Aradi vértanúkra emlékeztek
2014. október 5-én vasárnap délután sor került Királyfiakarcsán a Cserkészligetben a Petőfi Baráti Társulás szervezésében az aradi vértanúkra (október 6.) való megemlékezésre, ahol magánemberként megjelent Magyarország pozsonyi nagykövetségének konzulja, Dr. Morován Zsolt, aki ünnepi beszédében rámutatott arra, milyen fontos, hogy tetteinkkel legyünk méltók múltunk történelmi örökségéhez. A 21. században a számunkra eljövő soha nem látott szabadsággal élve vajon gondolunk-e arra, mit jelent az, hogy magyarok vagyunk. A fizikai, szellemi , lelki adottság mennyiben meghatározó életünk során. A tudományos kutatások forradalmasító ismeretei megerősíthetik magyarságmegtartó hitünket, amikor elénk tárulnak azok a tényfeltáró bizonyítékok, hogy a Kárpát-medence népessége (köztük a magyarok) ma ugyanazzal a genetikával rendelkezik, mint akár 40 000 évvel ezelőtt.
Dr. Morován Zsolt konzul rendhagyó, megmaradásra biztató szavai után a Csallóközkürti Népdalkör (Szabó Jolán vezetésével) kultúrműsorával és Ritter Éva szavalatával zárult a királyfiakarcsai megemlékezés.

Molnár Ilona
középisk. igazgató

This entry was posted on csütörtök, október 9th, 2014 at 10:49 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.