Tisztelt Tagság !

Azt mondhatom, hogy újra eltelt fél esztendő az évből és az életünkből. Sajnos, nagyon bizonytalan időszakot élünk mostanság, feje tetejére állt a világ. Ennek ellenére próbálok bizakodó maradni és megírni, hogy milyen rendezvények várhatók az év második felében a PBT berkein belül.

2023. augusztus 20.
Emlékezés államalapító Szent István királyunkra. Az ünnepség délután 15.00 órakor kezdődik a Szent István téren.

2023. szeptember 1-2.
Két napos kirándulás Nógrádba és Gömörbe.
Az autóbusz 05.45 – kor indul DS –ről a kultúrháztól, majd 6.00 órakor Királyfiakarcsáról, a községi hivataltól.
Az első megálló Hollókő – Magyarország egyetlen faluja, amely az Unesco világörökségi listán szerepel és így világszerte ismert. A ma nem egészen 400 lelket számláló település közepén elhelyezkedő műemlékcsoport összesen 67 védett épületet foglal magába – ezek többnyire földszintes, nyeregtetős parasztházak, melyek homlokzatát az utca és az udvar felől is faragással díszített faoszlopos, deszkamellvédes tornácok szegélyezik.
A Hollókői Vár – szemet gyönyörködtető látvány, ahogy a környező Cserhát hegyei közül kimagasodik. A dombtetőre épített erőd múltja egészen a 13.századig nyúlik vissza. A vár ugyan sokat látott, mégis állapotát tekintve az egyik legjobb állapotban lévő magyar vár.
Következő állomásunk Mátraverebély – Szentkút. Nemzeti Kegyhely.
A népi hagyomány szerint 1091 – ben Szent László király lova patája nyomából fakadt a mai Szent Kút forrása. 1095 és 1195 között történhetett az első testi gyógyulás, amikor a Szűzanya karján a kis Jézussal megjelent egy verebélyi néma pásztornak, és a mai Szent Kút forrás vizével meggyógyította.

Vacsora, szállás és másnap a reggeli Salgótarjánban, egy belvárosi fogadóban lesz. Reggeli után az Aggteleki Nemzeti Parkba látogatunk el. A Baradla – barlang és rejtett szépségei Magyarország legrégebben kutatott, legismertebb, évszázadok óta látogatott cseppkőbarlangja. A Baradla – Domica – barlangrendszer teljes feltárt hossza meghaladja a 30 kilométert. A barlang látogatás után Rimaszombat felé vesszük az irányt, ahol bőséges ebéd, finom borkóstoló és egy kis meglepetés vár majd ránk. Visszatérés otthonainkba az est folyamán várható.
Részvételi díj 120 euró személyenként. Mielőbbi jelentkezést várok.

2023. szeptember 13.
Vendégváró sorozatunk következő vendége Kű Lajos volt labdarúgó, olimpiai ezüstérmes, később sportvezető, hagyományőrző, közéleti személyiség, az Aranycsapat Alapítvány elnöke. A beszélgetésre este 18.00 órától a Cserlészligetben, a Karcsai Magyarság Házában kerül sor.

2023. október 01.
Pretty Woman ( Micsoda nő )
Színházlátogatás a Madách Színházba.
Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története. Az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán. Indulás 8.45 DS és 9.00 KK, a szokott helyekről. Az előadás délután 15.00 órakor kezdődik. Utána egy belvárosi étteremben vacsorázunk. Részvételi díj 75 euró személyenként.

2023. október 08.
Az Aradi vértanúkra emlékezünk a Cserkészligetben délután 15.00 órától.

2023.október 31.
Mindenszentek előestéjén minden évben megemlékezünk az elhunyt tagtársainkról. Gyülekező a Nagykeresztnél 18.00 órától.

2023. november 11.
Szent Márton napi borkóstoló este 17.00 órától a Cserkészligetben a Karcsai Magyarság Házában.

Mivel Petőfi emlékév van, és az első félévben, sőt már tavaly is, ennek apropóján már számos rendezvényt tartottunk, de az ősz folyamán szeretnénk ezt méltóan lezárni. Ha valakinek a Tagság közül volna erre ötlete vagy ajánlata azt megköszönöm.

Tisztelt Tagság!
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik a jövedelem adójuk 2 százalékával támogatták a Társulásunkat.

Továbbiakban kedves Mindnyájuknak további szép nyarat, sok erőt és jó egészséget kívánok !

