás, valamint a Herczegh Károly Alapítvány kuratóriumának elnöke mondott ünnepi beszédet. Beszédében úgy fogalmazott, hogy Herczegh Géza életműve mély nyomot hagyott az egyetemes jogtudományban, a szülőföldjén élők számára pedig emberi tulajdonságai által is példaképül szolgál.

A szülőföldjén élő közösséget emberi nagysága, tanácsai és támogatása által megerősítette hitükben, és abban, hogy a helyes út választására mindig van lehetőség. Úgy gondolják, hogy a szobor által Herczegh Géza végérvényesen hazatért szülőföldjére, és szellemiségét örökre sugározza az itt élők számára csakúgy, mint a 2013-ban állított emléktábla is.

Gabri Rudolf beszédének zárásaként köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a szobor elkészítését és felállítását. Köszönetet mondott többek között dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízottnak, a Rákóczi Szövetségnek, Nagykapos város vezetésének, Rieger Tibor szobrászművésznek.
Duray Miklós beszédében felidézte azt az 50 évvel ezelőtti történetet, amikor a jelenlegi szoboravatás helyszínén először találkozott Herczegh Gézával, aki Nagykaposon született 1928. október 17-én. Azon az 50 évvel ezelőtti találkozón, 1968-ban hittel, buzgalommal, lendülettel telve szobrot avattak Erdélyi Jánosnak Nagykaposon.

Meggyőződéssel vallja, hogy ezek az emlékhelyek sokat segíthetnek közösségünk megmaradásában. Beszéde további részében felidézte a jogtudós életútjának fontos állomásait. Elmondta, hogy Herczegh Géza látásmódja kialakulásának meghatározó személyiségei Bibó István és Szegfű Gyula, a második világháború utáni magyar értelmiségi gondolkodás meghatározó személyiségei voltak.
A jogtudós azon ritka szakembernek, egyetemi tanárnak és akadémikusnak számított, akinek nem voltak rögeszméi, melyek gúzsba kötötték volna. Saját véleményt alkotott, és ettől volt hiteles. Utódai a szakmában őt tekintik mértékadónak.

Duray Miklós laudációját azzal zárta, hogy a szoboravatás is annak a bizonyítéka, hogy akik elszármaztak, azok visszatérnek, és akik visszatérnek szülőföldjükre, azok szolgálatot teljesítenek, amely szent ügynek számít.

Herczegh Géza szintén a nemes szolgálatot választotta feladatul és életcélul: folyamatosan figyelt arra, hogy mi lesz a sorsa nemzetének és szülőföldjének az elszakítottságban. Herczegh Géza éltében lehetőségeihez mérten segítette szülőföldjének közösségét, majd halála óta özvegye dolgozik fáradhatatlanul azon, hogy folytassa a férje által vállalt szent ügyet, a szülőföldjén élők segítését.

A Herczegh család részéről Herczegh Géza fia, Herczegh Károly szólt az egybegyűltekhez, aki megerősítette az elhangzottakat, miszerint édesapja szent ügynek tekintette a szülőföldjén élők segítését, és szülőföldje szeretete áthatotta egész életét.

Herczegh Károly elmondta, édesapja azt vallotta, adnia kell annak a közösségnek, ahonnét származik, ahol született. Amikor tehette, ellátogatott szülőföldjére, és a Herczegh Károly Alapítványon keresztül és azon túl is igyekezett segíteni.

A család nevében köszönetet mondott a helyi közösségnek azért, hogy szeretettel és nagy tisztelettel ápolják édesapja, a város díszpolgára emlékét.

Az ünnepi beszédeket követően sor került Herczegh Géza mellszobrának leleplezésére. A történelmi egyházak képviselői megáldották a szobrot és a Herczegh család jelenlévő tagjai, valamint a vendégként meghívott közéleti személyiségek, pártok és civil szervezetek képviselői, és magánszemélyek elhelyezték a tisztelet és emlékezés koszorúit a szobor előtt.

A meghitt ünnepség fényét emelte a színvonalas emlékműsor, amelynek keretében Petneházy Attila színművész elszavalta a Szózatot. A Csemadok Erdélyi János Vegyes Kara éneke nyitotta a programot, a nagykaposi Erdélyi János Alapiskola diákjainak visszaemlékező verses-zenés összeállítása és éneke pedig a rendezvény záróakkordja volt.

Minden év október hatodikán, a nemzeti gyásznapon emlékezünk az 1848/49-es szabadságharc leverését követően kivégzett tizenhárom tábornokra. A tizenhárom aradi vértanú közül hárman születtek Felvidéken: Aulich Lajos (Pozsony), Lahner György (Turóc megyei Necpál (Necpaly), Dessewffy Arisztid (Ósvacsákány (Čakanovce, Kassa mellett).

