Archive for június, 2014

2014. május 30 – június 1-e közötti termínusban a PBT vajdasági kiránduláson vett részt, érintve Szabadkát, Palicsot, Újvidéket, Bácskossuthfalvát, Zentát és Ópusztaszert. A beszámoló elején köszönetet kell mondanom mindannyiunk nevében Molnár Ilona tanárnőnek, aki a kirándulás szervezője volt, neki köszönhetően ismerkedhettünk meg Vajdaság csodás városaival. Utólag visszagondolva, a látottakon túl, a tanárnő rengeteg időt, energiát fordított Társulásunk ezen kirándulására, mely számunkra, gazdag és csodás élményt nyújtott. Köszönet érte.

Május 30-án délben érkeztünk meg Palicsra, ahol a Jelen Salašon volt az ebédünk. Az ebédnél DeNegri Ibolya tanárnő / a Szabadkai Pedagógus Szövetség elnöke, tanárnő / köszöntött bennünket. A pohárköszöntő alkalmával nagyon finom pálinkával kedveskedett nekünk. Az ízletes ebéd elfogyasztása után Szabadka városát látogattuk meg először, ahol a városnézésünk Novák Attila idegenvezetővel történt.
Szabadka Szerbia legészakibb pontján, fontos európai útvonalak kereszteződésében, a Duna és a Tisza folyók között helyezkedik el. Ezt a várost hihetetlen kulturális öröksége, gazdagon díszített épületei, multikulturális szellemisége és európai jellege teszik egyedivé.

Szabadka története:
Írásos dokumentumok Szabadkát először 1391-ben említik Zabotka vagy Zabadka néven. Területe a török idők előtt a Hunyadiak kezén volt. A települést Mátyás király 1464-ben Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdának adományozza, aki 1470-ben várat építtetett. A mohácsi csatát (1526) követő zűrzavaros időszakban Jovan Nenad (magyarosan Cserni Jován) kiáltotta ki magát a környék cárjává, (fekete cárként is emlegetik) és ez lett a délvidéki felkelés központja, amely rövid idő után megszűnik. Történelmi szempontból ez csak annyiban bizonyul jelentősnek, hogy szerb források előszeretettel hivatkoznak rá, és a város főterén szobrot állítottak „legendás” alakjának.
1542-ben a törökök elfoglalták a várost, és majd csak 1686-ban, tehát mintegy százötven év múltán szabadul fel. E hosszú háborús évek alatt alig maradt magyar népesség a vidéken. A török kiűzése után Habsburg vezénylettel megindult az újratelepítés. Először főleg katolikus vallású délszláv népesség érkezett a rigómezei csata óta délről folyamatosan felhúzódó ortodox lakosság mellé. Magyar források mindkettő népcsoport esetében gyakran csak „rácokról” beszélnek, azzal, hogy az egyik népcsoport tagjait „katolikus rácnak”, míg a másik etnikumot „óhitű”, azaz „ortodox rácnak” hívják. Nem nehéz felismerni, hogy ezek a „rácok” a város jelenlegi horvát és bunyevác (katolikus), illetve szerb (ortodox) lakosságának az elődei. A katolikus anyakönyvi kivonatok gyakran dalmátokat emlegetnek, ami sokat elárul arról, hogy Szabadka katolikus délszláv népessége melyik vidékről származhatott el. Mai napig sem egységes a vajdasági katolikus délszlávok hivatalos elnevezése. A hivatalos szerbiai álláspont külön nemzetiségnek tünteti fel a magukat elsősorban bunyevácnak vallókat, míg horvát nacionalista nézetek egyértelműen nemzetük részéhez tartozónak tekintik őket.
Mária Terézia 1743-ban mezővárosi rangra emelte a települést, amelyet ekkoriban Szent Máriának hívtak. 1779-ben szabad királyi várossá nyilvánította Szabadkát, és ekkortól nevezték Maria Theresiapolisnak, legalábbis latinul, illetve németül.
Szabadka szabad királyi városi rangra emelése erőteljes fejlődéshez segítette a települést. A városi tanács megszervezi több környező puszta benépesítését, amelyek a török idők alatt néptelenedtek el, de ahogy fejlődött Szabadka, úgy szivárgott ide a lakosság elsősorban a történelmi Magyarország többnyire magyar nyelvű vidékeiről. Érdekes nemzetiségi momentum, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a bunyevácok a szerbek és horvátok többségétől eltérően együtt harcoltak a magyarokkal, és nekik köszönhetően Szabadka magyar kézen maradhatott. A város kiegyezés kori (1867) dinamikus fejlődését jól tükrözi, hogy 1869-ben vasúti közlekedés kötötte össze a világgal, a magyar millenniumra (1896) megnyitották az első villanytelepet, és egy évvel később, 1897-ben már villamos járt Szabadka és Palicsfürdő között, amely az egyre csak polgáriasodó város kedvelt kirándulóhelye lett. Szabadka sohasem látott akkora fejlődést, mint ezekben a „boldog békeidőkben”. Ekkor nyerte el a város szecessziós, kifejezetten közép-európai arculatát. Az erőteljes fejlődést a város lakosságának gyarapodása is jól tükrözte. Amikor Szabadkát 1920. június 4-én hivatalosan is elszakították a történelmi Magyarországtól és az akkori Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett, az egész Kárpát-medence egyik legnépesebb településének számított, ahol a jelentős horvát, illetve bunyevác és szerb lakosság mellett a magyarok abszolút többséget alkottak. Az újonnan létrejött délszláv királyság legnagyobb városa nem Belgrád és nem Zágráb volt, hanem Szabadka. Jugoszlávia felbomlása után 1941 és 1944 között Szabadka ismét Magyarországhoz kerül. Az 1942-es délvidéki razzia idején 180 szerb polgári személy esett áldozatul a magyar katonáknak, 1944 végén pedig a visszatérő szerbek mintegy 7000 magyar lakost gyilkoltak meg. A Kalmár Ferenc által készített „Vergődő madár” című emlékmű a Zentai úti temetőben a megtorlás áldozatainak állít emléket.
Amit az idegenvezetőnk segítségével láttunk:

FERENCES TEMPLOM:
Barátok temploma – a szabadkaiak legtöbbször így emlegetik egyik legszebb templomukat, a Ferences templomot. A templom, mely a legrégibb a városban, gyönyörű belső díszítéseivel, hatalmas templom belsőjével, zengő orgonájával és hihetetlen hangulatával bármely keresztény város méltó éke lehetne.
Szent Ferenc testvérei erre a vidékre először Dalmáciából érkeztek a törökök kiűzése után. A Ferenc-rendiek három rendházzal rendelkeznek a Szabadkai Egyházmegye területén: Szabadkán, Bácson és Újvidéken. Ezen rendházak a Horvát szent Cirill és Metódról elnevezett rendtartományhoz tartoznak, zágrábi székhellyel. Az I. világháború előtt a Szent Kapisztrán János rendtartományhoz tartoztak.
A Szabadkai rendház a legrégibb az egyházmegyében. 1686-tól létezik, s erdetileg a régi vár alapjain lett felépítve. Templomuk építését 1730-ban kezdték meg, s 1736-ra már állt, az akkor még egy toronnyal rendelkező templom, s mellette a rendház. A valamikori vár déli részét magasabbra emelve alakították ki a tornyot. A templom védőszentje Szent Mihály arkangyal lett.

