4
jún

Színházelőadás- Budapest

Posted by: szeri   in Nincs kategorizálva

2011.február 20-án a PBT a Pepita tours utazási irodával színházlátogatáson vett részt Budapesten, az Operettszínházban. Egy kis színházi történelem: Az egykori Somossy Orfeum épületét 1922-ben Ben Blumenthal amerikai vállalkozó bérelte ki és építtette át színházzá. 1923 -tól Fővárosi Operettszínház néven működött. A Király Színház megszűnése után Budapesten az operett egyedüli otthona lett. 1966- 71 között átépítették. 1998-tól a neve Budapesti Operettszínház. Ezen a napon a színházkedvelőink a Mágnás Miska operettet nézték meg. A Mágnás Miska a magyar operettirodalom egyik legsikeresebb műve, mely újból és újból bemutatásra kerül, zenés és prózai színházakban egyaránt. Ez egyrészt szatirikus, mulatságos történetének köszönhető, másrészt Szirmai Albdert és Gábor Andor pompás, örökzöld számainak. Hogy csak néhány jól ismert slágert említsünk: ” A nő szívét ki ismeri, Úgy szeretnék boldog lenni vagy a Cintányéros cudar világ”. A darab eredetileg a legendás hírű magyar színészpáros Rátkai Márton és Fedák Sári számára íródott. Talán a műfaj egyetlen olyan darabja, melynek a komikus figura a főszereplője. Miska a talpraesett lovászfiú, a ” vazsmegyeri gyerek ” pillanatok alatt a szemünk láttára válik előkelő arisztokratává. Tenyeres- talpas párjából, Marcsából is estélyiruhás ” flancos” dáma lesz, aki Mary grófnőként vonul be az úri társaságba. Mindez, azért történik, mert a rátarti család hallani sem akar arról, hogy Barancs, az egyszerű tiszttartó, lányukat, Rolla grófnőt vegye feleségül. Óriási szerencse, hogy a kleptomániás nagymama nem törődik az efféle előítéletekkel, a fiatalok mellé áll, s így az operett felhőtlenül juthat el a vidám fináléig.

This entry was posted on szombat, június 4th, 2011 at 00:33 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.