2011. november 12-én került sor a hagyományos Szent Márton napi liba-és bor bál megrendezésére, 2011-ben első ízben az egyházkarcsai faluházban.A bálozókat, a vendégeket
Szerencsés Magdi és a PBT elnöke Erdős Péter köszöntötték. Az egyik vendég, Eszes Anti
is bekapcsolódott a pohárköszöntőbe, nagyon szép köszöntővel lepte meg a társaságot.
Szent Márton napja az új bor ünnepe is, ez alkalommal is újból bemutatkozott Somló-hegyről
a Csordás –Fodor Borház, Piroska néni és Tóth István képviseletében. A borkóstolót Piroska
néni vezette. A mondás szerint, aki Márton napon libát nem eszik, az egész éven át éhezik….
Ez a mondás a bál résztvevőit nem érintette, mert a vacsora terítékén volt libasült. Az est folyamán rétes, majd másodfogásként csikostokány lett felszolgálva.
A jó hangulatról Domonkos Árpád és Rajkovics József zenészek gondoskodtak. Minden évben a báljaink alkalmával meglepetés „ személy, személyek…társulat“ szórakoztatja a
vendégeket. A 2011-es év meglepetés személye: FORGÁCS GÁBOR színész, humorista
volt. Forgács Gábor 1972-ben a Ki mit tud? vetélkedőn tűnt fel egy jódliszámával. Pályája
elején a Békés Megyei Jókai Színházban szerepelt, majd a Vidám Színpadon játszott. 1992-től
a Mikroszkóp Színház Társulatának a tagja. Elsősorban vígjátékokban lép fel, a televízióban
főként kabarékban látható.Rendszeres szereplője volt a Szeszélyes Évszakoknak és a
Gálvölgyi Shownak. Munkája elismeréséül megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdem
keresztet /1997/. Az est folyamán műkedvelő nótaénekesek is felléptek, mégpedig Fürst Pál
és Ágh Sándor személyében.
A PBT ezúton fejezi ki köszönetét mindazoknak, akik a bál előkészítésében részt vettek, továbbá azoknak, akik a felszolgálással, a kiszolgálással, a munkájukkal segítették a bál
sikeres lefolyását.
A PBT vezetősége bízik abban, hogy ez a bál is szép és kellemes élményként, emlékként
íródik be a Társulásunk életébe.

Kattints ra.
Kepek

This entry was posted on vasárnap, november 20th, 2011 at 10:52 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed at this time.