VÁROSHÁZA:
Ha Szabadka, akkor a Városháza! Talán mindenkinek ez a kép jut először eszébe Szabadkáról. Ahogy ott áll az ember a hatalmas, 76 méter magas épület előtt, felfelé bámul, fel a toronyra, az órára, a keresztre. S közben amit csak be tud fogni a tekintet, az mind dísz, motívum, hajlat és szeglet, vitrázs, dombormű és csupa szín mindenütt!
Ahogy körbejárjuk a 105 méter hosszú, és 55 méter széles (16000 négyzetméter területű) épületet, egyre több részletet figyelhetünk meg rajta, kezdve a bejáratok kovácsoltvas kapuitól, a díszes ablakokon és balkonon át, a gyönyörbe szabott szecessziós tetőig, s a toronyig. Nem tud betelni vele a szem – minden alkalommal, ha rápillantunk valami újat szül a látvány. Szabadka, az egykori Magyarország harmadik legnagyobb városának városházája igazi csoda. Csoda, mert valahányszor megpillantjuk, bennünket is áthat az a nagyság és szépség, amellyel valaha felépítették. Ha egy szabadkait kérdezünk meg a pontos időről, nagy valószínűséggel nem a karórájára vagy mobiltelefonjára fog pillantani, hanem a Városháza felé. A torony ugyanis építészeti és dekoratív funkciója mellett mindennapi életünkben is próbál “segíteni”: itt található a négy világtáj felé elhelyezett négy óra, mely a pontos időt mutatja, s amely a város szinte minden pontjáról jól látható. Az órára a pályázatot csak 1911. május 11-én írták ki, amikor már állt a Városháza, és csak a belső tereken dolgoztak. A pályázók között megtalálhatjuk egy bizonyos szabadkai Pikál Bélának a tanácshoz intézett levelét, aki élete egy részét New Yorkban töltötte. Azt ajánlotta, hogy a toronyba olyan óra kerüljön, amilyen a New York-i Metropilotan Building-en is van: üsse el a negyed és egész órát, ugyanakkor a toronyból fényjeleket is bocsásson ki: a negyedre piros, az egész órára zöld fény hívja fel a figyelmet. Így, aki nem látja, hallja és fordítva.” Pikál arra is hajlandó volt, hogy önerőből, otthon készítse el magát az óraszerkezetet, csupán az anyag megtérítése ellenében. Végül a munkát mégsem ő kapta meg, noha terveinek egy részét felhasználták. Budapesten készült el az óraszerkezet. Számlapjának átmérője 2,20 méter, a nagymutató 1,6 méter, a kicsi 1,1 méter. Az óra hangjelek kibocsájtására is alkalmas: a két különbözőképpen elhelyezett harangnyelvnek köszönhetően más-más hang hallatszik negyed és egész órakor. Magát a harangot már a régi városháza tornyában is használták, de Mamusich Lázár polgármester ideje alatt, 1885-ben Budapesten újraöntötték (az eredeti harang 1827-ben készült). Idővel az óra mechanizmusa tönkrement, s megérett a lecserélésre. Ezt a szabadkai Aurometal szakemberei végezték. Ez alkalomból, 1972-ben az óra új elektronikus óraszerkezetet és számlapot kapott. Az új számlap 6 milliméteres plexiüvegből készült, melyet erős lámpákkal világítanak meg hátulról. A régi számlap és a mutatók a kilátóban találhatók mind a mai napig.

A városháza belső terme, a tanácsterem:
Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek tervei alapján Nagy Ferenc és Kladek Lukács vállalkozók helybeli cége építette 1908-1910 között a szabadkai városházát.1910. augusztus 20-án nagy ünnepségen szentelték fel.A tanácsterem üvegablakait, magyar királyokat és történelmi személyeket Róth Miksa üvegfestő és mozaik művész készítette el Nagy Sándor festőművész kartonjai alapján. Róth Miksa 1911. november 2-án vállalta el a munkát és 1912. májusában leszállította. A hat király üvegablak karton a Gödöllői Városi Múzeumban van letétben. A díszteremben a bejárattal szemben középen látható Mária Terézia és Ferenc József, mellettük két apród. Mellettük bal oldalt Árpád, Szent István, Szent László láthatóak, jobb oldalt Corvin Mátyás, Nagy Lajos, Könyves Kálmán képe van.
A bal oldali falon látható Hunyadi János, Werbőczy István, II. Rákóczy Ferenc. A jobb oldali falon Széchenyi István, Deák Ferenc és Kossuth Lajos. A II. világháború éveiben a pincében őrizték az üvegablakokat. Majd felkerültek eredeti helyükre, de függönnyel takarták el. Az egyik helyi legenda szerint zöld függönnyel takarták el, míg egy belgrádi pártfunkcionárius le nem leplezte az ügyet és mondván „a kommunista pártnak nincs félnivalója a királyoktól, főleg nem az üvegkirályoktól.“ Egy másik városi legenda szerint egyszer egy szlovén delegáció tagjai megkérdezték: miért van olyan sötét a díszteremben? Azt a választ kapták, hogy nem szabad elhúzni a függönyt, mert régi magyar királyokat ábrázol az üvegablak. Erre a szlovénok megjegyezték: jaj annak a hatalomnak, amelyik az üvegkirályoktól is fél.

GIMNÁZIUM:
Szabadka Mária Terézia 1743-as szabadságlevele alapján szabad kamarai mezőváros lett. Jogai bővültek, s az iskolaügy fejlesztése is előtérbe került. Mivel az iskolák az egyház szolgálatában álltak, a városi tanács 1746-ban kérelemmel fordult a helybeli ferencesek tartományi rendfőnökéhez, hogy egy alkalmas szerzetest küldjön, aki a városi ifjúságot a latin nyelv elemeire oktatja. E célra Porubszky Tamás atyát küldték, aki 1747-ben elkezdte munkáját -, amivel a szervezett oktatás alapjai kezdődtek. 1777-ben Bécsben adták ki azt a királyi rendeletet, amely az ország összes iskoláit először egyöntetűen szabályozta. Ezen szabályzat a latin iskolákat grammatikára és gimnaziumra osztja fel. Szabadka nem volt a kijelölt városok jegyzékén, így a már két meglévő latin nyelvű grammatikai osztály 1778-ban megszűnt. A városi tanácsnak a király elé terjesztett kérvénye alapján 1782-ben ezen osztályok újból működhettek. II. József a tanítás terén is változtatásokat vezetett be. Egyik ilyen rendelete alapján 1787 szeptember 1-jével a latin iskolákban minden tantárgy hivatalos nyelve a német lett. E germanizációs rendeletét mindenki rosszallóan fogadta. Három év múlva a helytartó visszavonta ezt a törvényt és az iskolákba visszaállították a latin nyelvű tanoktatást. Szabadkán 1795-ben hivatalosan három grammatikai és két humán osztály nyilt. Az 1845-ben meghozott törvény szerint megszüntették a latint, és bevezették a magyart, hivatalos tanítási nyelvként. 1860-tól – a hitoktatást kivéve – világi, egyetemet végzett tanárok látják el a teendőket.