Tisztelettel :
Erdős Péter
a Petőfi Baráti Társulás elnöke.

Molnár Ilona: A magyar nemzethez való tartozás nem mérhető semmivel

A megemlékezésen beszédet mondott a felvidéki Molnár Ilona, nyugalmazott szakközépiskolai igazgató.

Molnár hangsúlyozta, “bennünket, a Szent István szobornál összejött magyarokat, összeköt a nemzeti összetartozásba vetett erős hitünk és elkötelezettségünk. Az „Europa”-Club nem csak az elmúlt évek során, hanem napjainkban is az anyanyelvi kultúra, a hagyományok és határon átívelő emberi kapcsolatok ápolásának európai fóruma, bázisa, amit valamennyien megtapasztalhattunk. Azzal is tisztában vagyunk, hogy milyen nagy jelentősége, szerepe volt abban, hogy a magyar műveltséget ápoló közösség élő valóság tudott maradni Bécsben.

Emlékeztetett,

2004-től a Szent István szobor felállításának évétől hagyománnyá vált az 1964-ben alakult Bécsi Magyar Kultúregyesület, „Europa”-Club szervezésében minden évben ünnepi megemlékezést tartani az Ausztriában élő magyarok, Magyarországról és Felvidékről érkezett magyarok részvételével”.
Hangsúlyozta, “az emléknap a mai napig elképzelhetetlen volt Smuk András nélkül. Most is akarva-akaratlanul várom, lelki szememmel látom, amint megjelenik, ahogy elénk jön, és barátságosan üdvözöl. Hiányzik az Ő varázslatos lénye, személyisége nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik ismerték Őt és munkásságát. Hosszú évek óta tartó baráti kapcsolatunk vezetett az „Europa“-Club ünnepi megemlékezéseire, elmaradhatatlan történelmi évfordulóira, a névtelen magyar hősi halottjaink koszorúzási szertartásaira, megannyi rendezvényére”.

Hozzátette,

a rendszeres együttműködést, találkozókat, a szoros emberi kapcsolatok tudják legjobban megerősíteni. Ezért ennek érdekében fontosnak tartjuk azokat a rendezvényeket, ahol mi magyarok találkozni és együtt tudunk lenni.

A közös találkozások erősítik összetartozásunkat és segítenek abban, hogy együtt tudjunk gondolkodni nemzetünk múltjáról, jelenéről és jövőjéről”.

Kiemelte,

“a Kárpát –medencei magyar iskolák életében új együttműködési lehetőség nyílt Bécsben AMAPED (Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete) Mentsík Szilvia igazgatónő irányította szavalóversenyeken való szereplés, rendszeres rajzkiállításokon való részvétel által Ausztriában és Szlovákiában. Nem is szólva Katona Ágnes szervezésével a felvidéki diákok magyarországi és ausztriai közös projektjeiről, valamint Ausztriában és Szlovákiában megszervezett nagytehetségű művészek hangversenyeiről. Ezek a közös együttműködési tapasztalatok vezettek rá, hogy a magyar nemzet valójában személyes kapcsolatok hálózata is”.

Hangsúlyozta,

a Szlovákiában élő magyaroknak fontos magyarságuk megtartása, melynek fő bástyái a magyar tanítási nyelvű oktatási intézményeink.
Erre jó példa a rendezvényen szereplő Alistálról érkezett Művészeti Alapiskola magyar hagyományokat őrző gyermek tánckara. A Kárpát-medencei összkép szerint 2023-ra a szlovákiai magyar óvodák száma növekedett, míg a szlovákiai magyar alapfokú iskolák száma az utóbbi tíz évben 4 százalékkal csökkent. Az utóbbit demográfiai folyamatok, csökkenő gyereklétszám, migráció, elvándorlás és asszimiláció okozta. A magyar középiskolások létszáma pedig 12 500-ről 9000-re esett vissza”

Aláhúzta,

a magyar iskolákba járó tanulók létszámának növekedését azzal érhetjük el, hogy a magyar tannyelvű iskolákban az oktatás minősége jobb lesz, mint a többségi nemzet, illetve idegen nyelvi iskolákban levő oktatás színvonala.
És ezután lehet beszélni a tudatosan vállalt nemzeti hovatartozás szerepéről, fontosságáról. Ez a jelenünk helyzetképe. A múltunk pedig jelzi, hogy „Felvidék mindig, ma is bástyája és végvára volt a magyarság nagy szerepének, s ismerte és őrizte a varázsszót, a szép szavú, a szárnyaló lelkű, a fogékony és érzékeny magyar műveltség varázsát.“ Márai Sándor Az örök Felvidék című írásából vett idézet is azt bizonyítja, hogy a felvidéki magyarság örök értékét a műveltségnek a bástyái és végvárai jelentik. Kevés nép dicsekedhet olyan gazdag kultúrával, irodalommal, annyi magyar származású Nobel-díjas tudóssal, mint a magyar”.

