Emlékezés Hajdú Lászlóra, a PBT aktív, fiatal tagjára
( 1958 – 2015 )

Sokszor kérdezzük, miért múlik el az élet, miért van az, hogy nincsen visszaút. A mulandóság ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget. Mindnyájan érezzük, milyen gyorsan múlik egyik év a másik után. Ha a természetben bárhová is nézünk, bárhová is lépünk, mindenhol találkozunk a mulandósággal, akár egy – egy falevél, elhervadt virág, vagy leesett madárka képében.
Igen, tudjuk. Mégis, mikor szomorú hírt hallunk, összeszorul a szívünk. Ez történt 2015. január 16-án is, amikor Laci halálhíréről értesültünk. Felfoghatatlan és hihetetlen hír.
Csak azt mondogattuk egymásnak, nem hiszem el, nem lehet igaz, hisz nemrég beszéltem vele, nemrég találkoztunk….
Mindenkit mély fájdalommal sújtott ez a tragédia. A családtagokra, a hozzátartozókra is gondoltunk, akik most mély gyászban élnek. Évikét, Lacust és a feleséget Évát, segítse a jó Isten ezekben a gyászos napokban és nehéz mondani, kimondani hogy az apa, a férj, Laci már az örök Isten ölelő karjában pihen Egyházkarcsán.

Laci, míg éltél szerettünk, míg élünk nem feledünk. Nyugodj békében!

2015. január 23-án a feleség, Éva e-mailben írt a barátokhoz, ismerősökhöz, melynek szövege a következő:

Kedves barátaim, ismerösök,

Mindenkinek szeretném megköszönni magam és gyermekeim nevében, hogy együtt éreztek velünk mély fájdalmunkban.
Január 16.-án ért tragédia nagyon lesújtott bennünket. Laci sok tervvel indult a 2015-ös évnek, márciustól másik munkahelyre ment volna dolgozni , lélekben nagyon készült rá.

A gondolatai és mondatai mindig ” Ěvike, Lacus és a feleségem ” szavakkal indult. Értünk élt, lélegzett, dolgozott.

Elfáradt a kéz mely értünk dolgozott, elcsitult a szív, mely értünk dobogott.

Kérem mindenki emlékezzen rá úgy, amilyen volt, becsületes, példás családi életet élt, csendes, és nagyon szeretett táncolni.

üdvözlettel

Éva