A Petőfi Baráti Társulás a hétvégén az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után az Aradon kivégzett 13 vértanúra, az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékezett Királyfiakarcsán. Továbbá tiszteletadással adózott a 2018-ban elhunyt honfitársainkról, akik mindnyájunkért éltek: Pogány Erzsébet, Bauer Győző, Jókai Tibor, Paulisz Boldizsár.

A nemzeti gyásznapi emlékezés helyszíne a királyfiakarcsai Cserkészliget volt. A műsorvezető köszöntője után Varga Zaránd Ágoston, dunaszerdahelyi diák verses-énekes műsorával emelte a rendezvény fényét. A felemelő megemlékező beszédet Perjés Klára, a Kossuth Rádió főszerkesztője, újságíró mondta. Beszédében október hatodika üzenetét hangsúlyozta, megemlékezésében kiemelte: – Az aradi vértanúk mártíromsága, a magyar örökségünk része, lelkünk táptalaja, identitásunk erősítője, a magyarság immunrendszerének injekciója, amelyre manapság ordító szükségünk van. Bár életünket nem követelik, de szabadságunkat, önrendelkezésünket már igen! Október 6-a csak 2001 óta hivatalosan nemzeti gyásznap. A vértanúk az utolsó perceikkel is a hazának és a világnak mutattak példát. Ha erőnk fogytán, ne feledjük, hogy a magyar nemzetnek van egy különleges segítője, közbenjárója, a Magyarok Nagyasszonya, Szép Szűz Mária. Október nyolcadikán ünnepeljük őt, mert minket titokzatos kötelék fűz hozzá ezer esztendeje, de valószínűleg már sokkal régebben is, hiszen benne élt a magyarság lelkében, babbásan, ahogy a székelyek mondják, holdsarlón állva, napba öltözve. Esély a jövőnknek, ha meg tudjuk őrizni keresztély kultúránkat, emlékezzünk a hősökre, ők adjanak erőt győzedelmes megmaradásunkhoz!

Az aradi vértanúk utolsó mondataik elhagzása mellett, mécsesek elhelyezése, tiszteletadása történt a csicsói fafaragó, Nagy Géza által készített és az aradi vértanúk emlékére állított szélhárfánál.

Batta György költő, író, publicista, újságíró megemlékezett a 2018-ban elhunyt Pogány Erzsébetről, Bauer Győzőről, Jókai Tiborról és Paulisz Boldizsárról.
Beszédében kiemelte: – Miközben az aradi vértanúink példamutató hősiességére, az igazsághoz és a szabadsághoz való hűségére emlékezünk, a lélek csendjében köszönve meg áldozatukat, gondoljunk azokra a hazai személyiségeinkre is, akik idén fejezték be életüket. Pogány Erzsébet 58, Paulisz Boldizsár 57, Jókai Tibor 50 évesen fejezte be az életét. Mindhárman súlyos betegen is szerveztek, terveztek, utaztak és építettek, hogy beteljesülhessen küldetésük: a szülőföld és a nemzeti értékeink gyarapítása, az egyetemes emberi jóság és hasznosság. Mindnyájan látjuk és érzékeljük: rendkívüli időket élünk bolygónkon. A világ tele van fegyverekkel és gyűlölettel, ugyanakkor egyre rohamosabb az elszegényedés. Mi, magyarok most szinte tükörben láthatjuk a történelmünket: mi történik velünk folyamatosan Kelet és Nyugat határán, ebben a tűzvonalban, amelyben egyre-másra kísérletet tesznek elpusztításunkra. Vajon milyen céllal teremtett magyarokat az Isten? – tehetjük fel a huszonegyedik században is a kérdést.
A feleletet saját történelmünk adja meg. A magyarok államalapításukkor egy olyan tárgynak látszó, ám élő minőséget is hordozó ajándékot kaptak, melyhez hasonló nincs más népek birtokában: a Szent Koronát. Ez a kétezernégy grammos ereklye Ég és Föld egybekapcsolt képe; fő helyén, Krisztust látjuk a trónusán, aki minden hatalom birtokosa a Földön. Minthogy az államalapító királynak nem volt örököse, akire rábízhatta volna az országát, a Szent Koronát felajánlotta Máriának, Jézus édesanyjának. Mária elfogadta a felajánlást, s az óta mi Mária Országa vagyunk. Ő nem csak a világnak, a magyaroknak is a királynője. Neki köszönhetjük, hogy még létezünk, újra meg újra talpra tudunk állni a legszörnyűbb megpróbáltatások után is; szinte keresztutat járunk…”
A Cserkészligetben álló „nagykereszt” előtt az elhunytak hozzátartozói helyezték el a mécseseket.
A megemlékezés a Himnusz énekével fejeződött be.

(megjelent: Csallóköz, 2018. október 10-én, 41.szám, 21. oldal – Aradi tizenhárom – írta: Szerencsés Magdolna)