“Tartsuk hát szem előtt Bessenyei György, a magyar irodalom programadójának Bécsben íródott Magyarság röpiratából gyakran idézett szállóigévé lett mondatát: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.“, mellyel a magyar nyelv európai szintre tevését szorgalmazta. Ha ezt tudatosítjuk, akkor a jövőnk is értékeinket megőrző lesz, és örökségteremtő életet élhetünk tovább szülőföldünkön.

Ez a mai nap is bizonyítéka annak, hogy a Szent István szobránál tartott koszorúzási ünnepségen résztvevőket, a magyar nyelv és kultúra köti össze. Hitem és meggyőződésem, hogy a magyar nemzethez való tartozás nem mérhető semmivel, ezzel születünk, ez bennünk marad, amíg élünk”
- fogalmazott.

Forrás: 2023. június 6., 12:19 ma7

https://ma7.sk/hethatar/tobb-mint-egy-evszazaddal-trianon-utan-el-a-magyar-nemzet-a-karpat-medenceben

A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés, a törvény elfogadásával kinyilvánítva, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek”.
A nemzeti emléknapon a Felvidék számtalan településén tartottak megemlékezéseket.

Meghitt megemlékezésre és koszorúzásra került sor 2023. június 4-én Németóváron Szent István templomalapító királyunk szobránál. A Mária-templom melletti parkban 2006-ban felállított Szent István mellszobrot az erdélyi származású Hunyadi László szobrászművész készítette a bécsi Europa-Club megbízásából.
Az 1964-ben alakult Europa-Club –Bécsi Magyar Kultúregyesület nevében Mentsík Szilvia alelnök üdvözölte a megjelenteket. Az Europa-Club fontos európai fóruma, bázisa az anyanyelvi, magyar nyelvi kultúra és hagyományok ápolásának. További jelentősége abban volt, hogy a magyar műveltséget ápoló közösség élő valóság tudott maradni Bécsben.

A szlovákiai magyarok nevében Molnár Ilona nyugalmazott szakközépiskolai igazgató mondott ünnepi köszöntőt, melyben elhangzott, hogy nemzetünk megmaradása nem attól függ, hogy hányan vagyunk, hanem attól van-e bennünk magyarságtudat, magyar lélek, életerő a megmaradásra. Hite és meggyőződése szerint, a magyar nemzethez való tartozás nem mérhető semmivel, ezzel születünk, ez bennünk marad, amíg élünk.

Nagyon nagy sikert aratott az alistáli Művészeti Alapiskola gyermek tánckara lendületes, mindenkit magával ragadó táncukkal, énekükkel. Tóth Domonkos lenyűgöző hatású Trianonról szóló versmondásával mutatkozott be.

A rendezvény Magyarországot hivatalosan képviselő szónoka, Magyarország ausztriai nagykövete, Dr. Nagy Andor nagyon szoros kapcsolatot ápol az ausztriai magyarokkal. Külön kiemelte, hogy örömére szolgál, hogy a felvidékiektől egyenes ágban kapott értesüléseket, magyar tanulóktól szerzett szép élményekben részesülhetett.

Hasonlóképpen nyilatkozott Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős államtitkár is, aki szerint Magyarország minden tőle telhető támogatásban részesíti a szórványban élő magyarokat, éljenek akár a Kárpát-medencében, akár a tengeren túl is.

A koszorúzás után Katona Ágnes vezette 20 éve működő Nemzetközi Duna Filharmónia hangversenyére került sor a Mária-templomban, ahol Vivaldi és Csajkovszkij műveinek zenei szárnyán repülve tovább, élvezhettük, hogy a kultúra, zene összeköt bennünket, legyünk akár Ausztriában, Németóváron, vagy bárhol is a világban.

(Molnár Ilona)

Tisztelt Tagság !

