2017. november 10-én, a királyfiakarcsai PBT szervezésében immár 15. alkalommal a hagyományos Szent Márton napi liba-és borbál megrendezésére került sor a siposkarcsai faluházban.
A bálozó vendégeket hangulatos, az alkalomhoz illő, szépen feldíszített terem fogadta. Köszönet illeti azon személyeket, akik a terem feldíszítésén, az asztalok terítésén fáradoztak, továbbá köszönet jár a kiszolgálás területén végzett tagjainknak is.
A zenét Domonkos Árpád és Rajkovics József biztosították.
A bál megnyitása, a pohárköszöntő somlói „rozé“ újborral történt.
A legenda szerint, aki Szent Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik. Így Szent Márton nap varázsára, a finom leves után a libapecsenye (káposztával, knédlivel) is az asztalra került. A libalakoma mellé a Csordás-Fodor Borház kínálta a borait. A Borház második generációs családi vállalkozás, több évtizede termel szőlőt és készít bort a Somló hegyen.
A vidám, táncos est folyamán Szécsi Pál slágerei is felcsendültek, Zsapka Attila tolmácsolásában. A bál további vendége Vajas Anita volt (Lúcs), aki közismert operettslágerekkel, énekekkel gazdagította a rendezvény színvonalát.

This entry was posted on hétfő, november 13th, 2017 at 10:38 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.