A PBT 2014. július 30 – augusztus 2- a között a Pepita tours utazási iroda vezetésével Észak – Olaszországba tett kirándulást. Köszönet illeti az idegenvezetőnket Novák Tamást, valamint a biztonságos vezetésért az autóbusz vezetőjét Anda Tibort.
A kirándulás első napja Ausztriában, Murauban történt, itt volt a szállásunk első éjszakája. Murau, csendes stájerországi kisváros, mint megtudtuk, elsősorban a téli szezonban igazi síparadicsommá alakul. De ez a környék nyáron is tálcán kínálja az aktív sportturizmus teljes választékát: túrázás, hegymászás, lovaglás, rafting, kerékpározás, motorozás, mountainbike, horgászás, golf, fürdőzés a helyi tavaknál, nyári bobozás stb.
A vacsoránk előtt sétát tettünk a városban, mely a 16. században a Schwarzenberg dinasztia székhelye volt. Az érkezésünk alkalmával már az autóbuszból megfigyelhettük Murau kastélyát, a régi Lichtenstein várat, melyet Anna Neumann von Wasserleonburg örökölt meg, majd 1617-ben az úrnő hatodik házassága által a Schwarzenberg dinasztia hatalmába került. Gróf Georg Ludwig von Schwarzenberg építette át a kastélyt a mai formájába. Itt található a család fakitermelési központja, a kastélymúzeum és a Schwarzenberg´sche Archiv. A kastélyban rendszeresen szerveznek zenei és egyéb rendezvényeket. A város főterén, a Schiller téren álltunk meg először. A teret régen “Pénteki piac“-nak hívták, majd később a nagy német íróról, Friedrich Schillerről nevezték el / 1759 – 1805/. A tér közepén Mária- vagy Pestisoszlop áll, melyet 6 szentet ábrázoló szobor vesz körül. Az újkorban híres kovácsmesterek családjai éltek a főtéren. A kapucines templomban található Anna Neumann sírja, aki mint említettem a 16. században Murau úrnője volt. A város híres hídja a Mursteg híd 1995-ben épült a „ Holzzeit“ kiállítás alkalmából készült, mely egy nagyszabású országos szintű rendezvény volt a „ fa“ témájában. A híd összeköti a keleti városrészt a pályaudvarral. A Mursteg híd egy nemzetközi verseny eredménye, a tervezést és kivitelezést a svájci cég – Meili und Conzett mesterelte, mely 1996-ban építészeti díjat nyert. A híd 46,8 méter hosszú, melyen átkelve csodálatos kilátás tárul elénk a történelmi városcentrumról. További látnivalók a városban: a Friesach kapu, ahol is a kapu belseje a városi történelmi polgárőrségnek ad otthont. A gárda a mai napig a napoleoni idők egyenruháját viseli. Erről az utcáról lehet a St.Leonhard templomhoz felsétálni, melyet gazdagon díszített ablakok, korabarokk főoltár és egy gótikus orgonagaléria díszíti, ahol Anna Neumann és férjei címerei láthatók. Jézus szenvedéstörténetének ösvénye a 14 állomással a Leonhardi hegyen található. A város Grünfels vára Murau alapításával egyidőben épült, a mai napig látható az eredeti torony, a lakóépület és az erődépítmény maradványa. Híres a város sörgyára és sörmúzeuma. 1495 óta folyik a murai sör gyártása. További látnivalók: Elisabeth templom / evangélikus/, a városi plébánia templom, melynek tornya 5 harangnak ad otthont, a kis gótikus St. Anna templom.

A másnapi utunk első megállója Verona városa volt. A buszból kiszállva legelőször is az Arénát / Collosseum /pillantottuk meg.
Verona városkája az észak-itáliai Veneto régió Verona tartományának közigazgatási központja. Az ősi város és a modern városközpont az Adige folyó kanyarulatánál, a Garda-tó közelében fekszik. A város felemelkedését az tette lehetővé, hogy kereskedelmi utak csomópontjában fekszik. Míg a város lakossága a történelem során szinte kizárólag olasz volt, addig az elmúlt évek migrációjának köszönhetően a népesség összetétele megváltozott: emigránsok és idénymunkások sokasága tekinti ma már Veronát otthonának. Verona jelenleg 23 negyedből (quartieri) áll, ebből 4 a történelmi központot képezi, és Verona velencei-osztrák falán belül helyezkedik el. 9 további negyed a modern városrészeket alkotja. További 10 külterület eredetileg nem volt része a communának, de az 1950-1970-es években megnövekvő népességnek köszönhetően ma már a városhoz tartozik.
