A dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár olvasótermében már második alkalommal került sor Író István agrármérnök fotókiállítására. A fotós gyermekként gyakran tartózkodott Bodakon, ahol elbűvölte a hömpölygő nagy folyam, a Duna. Gyakran járta a természetet. Egyre inkább ösztönzést érzett, hogy a Csallóköz szépségeit megörökítse az utókor számára. Képein főképp a Csallóköz „vizes“ szépségeit ábrázolja, a Dunát, a Duna-ágakat. Különösen szereti ugyanazokat a tájakat különböző évszakokban fotózni. Az utóbbi időben más tájak és témák is felkeltették érdeklődését.

A tárlat a dunaszerdahelyi Szent György kórus énekével vette kezdetét, Érsek Rezső karnagy vezetésével. A rendhagyó kiállítást Lacza Ilona, a Csallóközi Könyvtár igazgatónője nyitotta meg. Beszédében kiemelte: „a tehetség olyan adottság, amelyhez ha áldozat, munka és támogató környezet párosul, akkor az hobbivá fejlődhet, amely lángot gyújt a lélekben, mégpedig olyan lángot, amelytől szebbek lesznek a napjaink és másként látjuk a világot. A fotózás örömét talán egy sorstárs érti meg, hiszen nem egy esetben a sikeres fotó elkészítése órákat vesz igénybe“.

Író István megköszönte a kiállítás lehetőségét, köszöntötte a megjelenteket, majd a következő gondolattal folytatta. „Három hobbim van, az éneklés (Szent György kórus), a fotózás és a horgászat. Az utóbbiak a természet szépségéről és a szeretetéről szólnak. Öt-hat évvel ezelőtt kezdtem fotózni, és még a tanulás folyamatában vagyok“.

A könyvtár olvasótermében a kiállítás megnyitója után az egyéni szemlélő a természetfotós munkáin keresztül megcsodálhatta, hogy a természetben minden esztétikai minőség megvalósul. Színek, fények és varázslatok jellemzik az alkotó műveit.
A szép számmal megjelent közönségnek is lehetősége volt értékelni és csodálni a kiállított fotókat, amelyek valósághűen ábrázolják a természet, a növény-és állatvilág, a tájak, valamint a hagyományőrzés szépségeit.

Mondják, a siker titka az, ha az ember a legkisebb cselekedetbe is beleteszi a szívét és a lelkét. Író István fotói mindezt igazolják.

Író István fotókiállítása október 9-ig tekinthető meg a Csallóközi Könyvtár olvasótermében.

írta: Szerencsés Magdolna
megjelent: a Csallóköz magyar regionális hetilapban, Mesélő természetfotók címmel, 2020. szeptember 23-án, (38-39. szám, 18.oldal)

This entry was posted on kedd, szeptember 22nd, 2020 at 08:43 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.