ZSINAGÓGA – / a zsinagóga történetét Negyela László Márk mesélte el /
A zsinagóga a város tulajdona, és szerves része annak a zsidó épülettömbnek, amely kisszámú, de életképes zsidó közösség tulajdonában van, az épületet egyben a Zsidó Hitközség használja. Itt találhatók a Zsidó Hitközség irodái és egy kis méretű, de figyelemre méltóan berendezett ima helyiség. Több mint száz évvel ezelőtt, 1902. szeptember 30-án tartották meg a szabadkai izraelita hitközség újonnan felépült neológ templomának avatási ünnepségét. Az építés gondolata 1892-ben merült fel. A szükséges 240 ezer koronát a hitközség maga erejéből teremtette elő. Az 1900-as adatok szerint Szabadkán 3400 zsidó polgár élt. Az utca neve, ahol a Zsinagóga áll, volt a Zsidó utca, a későbbi Erdő utca. 1902-től az 1944-ig bekövetkezett deportálásig ez volt az ortodox közösség temploma. Az építőbizottság Jakab és Komor terveit fogadta el, akik 1899-ben azonos tervvel pályáztak Szegeden, az ottani zsinagóga megépítésére, ám az ottani fényűző, de hagyományos zsinagógát a budapesti építészmérnök, Baumhorn Lipót tervei alapján építették fel 1903-ban. Szabadka akkor Magyarországhoz tartozott. A 80.000 lakosú város 3000 zsidónak adott otthont. A zsinagóga a magyar szecesszió jegyeiben épült. A magasan kiemelt kupola a zsidó egyetemesség szimbóluma, amely a keleti ötvösség gazdagságában kidolgozott lanternával, illetve a hatágú csillaggal zárul. Ez a motívum az Örökkévalóval fennálló és meg nem szűnő kapcsolatot is jelenti. A négy kisebb kupola a világ négy égtájának a kifejezője. A beltér kialakításában többszintű stilizált növényi, illetve geometriai díszítőelemeket láthatunk. A pompázó színharmóniával az volt a céljuk, hogy az istentiszteletre érkező hívőket az öröm érzése hassa át. Az aranyozott, domborműves díszítőelemek a zsidó szellemi gazdagságra utalnak. A frigyszekrény két oldalán az első Szentély márványoszlopait imitáló oszlopok aranyozott pálmalevelekkel zárulnak. Magasan felette foglalnak helyet a Táblák. A frigyszekrény előtt két oldalon állt a Menóra. Hogy a beltér minél ünnepélyesebb legyen, a kupoláról leereszkedő, barokkos iparművészeti remekben megalkotott csillárban gyönyörködhettek a hívők.
A templom földszinti része okker-barna színekből indul ki, ami Júdea földjét szimbolizálja, aztán felfelé haladva áthajlik a rózsaszínbe, majd a magasban világoskékbe árnyalódik, míg a kupola magasságában már a mélykék dominál. Közben stilizált virág- és növényelemeket látunk. Így kötődik össze a földi élet a mennybolttal. Jakab és Komor az orgona felett mélykék alapon csillagos égboltot tervezett, ami Ábrahám szövetségét lett volna hivatott jelenteni, ám helyette a végén keleti szőnyeget festettek. A kupola monumentális szépségét, formagazdagságát a napkorong zárja. Ebbe az egységbe olvadtak bele a sötétzöld színű padok. Az épület nemcsak külsejében, de szerkezetileg is különleges: a laza talaj nem bírta volna a hatalmas kupolát, így azt a földbe süllyesztett betonoszlopok tartják. A beton használata a XX. századi megújult technológia egyik első esete. A négyszögletes alaprajzú épület 776 négyzetméteres alapterületű. A Szabadkai zsinagógának csak a karzata 476 négyzetméter – mindez egy kisvárosban, ahol 3400 zsidó élt abban az időben. 1926-ban egy vihar jelentős károkat okozott, emiatt restaurálni kellett a Zsinagógát. Róth Miksa, a kiváló művész által készített vitrázsok többsége megsemmisült, csak néhány maradt egészben. A falakat habarcsréteggel vonták be, de már nem díszítették az eredeti színek és motívumok.
A második világháború idején Szabadkát és környékét ismét Magyarországhoz csatolták. A 6000 főt számláló zsidóság többsége Auschwitzbe került, a haláltáborba, ahonnan kevesen tértek vissza. Ennek emlékét őrzi az az öt nyelvű kőtábla, mely az udvarban áll:
” A világháború fasiszta haláltáboraiban 4000 zsidó polgártársunk veszett oda, akikkel együtt éltünk, és építettük Szabadkát.
Szabadka polgárai 1994. július 10-én ”
A holokauszt után a Zsinagóga elhagyatottan állt. A túlélők csak néhány szertartást tartottak, de az épület állapota gyors ütemben romlott. 1970-ben a központi kupola elfordult és oldalra billent. A kár olyan mértékű volt, hogy kétségessé vált az egész épület fennmaradása. Az újjáépítés elkerülhetetlenné vált. Világégések és háborúk ellenére az Isten mégis megőrizte a templomot. Jöttek évek, amikor belterét megbecstelenítették. Aztán színházként funkcionált. A város vezetése nem érezte erkölcsi kötelességének a közbelépést. 1984-85-ben aztán építészeti léte vált kérdésessé. Szomszédságában ugyanis egy négyemeletes luxuspalota építését határozták el, ám ennek alapozása esetén az alatta levő futóhomok megindult volna úgy, hogy a templom összedőlt volna. (Talán ez is volt a cél.) Szerencsére az akció az építészek, a szabadkai polgárok éles ellenállásába ütközött.
1989-ben az UNESCO szakbizottsága azt javasolta, hogy az építményt nyilvánítsák a világ kulturális hagyatékának részévé. 1990-ben pedig a Szerb Köztársaság is a kiemelt jelentőségű műemlékek közé sorolta.