Körfalain hat kapu vezet át, melyek közül az egyik legszebb a Porta Nuova.

Verona legszebb tere, a Piazza Bra, melynek nagy részét a város legismertebb nevezetessége, az Aréna foglalja el. Az ókori amfiteátrumot Kr. u. 30-ban építették. Ez a harmadik legnagyobb ilyen jellegű épület Olaszországban, csak a római Colosseum és a Capuai aréna előzi meg. 139 méter hosszú, 110 méter széles, és 44 soros márvány ülései révén 25000 néző befogadására alkalmas. Nyári estéken mind a mai napig tartanak benne színházi előadásokat.
Híres épülete itt a Palazzo della Gran Guardia, melynek építése 1610-ben kezdődött, de csak 1853-ban fejeződött be. A téren áll a polgármesteri hivatal, a Palazzo Barbieri is, melyet a 18. században építettek

A város főtere a Piazza delle Erbe, ahol piac működik, ezért a szépségét csak az árusok elpakolása után láthatjuk igazán. A tér főbb látnivalója közé tartozik egy szökőkút, melyet egy ókori szobor, a “veronai madonna” felhasználásával építettek, és egy négy oszlopon nyugvó állvány, a Tribuna, ahol a bírák a törvényeket hirdették ki. A magasba nyúló oszlopon Szent Márk oroszlánja látható, az egész tér fölött pedig a Lamberti-torony „uralkodik”.
Innen mehetünk át egy zárt térre, a Piazza dei Signori-ra. A tér közepén áll Dante szobra, mely a költő hosszas itt tartózkodásának állít emléket.
Természetesen mi sem hagyhattuk ki, hogy megnézzük Júlia állítólagos házát / Casa di Giulietta /. A legenda szerint a Piazza delle Erbe közelében lévő ház Shakespeare Rómeó és Júliájának híres erkély jelenetének színhelye. A valóságban ugyanakkor az írót nem ez a ház inspirálta: az épület ugyan elég régi, de az erkélyt csak 1936-ben építették hozzá, hogy turistákat csalogassanak ide. A hely mindig tele van szerelmespárokkal, (sokszor igen zsúfolt), akik magukat fényképeztetik a romantikus helyszínen, a falon pedig szerelmes levelek, üzenetek ezrei vannak. Hihetetlen, hogy naponta hány ezer turistát csábít oda egy épület, és annak az erkélye. A sok önkéntes Júlia, aki alig várja, hogy a híres erkélyen állhasson, míg Rómeójuk az erkély alatt álló Júlia szobor jobb mellét tapogatja, ugyanis aki megérinti, az szerencsés lesz a szerelemben.
Arche Scaligere:
A 7. századi Santa Maria Antica templom előtt van a Scaligerek temetkezési helye, I. Cangrande, II. Mastino és Cansignorio különös mauzóleumával.

Verona városától elbúcsúzva folytattunk az utunkat tovább San Zeno di Montagna felé a Hotel Jolandához, a szállásunkhoz. Az autóbuszból a Garda – tavat csodálhattuk meg, melyről érdemes említést tenni.
Garda –tó:
Veronától alig harminc kilométerre, Trentino, Lombardia és Veneto tartományok határán található a Garda-tó, Észak-Itália legnagyobb, mintegy 370 négyzetkilométer vízfelületű tava.
A Garda-tó az egyik legnépszerűbb úticél Észak-Olaszországban. Ez nem is csoda, hiszen vize kellemes, partját rengeteg strand, szálloda, és kemping határolja, az éghajlat pedig mediterrán. Ideális hely az üdülésre, vagy aktív pihenésre. A táj pedig egyszerűen pazar. Olaszország legnagyobb tavát Északról az Alpok déli csúcsai határolják, míg a déli része már a Pó-síkságba nyúlik bele. A tó nagyjából Észak-Dél irányban 52km hosszú, és a legszélesebb részén 18km széles. Déli részén síkság és lankás dombok, északon meredek sziklák határolják. A víz mélysége helyenként meghaladja a 300 métert. A tóparti kisvárosok elegáns és drága üdülőhelyek. Peschiera osztrák erődítményéről, Sirmione, Lacise, Malcesine és Riva del Garda a Scaligerek várairól nevezetes. A vadregényes északnyugati parton vezet a Gardesana Occidentale, a sziklafalba vájt panorámaút, számtalan híddal és alagúttal. Gardone városában áll Gabriele D’Annunzio, a költő és nemzeti hős art deco villája, a Vittoriale degli Italiani. Bár Saló leginkább arról ismert, hogy a fasiszta diktátor, Mussolini itt kiáltotta ki 1943. szeptemberében a Salói Köztársaságot, az utazót inkább arra emlékeztetik, hogy a kisvárosnak gótikus dómja és a Palazzo del Capitano épületében szép múzeuma és képtára van. A Garda- tó, mint említve lett a mediterrán éghajlatának köszönheti buja növényzetét.
