Az 1989 óta ünnepelt Magyar Kultúra Napján nagyobb hangsúly kapnak a kulturális rendezvények: könyvbemutatók, hangyversenyek, koncertek, beszélgetések, előadások, díjátadók, hiszen a kultúra az élet művelése.
Ne legyen kultúra magyarság és a magyarság kultúra nélkül – Kodály Zoltán gondolatával vette kezdetét a Petőfi Baráti Társulás szervezésében a Magyar Kultúra Napjának ünneplése Királyfiakarcsán a kultúrházban.

A zsúfolásig megtelt kultúrházban a magyar nyelv, a magyar kultúra iránti tisztelet szívből jövő mozzanata töltötte be az ünneplő közönség lelkét. A felvezető moderálás után, a közönség állva hallgatta meg Mellár László, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola negyedikes diákjának szavalatát, aki a nemzeti imánkat, a Himnuszt szavalta. A tavalyi évben Magyarországon (tizenhat szakközépiskola között rendezett szavalóversenyen) Mellár László a Himnusz szavalatával első helyezést ért el.

A jeles nap főszereplői: Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid voltak. Az akusztikus koncertjuk tolmácsolásában kortárs zenei művek, megzenésített versek hangzottak el. A fergeteges sikert arató előadásukkal a magyar kultúra szépségét és jelentőségét közvetítették Királyfiakarcsán. A három zenész jeles költőink megzenésített versekből állította össze műsorát. A Kormorán együttes ismert dallamai is gazdagították a zenészek palettáját. A koncert alkalmával a közönség bevonása sem maradt el. A szűnni nem akaró taps igazolta, hogy a meghívott zenészek a dalaik által éltetik, továbbadják, új csodákkal, fantasztikus előadásmóddal és zenei feldolgozással gazdagítják a magyar kultúrát.

Molnár Ilona tanárnő, iskolaigazgatónő, a Petőfi Baráti Társulás 2018-as évének örökös tagja a budapesti Országos Széchényi Könyvtár Budavári Palotában „Corvina könyvtár budai műhelye“ című kiállításról tartott élménydús beszámolót, ahol együtt látható 65 páratlan szépségű Corvina (Mátyás király kézzel írt kódexe-könyve). A kéziratok közül sok először látható Magyarországon. A legközelebbi kiállítás harminc év múlva lesz. Aki csak teheti, látogassa meg a Corvina kiállítást – hangsúlyozta Molnár Ilona tanárnő.

A magas színvonalú kulturális nap meghitt beszélgetéssel zárult, mely jeles napot egy társulási tagnak köszönhetően, farsangi és csöröge fánk felszolgálása tette édessé.

írta: Szerencsés Magdolna,
a Magyar Kultúra Napja alkalmából szóló tudósítás 2019. január 23-án (4. szám, 19. oldal) megjelent a magyar regionális hetilapban, a Csallóközben.

This entry was posted on kedd, január 22nd, 2019 at 11:52 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.