„ Petőfi a mi géniuszunk, élete fénylő üstökös volt…..“
/ a Félegyházi Hírek július 31-i számában jelent meg a következő írás/

Petőfi Sándor halálának 165. évfordulója tiszteletére szervezett ma (július 31-én) ünnepséget Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság. A költő alakját Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere, a Petőfi Emlékbizottság elnöke idézte meg. Petőfi Sándor Dalaim című versét Juhász István, Kiskunfélegyháza díszpolgára adta elő. A rendezvényen közreműködött a Sikabonyi Polgári Társulás énekkara Felvidékről, Vanyek Henriett vezetésével.

Kapus Krisztián polgármester beszédében elmondta: Petőfi Sándor elődeinknek és nekünk is példaképül szolgál, mércéje az odaadó hazaszeretetnek és az önfeláldozásnak.
Nem lehet úgy magyarnak lenni, hogy az ember ne ismerje Petőfi verseinek számos sorát, sőt a világban ő a legismertebb magyar költő. Tiszteljük Petőfit, mert olyan költői világot teremtett, ahol emberarca van mindenkinek, ahol úgy él minden, akár mi emberek.
Példamutató számunkra odaadó, mély ragaszkodása, szeretete, amellyel az élet dolgaihoz fordult. Kedveljük humoráért, gyöngéd, szerelmes verseiért. Felnézünk rá, mert példát adott emberségből, magyarságból, hűségből, barátságból. Nagy harcosa volt a reformkornak, szívdobogása március 15-nek. Az ő érdeme, hogy március idusa a gondolat szabadságának, a magyar ifjúságnak, a jobb jövő reményének napja lett.
Mi, félegyháziak büszkék vagyunk arra, hogy városunk az egyetlen település a világon, ahol minden családban van otthon egy Petőfi kötet, amellyel néhány éve mi leptük meg őket karácsonykor.
Büszkék vagyunk arra, hogy Petőfi – a kiskunok szabadságvágyából merítve – az 1848-as márciusi események élére állt, hirdetve az egyenlőséget, a nemzet szabadságát. Ő volt az, aki a pesti ifjakkal együtt a Párizsból Bécsen át Pestre eljutott szabadság tüzét lángra lobbantotta.
Petőfi a mi géniuszunk, élete fénylő üstökös volt, mint ami hirtelen, ragyogva bukkan fel, ám nem tudjuk, hol tűnik el a ragyogó csillagok között – hangsúlyozta beszédében Kapus Krisztián.

This entry was posted on szerda, augusztus 6th, 2014 at 07:52 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.