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy június havi “Vendéglátó programunk” vendége Gyimesi György, volt parlamenti képviselő lesz.
A rendezvényre 2023. június 7-én, 18.30 órától kerül sor a cserkészligetben.

Mindenkit szeretettel várunk !

Továbbiakban szeretném felhívni a figyelmét azon tagtársaknak, akik jelentkeztek az olaszországi kirándulásra, hogy a részvételi díj (390 euró / fő) befizetésére, ugyancsak június 7-én, 18,15 órakor kerül sor a cserkészligetben.
Megkérem az utazókat, hogy a személyi adatokat (név, lakhely, szül.szám, és a személyi igazolvány szám) legyenek szívesek egy darab papírra leírni nekem.

Felhívom a tisztelt figyelmüket, hogy az utazásra a biztosítást, mindenki egyénileg köti.

Szívélyes üdvözlettel :
Erdős Péter, a PBT elnöke

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Barátaim, Ismerőseim!

Amennyiben van lehetőségük, lehetőségetek részt venni 2023. június 4-én 16.00 órakor Nénetóváron (Bad Deutsch-Altenburgban) Ausztriában megrendezett ünnepi műsoron, rendelkezésre bocsátom az “Europa” – Club Meghívóját.

Szívélyes, baráti üdvözlettel,
Molnár Ilona

M E G H Í V Ó!

Szeretettel meghívjuk Önöket az immár hagyományos Bad Deutsch-Altenburgban (Németóváron) rendezett koszorúzási ünnepségünkre, amelyre 2023. június 4-én, 16 órakor kerül sor, az „Europa” – Club által 2016. május 26-án állított Szent István szobornál, amely Hunyadi László erdélyi szobrászművész alkotása.

Különös jelentőséget kap a hármas határnál a megemlékezésünk, hiszen június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja, találkozás a felvidéki, a magyarországi és ausztriai magyarok számára, hogy kifejezzük „Határ el nem választ bennünket!”.

A koszorúzás után, a Mária templomban, melyet Szent István királyunk alapított 1028-ban, 17.30 -tól a 20 éves Nemzetközi Duna Filharmónia jubileumi koncertjére kerül sor. Ez a CENTROPE ünnepi rendezvény a középeurópai, határon átnyúló együttműködés figyelemre méltó kulturális eseménye, amelynek rendkívül fontos szerepe van a diaszpórában élő magyarság identitásának ápolásában.

A következő linken olvasható a közelgő Németóváron tartandó június 4-ei ünnepségről:

https://ma7.sk/esemeny/a-bad-deutsch-altenburg-i-szent-istvan-emlekmu-koszoruzas

további info: www.europaclub.at

Tisztelt Tagság !

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy a pénzesgyőri kirándulásra az indulás Dunaszerdahelyről a kultúrháztól 6.15-kor, Királyfiakarcsán a községi hivataltól 6.30 órakor indul az autóbusz. Megérkezés után reggeli vár bennünket a kultúrházban, majd kisvonatozás a Bakonyban. Délután estebéd és kötetlen szórakozás.
Részvételi díj 50 euró személyenként.

Üdvözlettel : Erdős Péter

Április 28-án az esti órákban a Petőfi Baráti Társulás meghívására a Karcsai Magyarság Házában Deák Ernő „Útkeresés a jövőbe” című kötetének bemutatójára került sor. Aznap ez volt a második könyvbemutatója az írónak, délelőtt a Komáromi Napok rendezvénysorozatán belül a Selye János Gimnázium aulájában, Révkomáromban nyolcvan diákkal találkozott.
Említésre méltó, hogy Deák Ernő nem először járt Révkomáromban, résztvevője és előadója „A magyarság megtartó ereje a Kárpát-medencében” konferenciának (Selye János Egyetem), elsősorban Kováts-Németh Mária szervezésében.

Deák Ernő neve nem ismeretlen a nagyvilág magyarsága körében sem. 1940-ben született (Pereszteg), 1956 decembere óta Ausztriában él, a nyugdíjazásáig az Osztrák Tudományos Akadémia tudományos munkatársa volt. További állomásai: 1970 – 1976 között tanársegéd a Bécsi Tudományegyetemen, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének főtitkára (1980 – 1991), majd elnöke (1991 – 2014), a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke (2001 – 2020), történész, író, a Bécsi Napló főszerkesztője.

A királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás részéről Molnár Ilona nyug. középiskolai igazgató, a Petőfi Baráti Társulás örökös tagja és kedves párja, Miroslav szorgalmazták az író – olvasó találkozót. A megjelenteket Erdős Péter a PBT elnöke köszöntötte, kiemelt tisztelettel Deák Ernőt, Deák Sonját az író feleségét, valamint Böröndi Lajos költőt, szerkesztőt.

Deák Ernő életét és munkásságát Molnár Ilona méltatta. Ismertette az – Útkeresés a jövőbe – Betakarított tanulmányok, értekezések, értékelések című lexikon méretű könyv jelentőségét. Kitért arra, hogy az író tények alapján írta meg cikkeit, alaposan kutatott statisztikai számok után, aki 50 éven át kereste az utat a magyar kisebbség összetartása és az asszimiláció elleni küzdelem érdekében. A rendkívül gazdag gyűjteményes könyv lapjain keresztül elevenednek meg az író hiteles vallomásai, tanulmányai, kutatásai, történelmi – és tényszerű feltárásai. A bemutatott könyv 2019-ben jelent meg, a kötet kiadója a Mosonvármegye Könyvkiadó Kft, melynek ügyvezető igazgatója Böröndi Lajos, az est beszélgetőtársa.

A kiadvány öt fejezetet tartalmaz, melyek között számos cikk szól a burgenlandi magyarokról, különféle tanulmányok, értekezések és értékelések olvashatók az ausztriai magyar kisebbségről, az 1956-os menekülthullámról, magyar iskolákról Ausztriában, a Központi Szövetségről, az ausztriai magyar irodalomról vagy a Magyarok Világszövetségéről. Az író megemlékezik továbbá Kölcseyről, Széchenyiről, a népével törődő bécsi magyarról, Gaal Györgyről, ugyanakkor kiemelten szól a kortársakról is.

A könyvet a mindenkinél jobban ismerő Böröndi Lajos mutatta be. Már elöljáróban jelezte, hogy a könyv nem egy strand olvasmány, de szinte minden írásban ott van a szülőföld, a magyarság szeretete és az ősök iránti tisztelet is. Majd a beszélgetés párbeszédes formában, Deák Ernő központi szereplésével zajlott és a hozzászólásain, kérdésein keresztül végig vezette a jelenlévőket a nagy teljesítményű és terjedelmű könyv tartalmán, annak célkitűzésein.

A közönség soraiból többen is bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Néhányunkban megfogalmazódott az a gondolat is, hogy Deák Ernő élettapasztalata iránytűként szolgál a fiatal generáció számára a mindennapokban. A szeretet, a lélek összhangjának megőrzése tartja az írót fiatalon.

A közel másfél óráig tartó könyvbemutató érdekesnek bizonyult, mert le tudta kötni a figyelmünket annak ellenére, hogy az elhangzott ismeretekkel az idáig nem nagyon találkozhattunk.

A rendezvény házigazdája Erdős Péter, a Petőfi Baráti Társulás elnöke a könyvbemutató után minden résztvevőt meginvitált egy könnyű kis kései uzsonnára. Közben minden résztvevő megkapta a Bécsi Napló legújabban megjelent március-áprilisi számát, melyben több szlovákiai vonatkozású írás is olvasható. Eközben Deák Ernő megszakítás nélkül dedikálta igencsak olvasmányosnak nevezhető könyvét az érdeklődőknek.
Mi is lehetne számunkra Deák Ernőtől származó közölnivalójának üzenete? Az,hogy… a jövőt formáló magyarságkép elképzelhetetlen európaiság nélkül. Ezt idejekorán felismerték azok az 56-os fiatalok, akik Integratio névvel európai kulturális magyar, német nyelvű folyóirat kiadásába kezdtek 1967-ben, mely Deák Ernő nevéhez fűződik. És 1972-ben 1956 üzenetét: Európáért halunk meg! – jelszavukká tették. Alapállásuk: Magyarságunk záloga európai szellemiség; ha ennek kialakításán dolgozunk, elsősorban önmagunknak teszünk vele szolgálatot. Mai jelszavuk: Európáért élünk. Ausztriában a magyarság szórványban él, Bécsben, Grazban, Burgenlandban. Az identitás megőrzése a kultúra és az egyházak által történik a felvidéki magyarsággal szemben.
Deák Ernő az Ausztriában élő magyarság megmaradásáért, érdekeiért munkálkodott élete során és munkálkodik napjainkban is. Azt vallja: kisebbségnek lenni nem sors, hanem feladat. 1980 márciusa óta jelenik meg két havonként, 3700 példányszámban, Bécsben az egyetlen magyar kulturális lap, a Bécsi Napló, melynek 1985-tól napjainkig Deák Ernő a főszerkesztője. A Bécsi Napló 2003-ban elnyerte a Magyar Örökség-díjat, amely arról tanúskodik, hogy Európa-szerte elismerik, sőt Amerikában, Kanadában, Ausztráliában is.
Ennek hallatán, nem tudok említést nem tenni arról, hogy nagy büszkeséggel tölt el bennünket a mi Petőfi Baráti Társulásunknak adományozott Magyar Örökség-díja.

