Archive for the ‘Nincs kategorizálva’ Category

A 2023. június 16-án, az egyházkarcsai falunapok rendezvényének első napján nem mindennapi esemény zajlott a Szent Bertalan római katolikus templomban, majd annak udvarán, a templomkertben.
A nagyszabású kultúrprogram szentmisével kezdődött, melyet Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrált. A zsúfolásig megtelt templomban, Balogh Károly helyi plébános mellett további lelkiatyák is segítői és résztvevői voltak a felemelő eseménynek, így Brezina Balázs (Rábapatona), Zsidó János (Nyékvárkony), Parák László (Bős) és Horváth Róbert (Dunaszerdahely).

„Jézus szentséges szívét ünnepeljük ezen a napon“ – Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ezen gondolatával vette kezdetét az ünnepi szentmise. Majd visszagondolt az egyik történelmi múltunkra és Paks legnagyobb katasztrófáját említette meg, amely 1887. június 18-án következett be, amikor a kalocsai Jézus szíve búcsúra igyekvő közel 400 fős tömeg alatt elsüllyedt a komp. 216-an haltak meg akkor, ennek emlékére Jézus szobrot állítottak. De az akkori rendszer a szobrot lerombolta. Majd a rendszerváltás után 1999-ben a szobor ismét visszakerült a helyére. A biskói komptragédia emlékműve a Duna parton áll, felállításának dátuma: 2000. június 16.

„Jézus szíve országába kerültek azok az emberek. Az egész emberi életnek a jelképévé válik a szív és magában, a szentírásban is, mind az Ó – és Újszövetségben is, ott találjuk a szívre vonatkozó tanítást, mint az emberi életnek a középpontját.
Miért teremtette Isten a világot? Ezt nem tudjuk másként megmagyarázni, mint azzal, hogy Isten szeret bennünket – említette a híveknek Bábel Balázs, aki a prédikációjában kiemelte, hogy az Isten által adott szabad akarunkat meg kell becsülnünk. Isten nem akart robotokat teremteni, mert szabad embereket akart és szabadságot adott nekünk. Aquinói Szent Tamás a középkori olasz teológus, filozófus mondatát idézte, aki azt mondta – A jó természete az, hogy kiárad – ezért a teremtés egyértelműsége magától értetődő. Szent Tamás legismertebb gondolatsora Isten létezésének “bizonyítéka“.

A lélekmelengető szentmise végén Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseknek Mórocz Péter Egyházkarcsa polgármestere, valamint Erdős Péter a Petőfi Baráti Társulás elnöke, Egyházkarcsa templomatyája a köszönetüket fejezték ki.

A szentmisét követően a nagy számban összegyűlt hívek, a megjelentek kivonultak a templom elé. Egyházkarcsán három ország öt községének küldötteivel karöltve kezdődött el a szoboravatási ceremónia, mégpedig Szent László és Szent Erzsébet szobrának felavatása. A hívek kíváncsi figyelme a fehér lepellel letakart szentek szobraira irányult. A Szent Bertalan római katolikus templom fennállásának éve 1819. A 2023-as év történelmi, a templom bejárata feletti üresen álló mélyedések, az úgynevezett „fülkék,“ 204 év elteltével „életre kelnek“.

A szoboravatási eseményt Mórocz Péter Egyházkarcsa polgármestere nyitotta meg. A beszédében kiemelte, hogy sokan eljöttek a szoboravatási ünnepségre, mely bizonyítéka annak, hogy Egyházkarcsán méltón ápoljuk a kultúrát, melynek alapja a kölcsönös tisztelet és az összefogás. Mi is büszkék vagyunk magyarságunkra, szeretnénk ezt a kultúrát és a magyar identitást megtartani – mondta Mórocz Péter polgármester. Kiemelt tisztelettel köszöntötte Egyházkarcsa testvértelepüléseinek vezetőit, küldötteit, melyek a következő helységek: Kalotaszentkirály (Erdély), Bácskossuthfalva (Vajdaság), Dabas, Rábapatona és Karcsa (Magyarország).
A teljesség igénye nélkül az ünnepségen részt vett Peter Krivda szobrászművész (a szobrok alkotója), a Pozsonyi Nagykövetség III. o. titkára, Laucsek Anrás Csaba személyében, továbbá az Európai Borlovagok Magyarországi Rendje Pammer István elnök vezetésével, valamint számos szervezet, intézmény is képviselte magát a rangos eseményen.

