A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett emléknap 2017. január 21-én zajlott a királyfiakarcsai kultúrházban. Tisztelettel köszöntöttük vendégeinket: Rieger Tibor szobrászművészt (Bp), Prokopp Mária művészettörténésznőt (Bp), Török Mátét (Bp), Legeza Lászlót (Bp), Würszt Erzsébetet Bécsből, Bethlen Gábor Alapítvány képviselőit Bakos István vezetésével (Bp), Győrfi Károlyt (Bp), Duray Miklóst, Menyhárt Józsefet (MKP országos elnöke), Pogány Erzsébetet, Gódány Lászlót (Egyházkarcsa polgármestere), Samu Istvánt, Batta Györgyöt, Csepi Györgyöt és minden résztvevőt.
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja. A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. 1989 óta ünnepeljük. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
Ezen a jeles napon két könyvbemutatóval tettük emlékezetessé a Magyar Kultúra Napját.
A könyvbemutatók előtt Török Máté (Misztrál együttes tagja) gyönyörű énekkel, köztük a „Boldogasszony Anyánk“-al tette „ünneplővé“ ezt a napot. Boldogasszony Anyánk éneke Kölcsey előtt a katolikus magyarság néphimnusza volt.
Elsőként Prokopp Mária művészettörténésző, Rieger Tibor szobrászművész 2016-ban megjelent könyvét mutatta be. A professzornő diavetítés mellett mutatta be a szobrászművész köztéri alkotásait. A könyv a szobrász kisplasztikáira, a megrendezett kiállításaira, elismeréseire és a díjaira is részletesen kitér. Az érdeklődők számára Rieger Tibor dedikálta a Méry Ratio által kiadott könyvét.
A Kairosz Kiadó gondozásában 2015-ben jelent meg az Óbudai Evangélikus Egyházközség felügyelőjének legújabb kötete, „ Keresztényüldözés a 21. század elején.“ Győrfi Károly a könyvében keresztény holokausztnak nevezi a napjainkban egyre jobban terjedő keresztényüldözést, amely a világ legkülönbözőbb pontjain zajlik Krisztus hívei ellen. A szerző dokumentált, konkrét eseteket mutat be, elsősorban az Open Doors és a Kirche in Not nevű szervezetek adataira támaszkodva. A kötetből kiderül: korunkban a kereszténység üldözése sok országot és több százmillió keresztényt érint. A író kutatásai alapján megállapítható, hogy az extrém erősen vagy erősen üldözött keresztények 400 millióan vannak a világon. A keresztényüldözés gyakorlatban országonként eltérő módon jelenik meg. Győrfi Károly diavetítés során, statisztikai adatokkal alátámasztva beszélt a keresztények világban elfoglalt helyzetéről. Az érdeklődők számára a szerző, az előadása után úgyszintén dedikálta a könyvét.
Magyarok Nagyasszonya szobor:
A Kultúra Napján elhangzott, hogy Rieger Tibor szobrászművész a „Magyarok Nagyasszonya“ szobrát hálája jeléül Királyfiakarcsa községnek – boldog gyermekévei földjének és népének ajándékozta. A szobor felállításának támogatásáról, folyamatáról Bakos István – művelődéskutató, a BGA ügyvivő kurátora, elnök és Pogány Erzsébet a Felvidék.ma hírportál és a SZAKC igazgatója, társelnöke – informálták a jelenlevőket.
A Himnusz, Boldogasszony Anyák éneklése után, kötetlen beszélgetéssel zárult a Magyar Kultúra Napjának megemlékezése.
Köszönetünket fejezzük ki Csiffári Ferenc (vetítés) és Bors Imre (hangosítás) vezetőségi tagoknak a nap folyamán nyújtott segítségért.

This entry was posted on hétfő, január 23rd, 2017 at 20:52 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.