Tisztelt Tagság !

Mély tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Petőfi Baráti Társulás tagságát az ádvent, a várakozás időszakában. Várjuk a karácsonyt a szeretet ünnepét. Egész életünk egy várakozás. Mindig valamire, valakire várakozunk. A PBT tagsága is várja a hírlevet, vajon a jövő év első felében mikor, hol, milyen rendezvényeink lesznek. Nos ezt szeretném most Önökkel röviden megosztani!

2018. január 1- én este 17.00 órától a siposkarcsai faluházban kerül megrendezére a III. új évi gálakoncert Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere védnöksége mellett. A kiváló zenekar és előadóművészek produkciója mellett újdonságként megcsodálhatjuk egy neves táncos páros fellépését is.
Kezdjük együtt az Új esztendőt! A belépőjegyek elővételben megvásárolhatók az egyházkarcsai Községi Hivatalban illetve személyemnél. (20 euróért / személy)

2018.január 21 –én 15.00 órától a Magyar Kultúra Napját fogjuk ünnepelni a királyfiakarcsai kultúrházban. Ekkor kerül sor a tagsági illeték (továbbra is 10 eur) befizetésére illetve a rendezvényekre, kirándulásokra a feliratkozás.

2018.február 17 –én délután 14.00 órától a királyfiakarcsi kultúrházban a hagyományos karcsai borverseny kerül megrendezésre. A versenyre fehér és vörösbor kategóriában lehet benevezni 4 drb zöld 0,7 l- es palackban leadott borral. Részvételi díj 15 euró személyenként.

2018.február 24 –én színházlátogatást szervezünk a budapesti Operettszínházba a Jacques Offenbach Kékszakáll című darabjára. Offenbach az „ operett atyja „ nem gyakori vendég a budapesti színpadokon, így a Kékszakáll bemutatása kivételes élményt igér. A szellemes, szikrázó, életörömtől sugárzó zene, és a sűrű „ filmszerű“ cselekmény izgalmas alapanyagot nyújt egy olyan újszerű feldolgozáshoz, amely meseszerű fordulatok mellett azt is keresi, hogy mit jelenthet ma ez a furcsa szerelmi viszonyokról és hatalomvágyról szóló történet. Az előadás után 18.00 órától egy csodálatos hajókiránduláson veszünk részt, amikor is svédasztalos vacsora mellett megcsodálhatjuk az esti díszkivilágításban tündöklő várost. Az autóbusz 11.15-kor indul Dunaszerdahelyről a kultúrháztól, majd 11.20-kor megáll a sikabonyi temetőnél illetve 11.30 –kor Királyfiakarcsán a községi hivatalnál. Részvételi díj 56 euró személyenként.

2018.március 3-án délután 14.00 órától brigádot tartunk a cserkészligetben.

2018.március 10-én reggel 8.00 órától tartjuk a hagyományos disznóvágást a cserkészligetben. Részvételi díj 10 euró személyenként.

2018. március 18-án délután 15.00 órától a királyfiakarcsi kultúrházban emlékezünk meg az 1848-49 –es szabadságharcról és forradalomról.

2018.április 21-én egynapos kirándulást szervezünk Sárvárra. Megnézzük a város nevezetességeit illetve az érdeklődőknek 3 órás fürdőzésre is adunk lehetőséget a neves gyógyfürdőben. Hazafelé egy közös vacsorát fogyasztunk majd el egy jó hangulatú étteremben. Részvételi díj cca. 25 – 30 euró.

2018.május 1. Délelőtt 10.00 – órától tartjuk a hagyományos majálist, lábteniszbajnokságot a cserkészligetben.