A nap fénypontja Szent László és Szent Erzsébet szobrának a leleplezése és megáldása volt. Szent László szobrát Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és Gódány László Egyházkarcsa alpolgármestere, Szent Erzsébet szobrát Peter Krivda és Mórocz Péter Egyházkarcsa polgármestere leplezték le, majd Bábel Balász érsek és a megjelent lelkipásztorok megáldották a szobrokat.

Szent László öröksége a keresztény hit bátor felvállalása. Szent László, a korabeli harcosok fejszéjét a jobb kezében tartja, a másik kezében pedig a lovagokra jellemző védőpajzsot. A szobor nagysága 2 m és a templomi homlokzat jobb fülkéjébe került. Szent Erzsébet ölbe tett bal kezében a rózsákká átváltozott kenyereket tartja, a jobb kinyújtott kezével pedig – mintegy virtuálisan – kínálja a kenyércipót. A szobor nagysága szintén 2 m és a homlokzat bal fülkéjében foglal helyet.

Gódány László Egyházkarcsa alpolgármestere beszédében kiemelte, hogy méltó ünnepséggel vette kezdetét az egyházkarcsai falunapok első napja. A szentek összetartanak minket és ezek a gyönyörű szobrok végre felkerültek az őket megillető helyükre, melyek több mint 200 évig üresen álltak – mondta az alpolgármester.

Az alpolgármester köszöntő szavai után a koszorúzásra került sor, a második világháborúban elesett hősök emlékére.
Koszorúztak (ismét a teljesség igénye nélkül): Magyarország Nagykövetsége Pozsony, Kalotaszentkirály, Karcsa község, Rábapatona, Bácskossuthfalva, Dabas, Királyfiakarcsa Önkormányzata, Egyházkarcsa Önkormányzata, Petőfi Baráti Társulás, Vivat Vinum Baráti Társulás Karcsa, Egyházkarcsai Óvoda, Egyházkarcsai Alapiskola, Egyházkarcsai Önkéntes Tűzoltó Testület, Egyházkarcsa Nyugdíjas Szervezete, Rózsafüzér Társulat, Baba-Mama Manó Klub Királyfiakarcsa, Európai Borlovagok Magyarországi Rendje, Királyfiakarcsai Óvoda.

Az ünnepélyes szoboravatást követően a meghívottak a siposkarcsai faluházban egy vacsorán vettek részt. Az est folyamán bemutatkoztak egymásnak a meghívott községek vezetői. A magyarországi Karcsa község nevében Milinki László polgármester köszöntötte a vendégeket, majd Molnár Nagy Béla Rábapatona polgármestere következett és Dabasról pedig Sós Gábor alpolgármester tartott beszámolót. Vajdaságból Papp László polgármester köszöntötte az ünneplőket és Erdélyből Póka András György polgármester üdvözölte a jelenlévőket. Minden község (város) vezetője röviden bemutatta a települését is, majd a házigazdáknak átadták köszöntő ajándékaikat. A jeles nap alkalmából Egyházkarcsa Önkormányzatától Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, valamint Balogh Károly plébános emlékplakettet vettek át.

Az est folyamán Bajnóczi Anna, helyi alapiskolás tanuló mesét mondott, majd nagy sikerrel az Opera Trio is fellépett, mindnyájan hatalmas élményt nyújtva a vendégeknek.
A finom vacsora után, a Vivat Vinum Baráti Társulás Karcsa – Méhes János vezetésével – borkóstolóra invitálta a jelenlevőket.

Az Egyházkarcsai Római Katolikus Plébánia honlapjáról megtudtuk, hogy a Bethlen Gábor Zrt. meghirdetett pályázati felhívására az egyházkarcsai Római Katolikus Egyházközösség 2022 – ben sikeresen pályázott. A megnyert pályázati pénzforrásból készült el a Szent László lovaskirályunk szobra. A Szent Erzsébet szobra pedig az Egyházkarcsai Önkormányzat ajándéka.

A szentek kiválasztása Balogh Károly plébános ötlete alapján valósult meg. Köszönet érte.

A rendezvény a Dabas Város Önkormányzata, az Egyházkarcsai Római Katolikus Egyházközösség, valamint a Petőfi Baráti Társulás által megvalósított és 2022. szeptember 30-án sikeresen lezárult „Muzeum-templom / Muzeum-kostol“ pályázat, amely az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként megvalósítandó Kisprojekt Alap fenntartási időszakában valósult meg (a projekt kódja: SKHU/WETA/1901/1.1/103).