Csodálatos díszletet kínál : szédítő szirtek alatt citrom- és narancsligetek, pálmafák, egymáshoz szoruló házacskák, szőlő- és rózsalugasok, a parton felnyúló ciprusok és kövek közül kibúvó virágzó ágacskák. Hosszan elnyúló hegyek.

San Zeno di Montagna – szálláshelyünk:
San Zeno di Montagna Veneto régióban, Verona tartományban található. A meseszép Garda-tó nyugati oldalán helyezkedik el. A fürdőváros, ahol sok utazó megpihenni vágyik, 585 méterrel a tengerszint felett terül el, ezzel is felejthetetlen látványt nyújtva magára a tóra. Az érintetlen természet szépsége, az árnyas gesztenyefák, tökéletes pihenést biztosítanak. Park illetve a Hotel Jolanda szálloda, saját teniszpályával, medencével, pazar kilátással, történelmi helyszínnel rendelkezik. Naponta innét indultunk a kirándulásainkra, ide tértünk vissza.A szállással, a vendéglátással maximálisan elégedettek voltunk.

Harmadik napunk uticélja Riva Del Garda városka megtekintése volt. Riva del Garda a Monte Brione által övezett impozáns öbölben, a Garda-tó északi részén fekszik. Ebben a mediterrán oázisban, az olajfák és a pálmák termőhelyén, az idelátogatóknak csodálatos nyaralásban lehet részük, az üdülést a tájak szépsége és a friss levegő önmagában is az egekbe emeli. Kis pihenőt tartottunk ebben a kis városban. Rivából Malcesinébe utaztunk, ahol libegővel a festői Monte Baldóra jutottunk. Malcesine kisváros a Garda- tó partján található, magas hegyekkel körülvéve. A történeti városrészben páratlan kastélyok, nagyszerű épületek, köztük óriási paloták várják az itt üdülőket.
Monte Baldóról azt mondják, hogy tavasszal a második Riviéra, Olaszország egyik gyönyörű virágoskertje virul ki a még hóval borított gerince alatt. Sajátos élmény volt számunkra libegővel feljutni a Monte Baldóra, ahol gyönyörű kilátás nyílik az egész tájra. A túrázók egész napot tölthetnek el itt. Nekünk erre nem volt lehetőségünk, mert várt bennünket a következő program. A Bonazzi család birtokát látogattuk meg, akik szőlészettel foglalkoznak. A bor, sajt, sonkakostoló mellett a gazda bemutatta a szőlészetét, mely 1969 óta működik. Vörösbor, rosé és pezsgő készítésével, forgalmazásával foglalkoznak. A termékeik között az olivaolaj is szerepel. Természetesen vásároltunk a termékeikből.
A negyedik napunk fő útvonala Milánó volt, a kultúra és a művészetek fellegvárának városába. A Róma utáni második legnagyobb olasz város már a középkorban a “la grande” ( a nagy) melléknevet viselte. Lakosainak száma napjainkban 1,3 millió, alapterülete 182 km2. Milánó hatalmas gazdasági jelentőségének kialakulásában igen nagy szerepe volt kedvező fekvésének: már a korai századokban is fontos utak találkozásában helyezkedett el. Közel esik a tavakhoz, az Alpok több fontos hágójához, és nem nagy távolságra van az olasz “csizma” két partvidékétől.
