Augusztus 20-a ősi magyar ünnepünk, amikor első királyunkról Szent Istvánról emlékezünk meg. Ez a nap a keresztény erkölcs és lelkiismeret, a magyar nemzeti értékek megbecsülése és ápolása. A katolikus egyház e napon tiszteleg az 1083-ban szentté avatott államalapító királyunk, Szent István király előtt.

Erdős Péter vezette Petőfi Baráti Társulás szervezésében, a helyi Cserkészligetben az új kenyér ünnepét méltó módon tartották meg. A tikkasztó hőség ellenére az árnyas fák ölelésében a kétszáz feletti közönség zavartalanul élvezte a Szent István-napi ünnepség megható pillanatait.
Az ünnepi megemlékezés katolikus szentmisével, „Légy áldott Szent István király“ énekével vette kezdetét. A szentmisét Zsidó János és Boros Károly helyi, valamint Gábor Zoltán (Csíkszépvíz) és Papp Antal (Zetelaka) erdélyi esperes-plébánosok celebrálták. Közreműködött a dunaszerdahelyi Szent György kórus, Érsek Rezső és Kollár Katalin karnagyok vezetésével, valamint a Szent György Lovagrend.
Zsidó János esperes Szent István királyról szóló gondolatait osztotta meg az ünneplőkkel. Méltatta Szent István munkásságát, beszédében kiemelte: „Mindig találunk Szent Istvántól gondolatot, melyekből meríteni lehet. Bölcs törvényeivel irányította a világot, melyek kiállták a idők próbáját. Intelmei ma is aktuálisak. Legyünk büszkék arra, hogy Szent István népe vagyunk!“
A felemelő szentmise után dr. Papp Lajos szívsebész ünnepi beszéde következett. A szívvel-lélekkel, a teremtőtől kapott hittel, a krisztusi szeretet jegyében gyógyító professzor Szent István-napi megemlékezése a hitről, a magyar nyelvről szólt, mely őrzi magyarságunkat. Hangsúlyozta, hogy a mi magyar nyelvünk olyan, mint a kőszikla, Wass Albert szavával üzeni, hogy „a víz szalad, a kő marad“. A lelkeket megérintő beszédét – áldással – Reményik Sándor: Keserű szívvel című versével fejezte be.
A Nagyfödémesi Csemadok Felnőtt Irodalmi Színpada: Száraz Erzsébet, Bozsing Katalin, Kovács Katalin, Trela Anett, Lencsés Zoltán, valamint Hanzel Lajos hangmester közreműködésével Örökségünk címmel olyan dalokat, verseket, énekeket adtak elő, melyek arról szóltak, hogy mit adtunk mi, magyarok, a világnak.

írta: Szerencsés Magdolna

This entry was posted on kedd, szeptember 4th, 2018 at 12:28 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.