Különleges nap volt az egyházkarcsai falunapok első napja. Az ünnepség minél magasztosabb szervezéséért köszönet Egyházkarcsa Önkormányzatának. Az esemény megmutatta a közösségi munka szép eredményét, sikerét és összehangoltságát. Bizonyította, hogy fontos a kulturális értékek ápolása, megőrzése és továbbadása. A szoborállítás, a szentelés, a magyar szentek szobrai számunkra egy szimbólum, mely erősíti a kereszténységet és jelképezi az összetartozást.

írta: Szerencsés Magdolna

IMG_3286

IMG_3304

IMG_3328

IMG_3331

IMG_3354

IMG_3376

fényképek: Szerencsés István

30
szept

Programajánló! (ismételt infó)

Posted by: magdi

Tisztelt Tagság !

Azt mondhatom, hogy újra eltelt fél esztendő az évből és az életünkből. Sajnos, nagyon bizonytalan időszakot élünk mostanság, feje tetejére állt a világ. Ennek ellenére próbálok bizakodó maradni és megírni, hogy milyen rendezvények várhatók az év második felében a PBT berkein belül.

2023. augusztus 20.
Emlékezés államalapító Szent István királyunkra. Az ünnepség délután 15.00 órakor kezdődik a Szent István téren.

2023. szeptember 1-2.
Két napos kirándulás Nógrádba és Gömörbe.
Az autóbusz 05.45 – kor indul DS –ről a kultúrháztól, majd 6.00 órakor Királyfiakarcsáról a községi hivataltól. Az első megálló Hollókő, Magyarország egyetlen faluja, amely az Unesco világörökségi listán szerepel és így világszerte ismert. A ma nem egészen 400 lelket számláló település közepén elhelyezkedő műemlékcsoport összesen 67 védett épületet foglal magába, ezek többnyire földszintes, nyeregtetős parasztházak, melyek homlokzatát az utca és az udvar felől is faragással díszített faoszlopos, deszkamellvédes tornácok szegélyezik.

A Hollókői Vár – szemetgyönyörködtető látvány, ahogy a környező Cserhát hegyei közül kimagasodik. A dombtetőre épített erőd múltja egészen a 13.századig nyúlik vissza. A vár ugyan sokat látott, mégis az állapotát tekintve az egyik legjobb állapotban lévő magyar vár.

Következő állomásunk Mátraverebély – Szentkút. Nemzeti Kegyhely.

A népi hagyomány szerint 1091 – ben Szent László király lova patája nyomából fakadt a mai Szent Kút forrása. 1095 és 1195 között történhetett az első testi gyógyulás, amikor a Szűzanya karján a kis Jézussal megjelent egy verebélyi néma pásztornak, és a mai Szent Kút forrás vizével meggyógyította.

Vacsora, szállás és másnap a reggeli Salgótarjánban, egy belvárosi fogadóban lesz. Reggeli után az Aggteleki Nemzeti Parkba látogatunk el. A Baradla – barlang és rejtett szépségei Magyarország legrégebben kutatott, legismertebb, évszázadok óta látogatott cseppkőbarlangja. A Baradla – Domica – barlangrendszer teljes feltárt hossza meghaladja a 30 kilométert. A barlang látogatás után Rimaszombat felé vesszük az irányt, ahol bőséges ebéd, finom borkóstoló és egy kis meglepetés vár majd ránk. Visszatérés otthonainkba az est folyamán várható. Részvételi díj 120 euró személyenként. Mielőbbi jelentkezést várok.

2023. szeptember 13.
Vendégváró sorozatunk az havi vendége Kű Lajos volt labdarúgó, olimpiai ezüstérmes, később sportvezető, hagyományőrző, közéleti személyiség, az Aranycsapat Alapítvány elnöke. A beszélgetésre este 18.00 órától a Cserlészligetben, a Karcsai Magyarság Házában kerül sor.

2023. október 01.
Pretty Woman (Micsoda nő)
Színházlátogatás a Madách Színházba.

Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története. Az ikonikus fim sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán. Indulás 8.45 DS és 9.00 KK a szokott helyekről. Az előadás délután 15.00 órakor kezdődik. Utána egy belvárosi étteremben vacsorázunk. Részvételi díj 75 euró személyenként.

2023. október 08.
Az aradi vértanúkra emlékezünk a Cserkészligetben délután 15.00 órától.