Milánó története:
A várost valószínűleg i.e. 600 körül alapították az insuberek, akik származásukat tekintve egy kelta törzs volt Galliából. I.e. 222-ben a rómaiak érkeztek ebbe a térségbe és ezáltal Milánó vált a Gallia Cisalpina fõ településévé, majd Róma után gyorsan a Birodalom második legnagyobb városa lett. Miután a 3. században Dioklecianus két részre osztotta fel a Római Birodalmat, 313-ban I.Constantinus kiadta a milánói ediktumot, mely törvényesen is elismerte a keresztény vallást. Ezáltal vallási központtá vált Milánó, amihez még I.sz 374-ben San’t Ambrogio ( Szent Ambrus ) milánói püspökké való választása is hozzájárult. 76-ban a Római Birodalom bukása után hanyatló idõszak következett be a város életében. Hunok és gótok fosztogatták, majd a longobárdok kezére került 568-tól a térség és ők nevezték el Lombardiának. 773-ban a frankok foglalták el a területet, akik a középkorban felvirágoztatták a gazdaságot. 1045-ben comune vagy másnéven szabad városállam lett, majd a 13. századtól kezdve dinasztiák uralkodtak. Először a Toriani család, majd a Viscontiak közül Gian Galeazzo (1351-1402 ) uralkodott, aki megvette a Milánó hercege címet. Később következett az uralkodásban a Sforza család 1477 körül, közülük is Ludovico el Moro idején élte a város aranykorát. Ő volt az, aki jelentős mértékben támogatta és pártfogolta a művészeteket. 1499-ben XII. Lajos, francia uralkodó, elfoglalta és befolyása alatt tartotta a várost. A XVI. századtól kezdve Habsburg és spanyol uralom alatt állt. 1701-1713 között folyó spanyol örökösödési háborút követően Milánó hercegsége osztrák fennhatóság alá került. 1796-1814 között Napóleon elfoglalta Lombardiát, és Milánót a Cisalpine Köztársaság fõvárosává nevezte ki. 1815-től újra osztrák befolyás érvényesült majd 1848-as forradalmi hullám befolyásaképpen 1859-ben a Piemonti királyság illetve 1861-tõl az olasz királyság része lett. Ezzel Milánó a szabad Olaszország ipari és pénzügyi központja lett. A XX. század háborúi jelentõsen és fõleg a második világháború okozott súlyos károkat a városnak, de ezeket teljes mértékben rendbe hozták mára. A XX. század második felében történt több robbantás, amelyeket terrorszervezetek hajtottak végre. Az utóbbi években nagyméretű építkezéseket eszközöltek, így rengeteg modern épület emelkedett ki a műemlékek közül. Milánó európai szintű nagyvárossá lépett elő. További elõre lépést jelentett mind a város mind az ország számára, hogy az Európai Unió tagjaként 2002-ben bevezették az eurót.
Dóm:
A milánói dóm építése 1386-ban kezdődött meg, és közel 600 évig tartott: 1965-ben fejezték be. 157 m hosszú, 97 m széles, homlokzata 56 m magas, míg a kupolatoronyé 109 m: a világ 4. legnagyobb székesegyházának számít. A fehérmárványból készült épület gótikus, reneszánsz és neoklasszikus elemeket ötvöző homlokzata, annak számos szobrával, 135 tornyával, és vízköpőivel, lenyűgöző. Lehetőség van felmenni a dóm tetejére, ahonnan, a gótikus tornyok mellől, remek kilátás nyílik a városa, szép időben még az Alpokig is ellátni.
Építésének története:
Építését megelőzően már hosszú évszázadokon át ezen a helyen volt a város vallási központja. A rómaiak idején egy Minerva-templom állt itt, amelyről a korabeli feljegyzések részben Basilica estiva intramurana, részben pedig Ecclesia major néven írtak. Ugyanezen a helyen alapította meg 390-ben Szent Ambrus a Santa Maria Maggiore-bazilikát. A következő évszázadokról nincsenek megbízható adatok, de valószínűleg a 9. században emelték a szomszédságában a San Tecla-bazilikát, és a San Giovanni-keresztelőkápolnát. Mindhárom építményt 1386-ban lebontották és 1396-ban Gian Galeazzo Visconti herceg utasítására hozzáfogtak a dóm építéséhez. A főépítész 1400-tól Filippino degli Organi volt. 1418-ban V. Márton pápa szentelte fel az épülő templom főoltárát.
A 15. század utolsó évtizedében a munkák folytatása Lodovico Sforza, Milánó hercege, de még inkább két kiváló építész, Cristoforo Solari és Giovanni Antonio Amadeo nevéhez fűződik, utóbbi építette fel a négyezeti kupolát. Lodovico 1499. évi bukása után az építkezést már csökkenő ütemben folytatták, majd Amadeo 1522-ben bekövetkezett halála után némi szünet állt be. Később lombard, francia és német építészek folytatták a munkálatokat.