KÖNYVTÁR / egykor a tiszti palota volt/
Eredetileg a szabadkai Városi Könyvtárat, mint intézményt Iványi István főgimnáziumi tanár, a város monográfusa alapította 1890-ben. A könyvtár állományának alapját több magángyűjtemény képezte, köztük a legjelentősebb dr. Vince Zomborčević és dr. Milkó Izidor felbecsülhetetlen értékű magánkönyvtára volt. A Nemzeti Kaszinó épületébe 1953-ban költözött át az addig a Zeneiskola földszinti épületében működő könyvtár. Ekkor mintegy 100.000 könyve volt a szabadkai könyvtárnak. Ez a szám mára a 300.000-t is eléri, s hála a nemzeti Kaszinó belső adottságainak, a könyvek jól elférnek. A szabadkai Városi Könyvtár Szerbia legnagyobb könytára. A Könyvtár mai épülete eredetileg nem a betűk szerelmeseinek találkozóhelye volt – noha ilyen rendeltetést már akkoriban is betöltött – kaszinónak épült a XIX. század végén. A valamikori Skenderović-kúria helyére emelt Nemzeti Kaszinó épületét három hónap alatt befejezték, s 1896 őszén adták át rendeltetésének. Sokak számára a kaszinó fogalma egyenlő a szerencsejáték fogalmával, azonban a szabadkai Nemzeti Kaszinó kultúrháznak számított, ahol betiltották a politizálást és a kártyajátékot, s “nyájas eszmecserére, barátságos társalgásra ” gyűltek össze az emberek. Volt könyvtár és olvasóterem, bálterem, teázó és csevegőhelyiség. Ez az egyemeletes épület neobarokk stílusban épült és homlokzata a Szabadság térre néz harmonikus egységet alkotva a Városháza és a Népszínház épületével. Ezen a épületen látható a város egyik legimpozánsabb erkélye, amit két izmos atlasz tart a hátán. A szabadkai Városi Könyvtár intézménye, amely mindenkor része volt a város kulturális életének, nagyon jó kapcsolatot tart fenn a szegedi Somogyi-könytárral.

Szabadka látnivalói kis területen, a főtéren, a Korzó közelében, annak környékén csoportosulnak.
Ezek a következők:
Népszínház (klasszicista, 1854)
Az épületet a szabadkai Skultéty János tervezte. A bejáratnál hat korinthoszi oszlop áll, melyekhez egy-egy egyszerű fríz tartozik, amelyen a kétnyelvű: Narodno Pozorište/Népszínház felirat látszik. Az épületben magyar, szerb és horvát nyelvű előadásokat játszanak. Itt kezdte pályafutását Blaha Lujza.

Raichle-palota (szecessziós, 1904)
A palotát Reichle Ferenc építette saját maga és építészeti irodája számára. A minőségi alapanyag, a színek szokatlan kombinációja, a homlokzat, a belső tér és a hátsó udvar játékos térplasztikája teszik ezt az épületet a szecesszió egyik remekévé. Ma a Kortárs művészeti Képtár és a Képzőművészeti találkozó található az épületben. Érdekességképpen megemlítendő, hogy a szívmotívumot számos helyen alkalmazták az épületen. Volt, hogy kerámiából, muránói üvegmozaikból, kovácsoltvasból, fametszetből vagy vakolatdíszből, viszont mindig más és újszerű formában tették fel.

Zöld-szökőkút (1985) és Kék-szökőkút (2001)
A város főterét és a Korzót ékesítő szökőkutak, amelyeket a szecesszió jegyében Zsolnay kerámiákkal díszitettek.

Kosztolányi Dezső szobra /1885 -1936 /
A gimnazista című bronzszobrot a város szülöttének, Kosztolányi Dezsőnek a 129. születésnapja alkalmából adták át Szabadkán. Az alkotás annak a gimnáziumnak a közelében áll, amelyben az írófejedelem is tanult, és ahonnan engedetlenség miatt kirúgták. A szobor éppen azt a pillanatot ábrázolja, amikor Kosztolányi elhagyja az iskolát, mert úgy érzi, ő többre hivatott. A szobrot egy, a 17 éves Kosztolányi Dezsőről készült fotó alapján készítette Szarapka Tibor szabadkai művész. A mintegy két méter magas alkotást hat oszlop öleli körül. Kosztolányi Dezsőnek eddig csak egy mellszobra volt Szabadkán, ezzel szemben állították fel a mostani műalkotást. Az író nevét emellett több épület és intézmény is viseli az észak-bácskai Szabadkán.

Városi Múzeum:
A Városi Múzeum egy, a darmstadti szecesszió jegyeit magán viselő palotában található, amit a Vágó testvérek terveztek 1906-ban. Alkotásaikat mindig madármotívumok díszítik, ami ezen az épületen is megtalálható.

Szabadkáról az idegenvezetőnk Novák Attila Palicsra vitt bennünket, mert mint mondta, a turista számára a Palicsi- tó a kikapcsolódás lehetőségét nyújtja.

Palicsi fürdő:
Amikor a XX. század elején felújították a Palicsi gyógyfürdőt, az új pihenésre és szórakozásra szánt épületek tervezőinek az volt az elképzelése, hogy a fürdőhelyre egy díszbejáraton jussanak be a látogatók, egy faragással díszített kapun, amely tulajdonképpen a palicsi víztorony.

Víztorony:
a látogató a Víztornyon áthaladva közelíti meg a Nagyparkot és a tópartot. A magyar szecesszió jegyében készült, díszítését folklórelemek – csipke és hímzésmotívumok inspirálták. Palicsnak ezt a szimbólumát 1912-ben adták át ünnepélyesen, tervezői pedig az a Komor Marcell és Jakab Dezső voltak, akik Szabadkára megálmodták a Városházát és Zsinagógát, Palicsra pedig a Nagyteraszt és a Női strandot. Érdekességképpen megemlíthető, hogy a pávaábrázolás, amire a Víztorony formája emlékeztet, a feltámadás korakeresztény szimbóluma. A tervezők a Palicsfürdő újjáéledésének jelképét látták benne.

Nagypark
A Nagypark a Víztoronytól a tóparttig húzódik. A parkot az angol kertek mintájára kezdték el ültetni 1840-ben, de a későbbi parkfelújítások során barokkos jegyeket kapott. 19 hektáron terül el, és egyedülálló kombinációját képezi a természetes környezetnek és az építészeti értékeknek.

Vigadó
A Vigadó megnyitó ünnepségére 1912-ben került sor Palicson. Eredetileg is többfunkciós épületnek szánták. Az emeleti részen volt a pazar bálterem, a földszinten pedig éttermek és egy cukrászda. Az épület tó felöli részét két hatalmas nyitott terasz alkotja, amelynek mesterien kialakított kerítésléceit a magyaros szecesszióra jellemző motívumok díszítik. Érdekességképpen megemlíthető, hogy úgy tartják, hogy London után a világ második teremtenisz meccsét a Nagyterasz báltermében tartottak.