2023.október 31.
Mindenszentek előestéjén minden évben megemlékezünk az elhunyt tagtársainkról. Gyülekező a Nagykeresztnél 18.00 órától.

2023. november 11.
Szent Márton napi borkóstoló este 17.00 órától a Cserkészligetben a Karcsai Magyarság Házában.

Mivel Petőfi emlékév van, és az első félévben, sőt már tavaly is, ennek apropóján már számos rendezvényt tartottunk, de az ősz folyamán szeretnénk ezt méltóan lezárni. Ha valakinek a Tagság közül volna erre ötlete vagy ajánlata azt megköszönöm.

Tisztelt Tagság!
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak akik a jövedelem adójuk 2 százalékával támogatták a Társulásunkat.

Továbbiakban kedves Mindnyájuknak további szép nyarat, sok erőt és jó egészséget kívánok!

Tisztelettel :

Erdős Péter
a Petőfi Baráti Társulás elnöke.

Írta: Felvidék.ma -2023.09.15.

Petőfi Sándor életműve előtt hajtottak fejet Mátyusföld központjában. Hunyadi László erdélyi Magyar Örökség-díjas szobrászművész Petőfi-domborművével ékesített emléktáblát avattak a galántai Csemadok-székház külső falán.

Péntek Zsóka köszöntötte a rendezvény közel száz résztvevőjét, köztük Magyarország képviseletében Németh Péter Lászlót, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének konzulját.

Srejner Attila, a Csemadok diószegi alapszervezetének vezetője elmondta Petőfi A XIX. század költői című versét, melyből a galántai emlékművön is ott van egy részlet:

„Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!”

A rendezvényt Mézes Rudolf alelnök, a Csemadok Galántai Területi Választmányának titkára szervezte. Tájékoztatott a kulturális-társadalmi szervezet Petőfi-bicentenáriummal kapcsolatos tevékenységéről. Örömmel szólt arról, hogy hamarosan, október 23-án egy Kodály-emlékművel is gazdagodik az épület.

Bárdos Gyula Csemadok-elnök Petőfi zsenialitására mutatott rá.

„Petőfi Sándor egy olyan zsenink, egy olyan nagykövetünk, akinek köszönhetően a magyar név, a magyar nemzet fogalommá vált a világ sok helyén.”

Emlékeztetett Petőfi Szeptember végén című legendás költeményére, hiszen most ugyanekkor a felvidékiekre is komoly megmérettetés vár. „Merítsünk erőt Petőfi Sándor lelkesedéséből, magyarságából és nagyságából!”
Forró Krisztián, a Szövetség elnöke előbb visszatekintett Petőfi kiemelkedő szerepére az 1848/49-es szabadságharcban, majd az előrehozott, szeptember 30-i parlamenti választásokkal is kapcsolatos üzenetére:

„1848 is megmutatta, hogy a magyarok csak magukra számíthatnak.”
Zárszóként hozzátette: „Talán soha nem voltak ennyire aktuálisak költőóriásunk, Petőfi Sándor szavai: Itt az idő…, Talpra magyar!”

Oriskó Norbert az emlékműavatás kezdeményezőjeként egy 1849-ből származó Petőfi-versidézettel köszöntötte mindazokat, akik egy valódi csapatmunka eredményeként jöttek el a galántai ünnepre:

„És te Isten, magyarok nagy
Istene,
Légy népeddel, hű népeddel,
Jó népeddel, légy vele!”

A leleplezett emlékmű alá Baranyay Alajos járási Csemadok-elnök és Mézes Rudolf helyezték el az emlékezés virágait.

Tarjányi József kiskunfélegyházai Petőfi-kutató és adományozó megköszönte, hogy méltó helyre került a Petőfi-dombormű. A választásokkal kapcsolatban hozzáfűzte: „Ha én is a Felvidéken élnék, rátok szavaznék!”

Az est további részében a Szövetség jelöltjei ismertették választási programjuk fő célkitűzéseit. Tették ezt a „Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet” ismert Petőfi-sorok alatt. A szomszédos galántai Magyar Házban megnyílt a Szövetség a Közös Célokért „Ahogy Petőfi szeretett c. kiállítása”, az udvaron pedig az esztergomi SIC Transit adott grandiózus koncertet, többek között Petőfi költeményeinek megzenésített változatának előadásával.

(Felvidék.ma)

12
szept

Posted by: magdi

szarka

Királyfiakarcsán augusztus 20-án, a Petőfi Baráti Társulás szervezésében, a helyi kultúrházban az államalapító királyunkra, a keresztény magyar államalapításra és az új kenyér ünnepére került sor.