Borromeo Szent Károly kardinális újra felvétette a munkát. 1567-ben Pellegrino Tibaldi monumentális barokk homlokzatot tervezett, amely éles elletétben volt a székesegyház stílusával. 1572. szeptember 20-án Borromeo Károly Szűz Mária születésének emlékére felszentelte a dómot. A homlokzat téves koncepcióját 1616 után Francesco Maria Richini reneszánsz stílussal igyekezett egyensúlyba hozni, de ez még mindig ellentétben állt az épület gótikus vonalaival. 1655-ben Carlo Buzzi folytatta a munkát, és arra törekedett, hogy a főhomlokzat régebben kialakított részletei összhangba kerüljenek a gótikus alapstílussal. Ő azonban három évre rá meghalt és terve hosszú időre befejezetlen maradt. 1765 és 1769 között került fel a kupolatorony hegyes csúcsa, és erre helyezték rá 1774-ben a Mária-szobrot, a milánóiak kedvelt Madunnináját. Újabb fordulat következett be a dóm építésében Napóleon uralma alatt. Testet öltött a nyugati főhomlokzat átalakítására vonatkozó régi elképzelés: 1813-ig Zanoia és Amati eszerint alakították ki végleges formáját, amelyen már a gótika uralkodik. A 19. században újabb díszítő elemek is kerültek az épületre és 1890-ben, fél évezreddel építésének megkezdése után, a téren már nagyjából a mai dóm állott. 1886-ban ismét pályázatot írtak ki a főhomlokzat átalakítására, mivel még mindig sok ellenzője volt. A pályázaton Giuseppe Brentano lett a győztes, de tervét nem valósították meg. A 20. század elején készültek el a bronzkapuk.
A Dóm téren, a dómon kívül egyéb nevezetességek is megtekinthetők: a dóm előtt áll II. Viktor Emánuel lovas szobra, a téren pedig a királyi palota (Palazzo Reale), és az érseki palota (Palazzo Arcivescovile). A királyi palotában a dóm történetét bemutató múzeum.
A dóm mellett jobbra a Palazzo Reale , az egykori királyi palota. Mögötte a San Gottardo tornya magasodik, melyet 1330-ban a Visconsik hercegi kápolnának építtettek.
A Galleria Vittorio Emanuele II nevet viselő – milánói Scala:
A dómhoz közel található fedett passzázs a dóm terét, a Piazza del Doumot, a Piazza della Scallával köti össze, ahol egy másik híres látványosság, a Teatro alla Scala található, de a Galleria önmagában is csodálatos látnivalónak számít. Elegáns üzletek, mint a Gucci, a Louis Vuitton, a Massimo Dutti, vagy a Prada üzletei találhatók itt, valamint felsőkategóriás éttermek, remek bárok és kávéházak – de még McDonald’s is. A pompás bevásárlóárkádot a milánóiak “Milánó szalonjának” (il Salotto di Milano) is hívják. Építését 1865-ben kezdték meg, és 1867-ben avatta fel a névadó II. Viktor Emánuel, az egyesített Olaszország első királya. Évről évre Milánó legelegánsabb üzletei és éttermei nyíltak itt meg. A passzázs maga is elegáns: üvegkupolája, üvegteteje, és mozaikpadlója csodálatos. Korában a legnagyobb ilyen jellegű építménynek számított, komoly lökést adott a modern bevásárlóközpontok megépítése felé szerte a világon. A Galleria vasszerkezete az Eiffel-torony megépítését is inspirálta.
Sajnos Milánóból több nevezetességet nem láthattunk, mert az utunk folytatódott tovább egy kis szigetre, Sirmionera. Sirmione az egyik legkedveltebb üdülőhely Észak-Olaszországban, a Garda- tó partján. A kicsi történelmi város csodás látnivalókat kínál Veronától pár kilométerre ( kb. 38 km). Sétánk alkalmával csak kívülről csodáltuk meg a város történelmi nevezetességét, a mesebeli vízi várát, majd rövid sétát tettünk a tó partján. Kevés idő jutott erre a városkára is, mert időben kellett visszaérkeznünk a szálláshelyünkre.
Elérkezett az utolsó napunk. Reggeli előtt csomagolás, utolsó képek az Garda-tóról, a szállodáról, majd indul hazafelé. Palma Nova élményfaluban tartottunk pihenőt, szabad programot, de a vásárlási lehetőség sokunk tetszését nem nyerte el /a magas árak miatt/.Ausztriában,Graznál tartottuk a következő nagyobb pihenőt, ahol vacsorázási lehetőség nyílt számunkra.
Az ötnapos kirándulásunk észak-olaszországi útja gyorsan eltelt.