Szerb Antal szavaival élve kijelenthetjük, hogy „Magyarnak lenni nem állampolgárságot jelent, hanem nyelvet, kultúrát.“ Erről szólt Deák Ernő Útkeresés a jövőbe című könyvbemutatója Királyfiakarcsán, mely ízelítő volt és ízelítőül szolgálhat valamennyiünk számára, akik magyarok vagyunk, akiknek fontos a magyarságuk megtartása Szlovákiában.

Deák Ernő írónak, főszerkesztőnek az alkotó munkájához jó egészséget, sok erőt és kitartást kívánunk!

Böröndi Lajos, Deák Ernő, Molnár Ilona

Deák Ernő a Bécsi Napló főszerkesztőjeként ismerteti munkáját

Böröndi Lajos költő Deák Ernő Útkeresés a jövőbe c. könyvét mutatja be

Erdős Péter_PBT-elnök a hallgatóság körében

Szerencsés Magdolna

Tisztelt Europa-Club Tagok és Barátok!

Az Europa-Club

Kezdetben évente november elején ökumenikus áldás keretében róttuk le kegyeletünket az ott eltemetett magyarok szimbólikus sírjánál.

2016-ban a temető melletti parkban államalapító királyunk, Szent István tiszteletére szobrot avattunk. Azután tavaszonként külön ünnepet tartunk első királyunk mellszobránál.

Bad Deutsch-Altenburg az osztrák-magyar-szlovák hármashatár közelében fekszik. Bécstől 46 km-re, 20 km-re, Pozsony előtt, 35 km-re a magyarországi Rajkától. Így adódik, hogy a kezdeményező bécsi magyar kultúregyesület, az Europa-Club együtt a felvidéki magyarokkal és észak-nyugat magyarországiakkal közösen rendezze a határon átnyúló rendezvényét.

Az ünnepséget lezárásként tovább színezi a Nemzetközi Dunafilharmónia
https://donauphilharmonie.at/ színvonalas hangversenye. A hangversenyt a Bad Deutsch-Altenburg-i temető Máriatemplomában vagy a hainburgi Kulturfabrikban élvezhetik a vendégek.

Távolról cseng a rendezvények visszhangja a sajtó által:

Felvidékről a FELVIDÉK MA sajtó orgánum által a 2022. november 5-ei beszámolója “Németóvár: 1956-os megemlékezés ökumenikus istentisztelettel és koszorúzással határok nélkül”:
https://felvidek.ma/2022/11/nemetovar-1956-os-megemlekezes-okumenikus-istentisztelettel-es-koszoruzassal-hatarok-nelkul/?fbclid=IwAR11MGYwv_p-MXZvYuXOaFxYvZyJe82lg9fTYPCMOXqQVPBhmIFd_PcXk5I ORF Burgenland beszámol “Gálakoncert határaink legyőzésére” címmel az ökumenikus istentiszteletet és koszorúzást követő koncertről, amely a “Kulturfabrik Hainburg”-ban került megrendezésre.

https://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/3180996/

A Szlovák Intézet szlovák nyelvű kiadásában méltatja a koncert énekesét, Dorota Tótova kiváló fellépéséről:

https://www.mzv.sk/sk/web/sivieden/pressreleasedetail?p_p_id=sk_mzv_portal_pressrelease_detail_portlet_PressReleaseDetailPortlet&p_p_lifecycle=0&groupId=10182&articleId=15143004

A “Bősi Hírmondó” hírt ad bősiek részvételéről Bad Deutsch-Altenburgban (BOSI_HIRMONDO – Bösiek BDA-ban.jpg), valamint az Europa-Club veszetőségének látogatásáról Bősön (BOSI_HIRMONDO – EC vezetöség Bösön.jpg).