Zenepavilon
A Vigadó előtt ugyanakkor és ugyanabban a stílusban épült meg a legkisebb szecessziós építmény – a Zenepavilon. Mindig is szabadtéri koncertek helyszíne volt, és ez a hagyomány napjainkban is folytatódik.

Emlékkút
A palicsi építkezések befejezésének tiszteletére emelt Emlékkút tökéletesen beleillik a tóparti hangulatba. Az Emlékkút egyik tábláján Kosztolányi Dezső sorai álltak.

Női strand
A Palicsi-tó partján felépített Női strand a magyaros szecesszió egy újabb remek példája. A mesebeli faépítményt a népművészetből kölcsönzött motívumok díszítik. A pihenés céljaira emelt szokatlan formájú építmény több mint száv év alatt sem vesztett bájából és továbbra is vonzza magához a látogatókat. Megemlíthető, hogy a megépítésekor más társadalmi szokások voltak érvényben, úgyhogy a nők csak a kíváncsi tekintetektől elzárva fürödhettek a tóban.

Vermes Lajos szobra
Vermes Lajos földbirtokos Szabadkán született. Jótevő, sportszervező és kiváló atléta volt, aki élt-halt a sportért. Mottója: ép testben ép lélek. 1880-tól 1914-ig szervezett Palicson sportversenyeket az olimpia szellemében, amelyeken többszáz élsportoló vett részt Európa szinte minden részéről. Ezzel mintegy 16 évvel előzte meg a modern olimpiai játékokat megálmodó Pierre de Coubertin-t. Bronzszobrát 2004-ben állították fel.

Köszönjük Novák Attilának a fantasztikus, tartalmas idegenvezetést Szabadkán és Palicson.

Az első nap élménye, a látottak mindenkit magukkal ragadtak. Tele élményekkel foglaltuk el a szállásainkat, a csoport egyik fele a Jelen Salašon, a másik fele a Larus szállodában. A második nap reggelije után a programunk első uticélja a Szabadkai nagypiac megtekintése volt, vásárlással egybekötve, majd délután a finom ebédünk elfogyasztása után utunkat folytattuk tovább Újvidékre.
Újvidék városának nevezetességeit Trifković Rita idegenvezető ismertette meg velünk.

Újvidék (szerbül Нови Сад / Novi Sad, szlovákul Nový Sad, ruszinul Нови Сад, németül Neusatz) a Vajdaság Dél-Bácskai körzetében helyezkedik el, a Duna bal partján, a Duna-Tisza csatorna torkolatánál, Belgrádtól északnyugatra. Szerbia második legnagyobb városa, a Vajdaság lakosságának kb. 20%-a él itt és szerb Athénnak is nevezik. Lakosainak száma a 2002-es népszámlálás adatai szerint 191.405 fő. Soknemzetiségű város: szerbek, horvátok, magyarok, szlovákok, svábok és ruszinok is élnek itt. A város a Vajdaság Autonóm Tartomány székvárosa, itt található a Vajdasági Parlament székháza és számos egyébb tartományi intézmény központja is.

Elsőként a péterváradi erődöt tekintettük meg:
Pétervárad a középkorban a törökök elleni védelmet szolgálta, ma múzeum és jelentős kirándulóhely a város erődítménye. A péterváradi vár kb. 16,5 km hosszú földalatti folyosóival és 13 kapujával a legnagyobbak közé tartozik Európában. Itt aratott 1716-ban Savoyai Jenő herceg fényes győzelmet a török felett. Mária Terézia a török megszállás elmúltával alapította a várost, és a Neoplanta nevet adta neki.
A szabadságharcban nem tudták bevenni az erődöt, hosszas alkudozás után, hatalmas védősereg tette le a fegyvert itt. Ezt követően a várat és a települést össze-vissza csatolták, nemrégen lett önálló város, függetlenedve Újvidéktől, mellyel egy híd köti össze.

A vár a hatalmas méreteivel nem tartozik a gyorsan bejárható várak közé. Eredetileg az alatta elterülő városrész is a vár része volt, de a tényleges erődrendszer a külső falaknál kezdődik. Nagyon jól megfigyelhető az az új típusú erődépítési rendszer, amit ebben a korban kezdtek alkalmazni, vagyis nem magas, tornyos várfalakat, hanem laposabb, széles, nem egyenes vonalú falakat húztak, mögöttük széles földsávval. Ezzel a módszerrel épített falakat sokkal nehezebb volt ágyúval lövetni, így szinte áthatolhatatlanok voltak a korabeli fegyverzettel.

A legbelső várfalat körülvevő sétányon különféle rendezvényeket szoktak tartani. Minden év júliusában a Péterváradi vár ad helyet az Exit nevű nemzetközi fesztiválnak, melyre ezrével özönlenek a látogatok Európa szerte.
A kiépített teraszokról a Duna és Újvidék panorámája tárul elénk. Szép kilátás nyílik a városra, megpillanthatjuk a Szabadság és a Szivárvány hidat is. Itt található a péterváradi erőd óratornya, ez az oly híres “fordított óra”! Mivel az óra a víz felé is néz három irányba, gondoltak a hajósokra is, és itt a nagymutató nem a percet, hanem az órát jelöli, mivel a vízi járművek legénységének nem a percek, hanem az óra volt a fontos, és így a nagyobb mutató segítségével jobban láthatták.

Az újvidéki, belvárosi sétánk alkalmával, Rita idegenvezetőnkkel számos teret bejártunk, mint a „ Búza tér, illetve Lisztes tér“, álltunk a Kívánságkapu alatt, betekinthettünk egy – egy udvarba, megcsodáltuk Újvidék csodás épületeit, meseszép parkjait. Rita említést tett arról is, hogy Újvidék a 1970-es évek végétől a szerb underground élet központja. Több neves punk és new wave zenekar indult innen a jugoszláv időkben. Napjainkban aktív színházi élet is folyik a városban.
A városban a Szerb Nemzeti Színház (Srpsko Narodno Pozorište) mellett itt működik még az Újvidéki Színház (Novosadsko Pozorište) is, amelyet a köznyelvben általában “Magyar Színház”-ként emlegetnek, mivel az előadások itt magyar nyelvűek.
A szerb nemzeti Színház közelében, a Főposta sarkánál a Centar szálloda épülete áll.
Sétánk folyamán megcsodáltuk az egykori konyakgyáros Adamovics család palotáját a gaudi tornyaival, mely Márkus Géza és Spiegel Frigyes tervei alapján épült. Közelben az Elit kávézó várja a turistákat.
Amit még láttunk:

Baumhorn Lipótnál említést kell tenni arról, hogy több polgári épületet is alkotott. Ezek egyike a Menráth József palota is, mely a városközpont egyik fontos utcájában álló, nagy méretű, három szintes, szecessziós jellegű bérpalota, amelyet 1909-ben tervezett meg. A Menráth házként ismert szimmetrikus homlokzatú épület magas oromhomlokzatának közepén két pilaszter között medaillont találunk, körülötte aprólékos kidolgozott díszítésekkel.
A következő Baumhorn Lipót által tervezett épület az egykori Újvidéki Takarékpénztár. Az 1910-ben épült, két emeletes, bécsi szecessziós jellegű sarokház a térre néző, szimmetrikus homlokzata klasszicizáló, két emeleten át húzódó oszlopok díszítik. Gazdag a vakolat – és a stukkó díszítése, különösen a nyílászárók körül, ill. a párkány fölé emelkedő timpanonban és attika falakon. Utóbbiak sarkait a szorgalomra és a gyűjtögetésre, vagyis az épület takarékpénztári funkciójára utaló szimbóliumok: négy méhkaptár díszíti.