2018. május 5 – 8 –ig négynapos Észak – kelet Csehországi kirándulást szervezünk.
Indulás 5-én reggel 6.00 órakor Dunaszerdahelyről a kultúrháztól, 6.10 órakor felszállás Királyfiakarcsán a községi hivatalnál. Rövid pihenők beiktatásával érkezés Olomoucba dél körül. Közös ebéd után megtekintjük Olomouc történelmi városát, amely Prága után a második legnagyobb műemlék rezervátum a Cseh Köztársaságban. Az Unesco kultúrális világörökségének a listáján szerepel a barokk Szentháromságszobor, amely Közép – Európa legnagyobb szoborcsoportja. A történelmi jelentőségű épületek közé tartozik a Szent Vencel székesegyház, a Premysl-palota, Szent Móric templom a híres orgonajával. A város nevezetességeinek a megtekintése után folytatjuk utunkat szálláshelyünkre Spidleruv Mlynbe, amely Csehország legnagyobb és legismertebb síközpontja, az Oriás-hegység Nemzeti Park területén található. Elszállásolás kétágyas összkomfortos szobákban. Háromfogásos vacsoránk minhárom este a szálloda éttermében kerül felszolgálásra. Másnap a reggeli elfogyasztása után a legendás Adršpach- teplicei sziklavidék csodáit fogjuk megtekinteni. A híres Cseh Paradicsom egyik legszebb vidéke az Adršpach – teplicei homokkőváros. Az Adršpach-i sziklaváros egy természeti csoda. Homokkő sziklák olyan tömege, hogy ha valaki nem nézte meg személyesen, akkor ezt el sem tudja képzelni. A szépségéről nem is beszélve! Adršpachban az ebéd inviduális, szabad program keretén belül. Harmadnap Kelet- Csehország tartományi fővárosát Hradec Královét tekintjük meg. Városközpontja Európában méltán a legszebbek közé artozik.Megtekintjük a főtér legfontosabb nevezetességeit: Szentlélek székesegyház, a Fehér harangtorony, a Városháza, a Püspöki palota és a Nagyboldogasszony templomot. Mindezek közben ebédelünk egy hangulatos belvárosi étteremben. Negyedik nap a reggeli elfogyasztása után búcsút intünk az Oriáshegységnek és elindulunk hazafelé. Morvaországba érkezvén Kromeríž városát ejtjük útba, ahol megtekinjük az Olomouci püspökök nyári rezidenciájául szolgáló palotát, mely a világörökség része. Tavak, patakok, kis épületek teszik teljessé a csodálatos park látképét, amelyet a XIX. században építettek ki teljessen a palota körül. A városnézés közben szintén belvárosi étteremben fogyasztjuk el az ebédünket. Rövid pihenőkkel tarkítva hazaérkezés az esti órákban. A kirándulás ára 260 euró személyenként, amely magába foglalja az utiköltséget, szállást reggelivel és vacsorával, háromszori ebédet, valamint a belépőket.

2018.június 30-án a Pénzesgyőr–i illetve a Kismegyer-i barátainknak szervezünk kirándulást a Felvidéken illetve vendégeljük meg őket este a cserkészligetben.

Nyári nagy kirándulásunk idén Európa egyik legszebb országába Svájcba vezet. Szinte minden megtalálható itt, ami a turisták számára vonzerővel bír: varázslatos alpesi tájak, kritálytiszta vizű tavak, hangulatos középkori kisvárosok,régi várak , katedrálisok. Sajnos a magyar utazók még nem igazán fedezték fel ezt a csodálatos országot, aminek legfőbb oka abban rejlik, hogy Svájc nagyon drága ország. A PBT ennek ellenére megpróbálkozik vele 2018. augusztus 25 – 29 – e között.

1.nap: Innsbruck
Elutazás Dunaszerdahelyről 5.30 órakor majd 5.40 órakor Királyfiakarcsáról a szokott helyekről. Délután városnéző séta Tirol fővárosában Innsbruckban. Az Alpok fővárosát, az impozáns Nordkette – hegység öleli körül.Az óvárosban történelmi jelentőségű épületek között sétálunk ,majd rövid szabad program. Szállás elfoglalása Innsbruck környékén.

2.nap : St. Gallen – Schaffhausen – Zürich
Továbbutazás Svájcba. Látogatás St. Gallenbe. A barokk katedrális és a világörökséghez tartozó kolos- torkönyvtár megtekintése.,majd folytatjuk utunkat az óragyártás központjába, Schaffhausenbe, ahol a híres Rajna- vízesést csodálhatjuk meg. A kontinens legnagyobb és legerősebb vízesése, nem a magassága, hanem a 125 méter szélesen dübörgő vízhozama miatt lenyűgöző. Késő délután Svájc élénk tóparti metropoliszának, a dombok övezte Zürichnek a nevezetességeivel ismerkedünk, melynek óvárosa hűen megőrizte ősi jellegét. Este a szállás elfoglalása Luzern közelében.

3.nap : Luzern – Bern
Programunkat az ország egyik leghangulatosabb kisvárosában , Luzernben kezdjük. Séta az óvárosban, ahol megtekintjük a város jelképeit is – a középkori fedett fahidat és az Oroszlános emlékművet. Utazás Svájc fővárosába, Bernbe. Belvárosa a világörökség része. Szűk macskaköves utcái, díszes szökőkútjai, pompás épületei és hatalmas csillagászati toronyórája pont olyan, mint ötszáz évvel ezelőtt is. Séta az óvárosban, ahol megtekintjük a város legjelentősebb templomát a késő gótikus Münster épületét is.majd visszautazás a szállásra az esti órákban.

4. nap: Lugano – Vaduz
Reggeli után elutazás a szállodából a Szent Gotthárd alagúton keresztül. Vadregényes alpesi tájakon keresztül érkezünk meg az olasz Svájcba. A festői Ticino régiót kristálytiszta vizű alpesi tavak, olaszos üdülővárosok teszik igazán hangulatossá. Városnézés Lugano festői tóparti kisvárosában, majd utazás a liechtensteini minihercegség fővárosába. Látogatás a Rajna partján fekvő Vaduzban. A város Liechtensteini hercegség fővárosa, a nemzeti parlament, a liechtensteini hercegi család és a római katolikus érsek székhelye is egyben. Este a szállás elfoglalása Innsbruck közelében.