2023-ban június 4-én, a “Nemzeti Összetartozás Napján” rendezi az Europa-Club Bad Deutsch-Altenburgban Szent István tiszteletére a mellszobornál megemlékezését, amelyet a Máriatemplomban koncert követ.

2023. november 11-én pedig ökumenikus istentiszteletet tartunk szintén a Máiatemplomban.
Fenti dátumokat már most bejegyezhetik kalendáriumukban!

Mindkét alkalomra Bécsből buszos utazási lehetőséget biztosítunk.
Részletes programleírást időben küldünk.

Várjuk Önöket mindegyik rendezvényen, tisztelettel:

Europa-Club vezetősége

Kedves Ica!

Mindenfajta pátosztól mentesen állíthatom, hogy nagy és maradandó élményekben volt részünk, főként a Te és Miroslav jóvóltából. Ezzel nem ér fel semmiféle hatásvadászó köszönetnyilvánítás.
Szép és felemelő volt a Selyei Gimnázium diákjaival való találkozás, de verhetetlen a Királyfiakarcsai Magyarság Háza egész környezetével. És még egyszer is: mindez Nektek köszönhető. Bízom benne, hogy sikerült néhány gondolatot megtermékenyítően elhintenem az emberekben, nekem mindenesetre nagy felhajtóerőt jelentettek, hozzá gondolva a rendezvény légkörét is.

Így hát ne csodálkozz, ha a jövőben ismételten keresem a hasonló találkozások megrendezését. Rájöttem ugyanis, a virtuális érzet csakis a közösségekkel való találkozás, a velük folytatott párbeszéd által szüntethető.

Közben megérkeztek a képek is.

Miroslával egyetemben köszönet és hála mindkettőtöknek.

Szeretettel:

Deák Ernő

26
ápr

M E G H Í V Ó !

Posted by: magdi   in Nincs kategorizálva

Extra Hungariam

DEÁK ERNŐ
ÚTKERESÉS A JÖVŐBE

Betakarított tanulmányok,
értekezések, értékelések.

Mosonvármegye Kiadó 2019

M E G H Í V Ó !

Petőfi Baráti Társulás tisztelettel meghívja Önt DEÁK ERNŐ Útkeresés a jövőbe című könyvének bemutatójára.

A könyvet méltatja: Böröndi Lajos szerkesztő, költő

A könyvbemutató szervezője: Molnár Ilona, Petőfi Baráti Társulás örökös tagja

Helyszín: Királyfiakarcsa, Karcsai Magyarság Háza (Cserkészliget)

Időpont: 2023. április 28 (péntek) 17:30

A könyv a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható.

Bécsi Napló – Petőfi Baráti Társulás Királyfiakarcsa

2023. április 27-én Budapesten a Magyarság Háza irodalmi szalonjában Dr. Deák Ernő történész, Bécsi Napló főszerkesztője Útkeresés a jövőbe – Betakarított tanulmányok, értekezések, értékelések című könyvének bemutatóján Dr. Semjén Zsolt méltatja a szerző közel 50 éves írói munkásságának 2019-ben megjelent 907 oldalas kötetét.

Beszélgetőpartner: Böröndi Lajos Magyarországon élő több kötetes költő, szerkesztő, a bemutatásra kerülő könyv kiadója.

Deák Ernő eme könyvének bemutatása 2023. április 28-án Szlovákiában délelőtt 10.00 órakor Révkomáromban a Selye Gimnázium Komáromi Napok programsorozatában folytatódik a Gimnázium aulájában 120 diák részére. A nap további részében pedig a Petőfi Baráti Társulás meghívására Királyfiakarcsán a Cserkészligetben a Karcsai Magyarság Házában kerül sor 17.30 órakor Deák Ernő könyveladással összekötött nem mindennapi könyvbemutatójára, melyre nem csak a PBT tagjait látják szívesen, hanem mindazokat a magyar érzelmű, magyarság történelmének, sorsának alakulására kíváncsi embereket, akik közöttünk élnek.

Molnár Ilona, a PBT örökös tagja

linkek elérhetősége:
https://ma7.sk/esemeny/utkereses-a-jovobe-deak-erno-konyvenek-bemutatoja
https://felvidek.ma/esemeny/konyvbemutato-utkereses-a-jovobe-2/
https://felvidek.ma/esemeny/konyvbemutato-utkereses-a-jovobe/