Ha már Baumhorn Lipótnál tartunk, meg kell említeni a zsinagógát is, melyet szintén ő tervezett 1905 – 1909 között. Újvidék az egyik leghíresebb szecessziós emléke a zsinagóga épületegyüttese – benne a templommal, a balettiskolával és a hitközség épületével. A telek már évszázadok óta volt zsidó kézben, hiszen a 18. század óta ez az ötödik zsinagóga ezen a helyen. A zsinagóga központi eleme egy nyolcszögletűnek induló, majd félgömbben folytatódó kupola, melynek tetején még lanterna is emeli az épületet. Egyértelmű lechneri hatásnak tekinthető az épület homlokzatán a vakolatlan tégla-felületek és a vakolt falsíkok váltakozásával kialakított szerkezet, díszítés. A három ajtó kapu fölötti rozeta a középkori székesegyházakra hasonlít.A zsinagógát délről a hitközségi épület, míg északról az iskola kétemeletes, nyeregtetős tömbje fogja közre, hasonlóan kialakított homlokzattal. A zsinagógában ma koncerteket tartanak – az Újvidéki Zenekedvelő Ifjúság szervezésében.

Megcsodáltuk az egykori sörgyáros Winkle István palotáját is. 1909-ben épült Kovács Károly tervei alapján. A homlokzatán / német hatás/ többnyire geometriai díszítőelemek találhatók. A sötétzöld épület ma lakóépületként szolgál, alsó részben üzletekkel.

A téren az 1900-as évek közlekedési eszközének a villamosnak az emlékét őrzi a „ Trčika“, amelyben ma a Tuborg söröző foglal helyet.

A „Vasember háza“, vagy ahogy még ismerik a “ Bádog ember háza“ Peklo Béla építész terve alapján épült. Építési idejét nem tudni, de feltehetőleg az egykori Futaki úti Katolikus Gimnáziummal / 1908 – 1909 / esik egybe.

Újvidék főterén áll a városháza, ahonnét az utcák legyezőszerűen nyílnak szét. Itt található még a neogótikus katolikus templom is.
A város főteréről nyílik a Zmaj utca (Zmajeva ulica). Ezen utca végén található a újvidéki szerb érsek palotája (Vladičanski dvor).
Érdemes említést tenni Jovan Jovanović Zmajról, kinek a szobra a Zmaj sétálóutcán áll.
Jovan Jovanović Zmaj (született: Jovan Jovanović; Újvidék, 1833. november 24. – Kamanc, 1904. június 3.) szerb költő, kinek a családja közeli sógorságban áll Milánnal, Szerbia egykori királyával. A középiskolákat Újvidéken, Halason és Pozsonyban, jogi tanulmányait pedig Pesten, Prágában és Bécsben végezte. 1861-ben az alkotmányos éra fellendülésével aljegyzőjévé választották, ő azonban nem érezvén magában hivatást a közigazgatási pályához, csakhamar leköszönt és kizárólag az irodalommal foglalkozott. 1863-ban a Matica szerb irodalmi társaság a budapesti Thököly-féle intézet felügyelőjévé választotta. Az egyetemen az orvosi kurzust elvégezte, letette az orvosi szigorlatokat. Később Belgrádban mint kerületi orvos élt. Irodalmi működése az 1849-ik évvel kezdődik. Lírai dolgozatai már ekkor feltűnést keltettek. Későbbi munkássága és lángoló szerelme nejéhez, Licsanin Rózához, majd ennek elveszte fölötti igaz fájdalma megteremtették a szerb költészet igazgyöngyeit, és költőjüket a szerb nép Petőfijévé avatták. Jovanović műfordítói tevékenységét és a magyar irodalom ismertetése körül szerzett érdemeit a Kisfaludy Társaság azzal hálálta meg, hogy őt 1867-ben levelező tagjává választotta. Pesti tartózkodása alatt 1864-től 1871-ig a Zmajt (jelentése: sárkány) szerkesztette, melynek élcei és humora oly közkedveltségűekké lettek, hogy a lapot a közönség azonosította a szerzővel, így kapta Jovanović a Zmaj melléknevet.
Jovan Jovanović Zmaj szerb költő nevéhez fűződik a több mint 50 éve megrendezésre kerülő Zmaj játékok szervezése is. A Zmaj játékok a gyermekek által és a gyermekek számára készült költemények és más irodalmi alkotások szemléje, és egyben megemlékezés Jovan Jovanović Zmajról, a szerb romanticizmus legtermékenyebb írójáról, a szerb gyermekköltészet megteremtőjéről és annak legnagyobb képviselőjéről. Zmaj (Sárkány) gyermekversei a bölcsőtől kezdve a felnőttkorig terjedő teljes időszakot felölelik, mégpedig a gyermekvilágnak megfelelő módon: játékokkal és játéktárgyakkal, állatokkal, a felnőttekhez való viszonyulással stb.
Rita idegenvezetőnk megmutatta nekünk azt az egyemeletes első épületet is, melyben egykor szappanfőző műhely működött, mely épület túlélte a háborúkat is.
A régi városmag a központi térrel Újvidék város múltját tükrözi, ilyen ismert épületei még a szerb püspöki palota, az ortodox székesegyház, az Istenanya elszenderülésének szentelt ortodox templom (Uspenska crkva).

A másik nevezetes utca a Duna utca (Dunavska ulica), mely a Duna parkba (Dunavski park) torkollik.

Az Újvidék főterén álló, Svetozar Miletić / 1826 – 1901 /, XIX. századi szerb politikust megformáló szobrot Ivan Meštrović szobrászművész alkotta meg, az azóta a székváros egyik szimbólumává vált alkotást 1939. október elsején leplezték le. A második világháború és a megszállás ideje alatt a szobrot elhurcolták a térről, majd 1944. végén – a felszabadulás után – ismét felállították ugyanott. A bronzból készült szobrot az eredetinél alacsonyabb talpazatra helyezték, a sötét gránitlapokkal borított talapzatba később bevésték a Svetozar Miletić munkásságával kapcsolatos tudnivalókat. Az emlékművet 1949-ben és 1991-ben különös jelentőséggel bíró kulturális örökséggé nyilvánították a köztársasági, majd a tartományi illetékesek.