5.nap: Watens
Utazás az Innsbruck környéki Wattensbe, ahol a meghökkentően érdekes Swarovski kristályvilágot tekintjük meg. Innen pihenőkkel hazautazás.
Sajnos árat még nem tudok publikálni, mivel a svájci szállás körül felmerültek kisebb gondok ezért lehetséges, hogy a programban is lesznek némi változások ezért kis türelmet kérek a tisztelt tagságtól.

Tisztelt Tagság, közeledvén az év végéhez szeretném felhívni a kedves figyelmüket az idei esztendő két utolsó rendezvényére: december 17-én ádvent harmadik vasárnapján este 18.00 órától az egyházkarcsai templomban a helyi iskolások rövid ünnepi műsora, majd közvetlen utánuk a Dunaszerdahelyi Vox Camerata kórus ádventi koncertjére kerül sor.

2017.december 29-én este 18.00 órától a nyékvárkonyi kultúrházban a pénzesgyőri barátainkkal búcsúztatjuk az óévet. Részvételi díj 20 euró személyenként.

Tisztelt Tagság, úgy gondolom, hogy a PBT életében egy tartalmas év végéhez közeledünk. Napokban érkeztünk el fennállásunk 16. évfordulójához. Kezdetektől kezdve számos rendezvénynek voltunk a szervezői illetve résztvevői. Mindig igyekeztünk nemzeti, keresztény értékrendüket felvállalni és ennek szellemében rendezvényeinket tartalommal megtölteni. E szellemiség gyümölcse érett meg ez év augusztus 19-én mikor elsősorban Rieger Tibor szobrászművésznek, illetve számtalan hazai és az egész Kárpát-medencében élő jó érzésű magyar embernek a jószántából sikerült felállítanunk Királyfiakarcsán a Magyarok Nagyasszonya szobrát. Felemelő érzés volt számomra az a pillanat is, mikor szeptember havában Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Batta György laudációja után Rókusfalvy Pál professzor úrtól a társulásunk elnökségének a tagjai és több száz résztvevő jelenlétében átvehettem a Magyar Örökség díjat, amelyet a Petőfi Baráti Társulás a magyarságunk ápolásáért kapott. Ugyancsak az idei esztendő szép színfoltja volt az az esemény is, mikor Szerencsés Magdolna a PBT elnökségi tagunk kiváló szerzői munkájának az eredményeképpen az Egyházkarcsa Önkormányzatának a felkérésére bemutatásra került „ Karcsák hívó szava „ című vaskos kiadványa, amely betekintést nyújt Karcsák immár 800 éves történelmébe. Ezen események hangulata, varázsa feledtetik bennünk mindazt az áldozatot és fáradozást, amelyet kifejtettünk annak érdekében, hogy ide eljussunk.
Szeretném megragadni az alkalmat itt és most, hogy hálámat és köszönetemet fejezzem ki mindazoknak, akik az elmúlt 16 évben legyen az társulás tag vagy nem tag, de egy morzsányit is hozzá segített mindezek eléréséhez.

Nem szeretnék megfeledkezni azokról a tagtársainkról sem, akik nem érhették meg ezeket az ünnepi pillanatokat. Fájó szívvel gondolunk Rájuk, de gondolom, hogy a Magyarok Nagyasszonya jóvoltából odafenntről a mennyországból Ők is részesei voltak földi örömünknek.
Továbbra is esedezve kérjük a jó Istent és a Magyarok Nagyasszonyát, hogy hallgassa meg imáinkat az immár másvilágon lévő ezen tagtársaink lelki üdvéért: Rabay Anna – Királyfiakarcsa, Kürthy Béla – Dunaszerdahely, Póda Albert – Albár, Balogh Mihály – Győrság, Görcs Terézia – Etrekarcsa, Somogyi Attila – Erdőhátkarcsa, Lelkes Mária – Dióspatony, Noszek Alojz – Dunaszerdahely, Surányi László- Dunaszerdahely, Pongrácz Ernő – Szentmihályfa, Hajdú László – Szentmihályfa, Puha Kornélia – Kul- csárkarcsa, Bartal György – Etrekarcsa, Majthényi György – Etrekarcsa, Mészáros Klára – Királyfiakar- csa, Csiba Ottó – Dióspatony, Bokros Eleonóra – Pinkekarcsa.

Tisztelt Tagság, közeledvén szent ünnepünkhöz kedves Mindnyájuknak lelki gazdagságot és meghitt családi békességet kívánok. Hozzon az új esztendő e hitetlen, gátlástalan világunkban egy kis megvilágosodást, egy parányi fényt,amely megmutatja azt a helyes utat, amelyet a Petőfi Baráti Társulás is immár 16 éve próbál követni.

Szívélyes üdvözlettel:
Erdős Péter a Petőfi Baráti Társulás elnöke.

This entry was posted on kedd, január 2nd, 2018 at 08:56 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.