Az emlékezés csendes napja volt 2011. május 14-e a Pannonhalmi Főapátság lábánál fekvő település Győrság  lakosának,  Balogh Mihálynak, a PBT örökös tagjának búcsúztatása, akit a kegyetlen halál életének 66. évében ragadott ki szerettei köréből.
” Valaki értem imádkozott.
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret,
Jó barátom vagy testvérem.
Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
és azt, aki értem csak
egyszer is imádkozott.”
/ Reményik Sándor /

Balogh Mihály hosszú,  hosszú éveken át volt Győrság polgármestere. Nagyon sokat tett a falujáért, a közösségért. Királyfiakarcsán nem volt ismeretlen a neve, márcsak azért sem, mivel Királyfiakarcsa testvérfaluja Győrság község. Ö pedig a község élén állt. Az emberek életébe ez a testvérkapcsolat, a két falu oda-vissza látogatása nagyon sok szépet, jót, vidámságot, kellemes élményt hozott. Számunkra nagy megtiszteltetés volt, amikor Balogh Mihály a Társulás tagjává vált. 2005-ben ő lett a PBT örökös tagja.
2011.május 14-én vettünk végső búcsút Balogh Mihálytól, a győrsági temetőben.

Dallos Miki: Az utolsó utunk

Mi az utunk vége? Ugyebár a halál,
Akárhogy is küzdünk, mindenkire az vár.
Biztosan megtalál s már akkor ismerjük,
Amikor rokonunk, barátunk temetjük.
Szülő vagy nagyszülő, barát, rokon, gyerek,
A szív úgyis sajog, akárkit is temet.
Belül a fájdalom, idekinn a könnyek,
Nem folytjuk magukba, attól talán könnyebb.

A ravatal mellett gyászol majd a család,
Itt hagyott gyerekek, itt hagyott unokák,
És akik szerettek, biztos jelen lesznek,
Majd koporsónk mellé szép virágot tesznek.
Koszorúk is vannak, rajtuk sok-sok névvel,
Szerető családunk kis üzetenével.
Végső ajándék ez, egy darabka élet,
Utolsó utunkra majd ezek kísérnek.

Mindent fel is emészt a fájdalom belül,
S kicsi megnyugvás, ha emlékekkel vegyül.
Nem is maradt semmi, csak a puszta emlék,
Mert akit szerettünk, azt tőlünk elvették,
De a lelkünk mélyén, szívünk egy sarkában,
Ott máig velünk van örök boldogságban,
Velünk van mosolya, velünk van a hangja,
Mégha Ö a földet egykor el is hagyta.

Bizony egyszer én is ezen útra lépek,
Én sem hagyok többet, csak néhány emléket.
Ám a sírom felett kik fognak zokogni,
Vajon kiknek fogok fájdalmat okozni?
Utolsó utamra ki kísér majd engem?
Családom, barátok, akiket szerettem?
Odafenn az égből én is nézni fogom,
Hogy gyászol ismerős, család, barát, rokon….

És akik ott lesznek, azoknak köszönöm,
Áldásom az égből én reájuk küldöm!

Mihály az emléked örökké él!