Az idegenvezetőnk említést tett a Blaha Lujza térről is, Blaha Lujza színésznőt megemlítve, aki / szül. 1850. Rimaszombat, meghalt 1926. Budapest/ 1886-ban a szerb háború idején jótékonysági hangversenyt adott a sebesültek javára, s Milán a Szerb Király Natália – aranyéremmel tüntette ki.

Igazi időutazás végigsétálni a Zmaj Jovan és a Duna utcákon, amelyek épületei a XVIII-XIX. században épültek és ma is jó állapotban vannak. Ráadásul földszintjükön nem egy ma is működő kisiparos műhelyt találunk. Ez egy folyton nyüzsgő sétálóutca fagylaltozókkal, éttermekkel, boltokkal. A Duna utcán keresztül jutunk el a Duna-parkba, amely a belváros dísze, de itt található a Vajdasági Múzeum impozáns épülete is. A Duna – parkban egy pici kis szigetet alkot az Erzsébet sziget, rajta egy szomorúfűz, Erzsébet királynéra emlékezve. A város központi tere a Szabadság tér, ahol a neoreneszánsz stílusban épült városháza van. Vele szemben magasodik a Zsolnay-cserepekkel fedett Mária Neve katedrális 72 méteres tornyával. Érdemes megtekinteni a báni palotát is, amely egy hatalmas fehér óceánjáró hajóra hasonlít. Jelenleg a Vajdasági Képviselőháznak ad otthont.
Megköszönve a fantasztikus idegenvezetést Trifković Ritának, utunk folytatódott tovább Bácskossuthfalvára.
Bácskossuthfalván a falu vadászházába érkeztünk, ahol a házigazdánk Fehér Vilmos borász volt. Molnár Ilona tanárnő bemutatta nekünk a hazaiakat.
Bácskossuthfalva (másként Kossuthfalva, korábban Ómoravica, szerbül Стара Моравица / Stara Moravica) jórészt magyarok lakta település.
Röviden a településről:
Neve a történelem során sokszor változott: vagy 20 változatát lehet felsorolni. A történet az avar kori településektől kezdődik: Okor, Omár, majd Omárica, Omaricsa, Omorovics, Omarocsa. A török időkben bukkant fel az Omorovica névváltozat. Ehhez hasonló változatok egészen a századfordulóig szerepeltek: Omorovicza, Bács-Omorovicza, Ómorovicza. 1907-től Kossuthfalva, 1912-től pedig Bácskossuthfalva volt a falu hivatalos neve.
Látnivalói:
Első világháború elesett harcosainak emlékműve
Kossuth Lajos szobra a Kossuth-emlékparkban
Turul-szobor
Bácskossuthfalvai eseményről is érdemes szót ejteni, ami az irodalommal kapcsolatos:
Bácskossuthfalván játszódtak Mikszáth Kálmán a Noszthy fiú esete Tóth Marival c. regényének ötletét adó események. A regényben szereplő Aranyfácán kocsma Aranyhordó néven még az 1990-es években is működött, az épület ma is áll, viszont napjainkban albán pékség és festéküzlet üzemel benne. A regénybeli Tóth Mari családjának – a valóságban Ungár bárói család – a fő utcán, a Pacséri úton lévő házának egyik szárnyát elbontották, a másik, hatalmas megmaradt szárnya viszont a Baptista Egyház felújításának köszönhetően és annak imaházaként ma is teljes szépségében pompázik.
Köszönjük Bácskossuthfalvának is a szíves vendéglátást, az ízletes vacsorát, finom bort és a pálinkát. Mindehhez még a harmonikásuk muzsikája is párosul, így külön köszönet illeti a harmonikást, aki a jó hangulatot, az éneklést biztosította.
A harmadik napunk alkalmával az utunkat Zentára folytattuk tovább, ahol Raskovity Kornél és Tari László voltak az idegenvezetőink. Először a Városházára mentünk, ahol Tari László Zenta város történetével ismertetett meg bennünket. Zenta kiváló földrajzi adottságai miatt ősidők óta lakott hely. Első ízben egy 1216-ból való okmány említi, de ekkor már lakott település, temploma van, s forgalmas átkelőhely a Tiszán. Zenta környéke 1224-től, a város pedig utána lesz a budai káptalan birtoka. 1475-ben már mezővárosként említi egy okirat. A budai káptalan kérésére II. Ulászló magyar király 1506-ban szabad királyi várossá nyilvánítja. 1697. szeptember 11-én Savoyai Eugén vezetésével az európai keresztény seregek Zentánál döntő vereséget mérnek a törökökre. Utána a katonai határőrvidék, majd 1751-től a kiváltságos Tiszai koronakerület fontos települése. 1861-től rendezett tanácsú város.
A 19. század végén és a 20. század elején a város látványos fejlődésnek indul, ekkor épül meg gimnáziuma, több középülete, modern rakpartja s első vashídja, s ezzel alapvetően kialakult a város mai arculata.
Tari László a zentai Városházát is bemutatta nekünk. Elmondta, hogy a főtérre néző szecessziós konceptusú épület a városkép fő meghatározója. Közel 50 m magas masszív, ég felé törő tornya kissé romantikus hatású, de díszeiben a szecesszió nyomait viseli magán. Díszlépcsőháza és közgyűlésterme szintén szecessziós stílusú. Az épület leglátványosabb beltere a gazdag díszítésű lépcsőházi galéria, mely egyedi, lenyűgöző megoldásaival a galériát az épület legszebb részévé avatja. Tornyából pazar kilátás nyílik a városra és környékére.
A toronyba már Raskovity Kornél kalauzolt bennünket. A torony alatti helyiségben a zentani csata történetével gazdagodtunk.
A törökök 1697-ben hadjáratot szerveznek az elvesztett területek visszafoglalására, de 1697. szeptember 11-én Zentánál súlyos vereséget szenvednek a Savoyai Eugén által vezetett keresztény seregektől. A csata emlékét a Tisza-parton felállított emlékkomplexum őrzi.
Rövid sétát is tettünk a városi parkban:
A város főtéri parkját néhány ritka fafajta és cserje díszíti, mint például a ginkófa, a tiszafa, a mahónia, a japánbirs, a rózsa- és az aranyfa. A város nagy parkja – az 1866-ban létesült Népkert – a városközponthoz nem messze, a Tisza régi árterén, illetve az alacsonyabb fekvésű első teraszán található. A valamikor igazi látványosságnak számító Népkertben – ahol csodálatos rózsalugasok és virágágyások pompáztak –, ma csupán a különleges fafajták – a pusztuló kocsányos tölgyek, a kőrisfafélék, a platánfák, a fenyők – a cserjék és a pázsitfűfélék őrzik a város egykori kedvenc sétálóhelyének emlékét.
Az ebédünket Zentán fogyasztottuk el, mely nagyon finom halászlé volt. Megköszönve az idegenvezetést Raskovity Kornélnak és Tari Lászlónak utunkat Magyarország felé folytattuk, hogy Ópusztaszeren Feszty körképével megismerkedhessünk / amit már közülünk is többen láttak/.
Feszty-körkép – A magyarok bejövetele:
Művész: Feszty Árpád (1892–1894)
Típus: olajfestmény, panorámakép
Magasság: 1500 cm
Szélesség: 12 000 cm

A Feszty-körkép (tulajdonképpeni címén: A magyarok bejövetele) Feszty Árpád festőművész körpanorámája a honfoglalásról. Jelenleg az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban látható.
Története:
Feszty Árpád 1891-ben párizsi útja során megnézte Detaille és Neuville körképét, a Napóleoni csatát. Ezen felbuzdulva ő is hasonló elképzeléssel állt elő családtagjainak: a bibliai özönvíz történetét szerette volna vászonra vinni. Felesége megrettent a hír hallatán, hiszen ő is festő volt, tudta mekkora költségekkel jár egy ilyen beruházás. Apósa, Jókai Mór, rábeszélte vejét, hogy az özönvíz helyett fesse meg inkább a magyarok bejövetelét. Ezzel készen is állt az ötlet: a körkép témája: a honfoglalás, címe: A magyarok bejövetele.
Megvalósítása, a körkép első épülete, a Rotunda:
Feszty a körkép témájának tanulmányozásához elutazott Munkács környékére, a Vereckei-hágóhoz. A sajtó tudomást szerzett a körkép készüléséről és folyamatosan tájékoztatta az érdeklődőket. Már a határidő is meg volt adva: 1893. augusztus 20. Az érdeklődés láttán a Fővárosi Tanács átvállalta a költségeket. A Tanács a körkép elhelyezésére szolgáló épület helyéül a Bimbó utca és az Állatkerti út közötti területet jelölte ki. Itt épült fel a Rotunda, melynek helyén ma a Szépművészeti Múzeum áll. A kiállítási épület vázrendszerrel épült, a falakat vashálóval erősítették. Átmérője 40 m, falmagassága 16 m volt. Egyszerre 236 fő befogadására volt képes.
Augusztusra még csak a színvázlat készült el 1×8-as méretben – a kész mű 15×120 méteres lett. Áprilisban Ujváry Ignác segítségével megfestette az égboltot. A tájképi részleteket Mednyánszky László, Ujváry és Spányi festették, az alakok és csoportok pedig Vágó Pál és Papp Henrik, a táborverési jelenetek pedig Pállya Celesztin munkái. Több festő is beszállt a munkába, mert Fesztyék nem győzték a festést, köztük Feszty felesége is, ő a sebesülteket és a halottakat festette meg. Az író, színész, zenész barátok pedig, míg a festők dolgoztak, muzsikával, komédiával szórakoztatták az éjt nappallá téve dolgozó művészeket.
1894 tavaszán, amikor a kép befejezéséhez értek, Feszty maga végezte el a mű összharmóniájához szükséges utolsó simításokat. A munkálatok befejezése után Feszty hibásnak érezte magát a határidő be nem tartásáért, és a számlák kifizetése után így is 10 ezer forintnyi veszteséget tudhatott magáénak.
A körkép hányattatásai:
A kiállítás megnyitásának napja 1894. május 13-án érkezett el. Óriási volt az érdeklődés a képre, mely a budapesti millenniumi kiállítás egyik legfőbb attrakciójának számított.

A körkép későbbi története:
A vásznat később lebontották és Londonba szállították a Világkiállításra. A jelentős költségekkel járó utaztatás hatalmas anyagi bukásnak bizonyult, mivel a külföldieket nem igazán érdekelte egy kifejezetten magyar vonatkozású festmény, annak hatalmas méretei miatt sem. 1909-ben vitték vissza Budapestre, majd 1909. május 30-án sor került ” A magyarok bejövetele ” második ünnepélyes megnyitójára. A festményt az utaztatás megviselte: rossz állapota miatt fel kellett újítani. Miután befejezték a munkákat, a körkép látogatottsága csökkent, ennek két fő oka volt. A főváros megváltoztatva szerződését, a Rotunda lebontásával biztosított helyet a felépítendő Szépművészeti Múzeumnak, miután a körkép egy városligeti, rosszul megépített átmeneti épületbe került. Az egykori építmény pontos helye az akkori Vurstli, későbbi Budapesti Vidám Park területén volt, szemben a Barlangvasúttal. A másik ok, hogy az embereket ekkorra már egyre inkább a mozgókép érdekelte, emiatt egy körkép már nem számított akkora látványosságnak, mint néhány évvel korábban.
A II. világháborúban a fővárost ért egyik bombatámadás során a körkép épülete és a festmény is károkat szenvedett. A vászon nem volt védve az esőtől és hótól. A határmódosítások után az egyetlen megmentője, Feszty István, a festő unokaöccse „külföldivé” vált, Feszty Masának, Feszty Árpád lányának pedig nem volt lehetősége, hogy megmentse a képet. A kép darabjait később összegöngyölték és különböző raktárakban tárolták.

A körkép újjászületése:
Az 1970-es években határozat született a Nemzeti Történeti Emlékpark építéséről Ópusztaszeren. Megkezdődtek a restaurálási folyamatok, és a körképcsarnok építése is. Az építés 1979-ben abbamaradt, a vászon darabjait újra hengerekben raktározták el. 1991-ben egy lengyel restaurátorcsoport nyerte el a körkép helyreállítására kiírt pályázatot. Feszty alkotása 1995-től újra az eredeti szerepét tölti be, a ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark fő attrakciójaként. A Feszty-körkép zenéjét Birinyi József szerezte, Kovács László tanítványával játszotta felvételre.
A Feszty- körképhez úgy gondolom nem kell kommentárt fűzni….magáért beszél. Csodálatos élmény és látvány. Ezt mindenkinek látnia kellene.
Itt Ópusztaszeren, a Szeri csárdában fogyasztottuk el a vacsoránkat, majd indultunk hazafelé.
A háromnapos utunk fantasztikus élményekkel, gazdag történelemmel, csodás látnivalókkal, nevezetességekkel volt tele. Mégegyszer köszönjük Molnár Ilona tanárnőnek a kirándulás szervezését, mert úgy gondolom, hogy ezen utunk nélkül szegényebbek lennénk.
Köszönjük mégegyszer a fantasztikus, gazdag idegenvezetést DeNegri Ibolyának, Novák Attilának, Negyela László Márknak, Trifković Ritának, Raskovity Kornélnak és Tari Lászlónak.

A képek megtekinthetők: www.picasaweb.google.com/petofitarsulas2

Lejegyezte: Sze.M