Az üdvözlő köszöntések után a felvezetőben elhangzott, hogy Szent Istvántól királytól kapott hitet fontos, hogy továbbadjuk a gyerekeinknek, az unokáknak, hiszen az együttélésünk legfontosabb keretei a család, a hit és a szeretet.
A kultúrműsort a kárpátaljai BorzsaVári népi zenekar biztosította. A zenekart a Kovács család alkotja, ahol a szülők mellett mind a négy gyermek zenél. A BorzsaVári zenekarnak ez év elején a Kárpátaljai Kultúrkaraván segítségével sikerült megjelentetnie első „Keresem az álmot“ című CD-jét.
Autentikus zenét játszanak. Mély átélés és hitelesség jellemezte valamennyi produkciójukat. A népdalok, a népzenei énekek, a megzenésített versek éneklése mellett a repertoárjukban zsoltárok és keresztény énekek is szerepeltek. Az előadásukat a lelkes közönség vastapssal jutalmazta.

A szívet és lelket melengető koncert után a megemlékező ünnepi beszéd hangzott el, Deák Ernő történész, író, a Bécsi Napló főszerkesztőjének tolmácsolásában. Deák Ernő neve nem ismeretlen a nagyvilág magyarsága körében, aki korát meghazudtolva ma is aktívan dolgozik és alkot. Az ünnepi beszéde figyelemreméltó, meghatározó és kiemelkedő volt.

Alább teljes terjedelemben közöljük: A szlovák származású Csaplovics Jánostól származik a szállóigévé vált meghatározás: Magyarország Európa kicsiben. Megállapítását a 19. század első évtizedeinek népességi viszonyaiból szűrte le, felvázolva, hányfajta nép alkotta a magyar királyság lakosságát. Az évszázadok folyamán kialakult viszonyok azt jelentették, hogy egyik nép – mai értelemben nemzetiség – sem érezte magát kirekesztettnek, idegennek. Valamennyinek jussa volt az országhoz.
Aztán a reformkorban szárnyra kapott a nemzetiségi kérdés, s a hovatartozás jogát kezdték a nyelvkérdéshez mérni, mígnem előtérbe kerül azon nézet, hogy a sokszínűség helyett egyszínűségre kell törekedni, egy országon belül zavaró, ha a lakott területen belül az uralkodó politikai nemzet mellett mások is lehetnek mérvadók, mert csak a magyar lehet az erős ország biztosítéka.
Még utólag is aligha lehet megállapítani, vajon az ebből származó végzetes ellentétek helyett kínálkozott-e olyan megoldás, ami az évszázados együttélés politikai programmá avatásával biztosította volna a sokszínűséget egy országon belül? Egyáltalán volt-e elképzelés arra vonatkozólag, ami lehetségessé tette volna nyelvek és kultúrák egymásmellettiségét egy államon belül? Talán túlhaladottnak tűnik ennek a kérdésnek feszegetése, pedig az azóta eltelt két évszázad változásaiból okulva, nagyon is szembe kell néznünk azzal a kérdéskörrel, hova vezet nyelvek és kultúrák uniformizálása (beolvasztása), helyhez kötése – úgy is fogalmazhatnánk kizárólagossága – egy-egy bizonyos területen belül? Pedig a mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy embertömegek cserélnek hazát, akár vándormunkásként új társadalmi közegben keresik boldogulásukat. Vajon a helyváltoztatás olyanfajta amputációval jár-e, ami feleslegessé, mi több, zavaróvá teszi az átörökölt nyelv és kultúra továbbvitelét?
A mindennapi gyakorlat természetesen minden téren érinti az ütközés kérdését, aminek kezelése a vagy-vagy helyett az és alternativáját veti fel. Akarva akaratlanul felmerül a devalváció feltételezése, amennyiben a többség-kisebbség viszonylatában elértéktelenedik az utóbbinak egész életvitele.
Különösen a mai napra való tekintettel nem árt visszanyúlni a kezdetekhez, gyökerekhez. Anonymus még ha nagyban korának viszonyait örökítette is meg Gestájában, tény hogy a 12. század végén is élt az egymásmellettiség, vagy legalábbis annak emlékezete. Műve 46. fejezetében leírja Árpád fejedelem örömét Attila városa (a római Aquincum) meglelése fölött.
„Bőségesen és pompásan éltek valamennyi hozzájuk jött vendéggel egyetemben. Árpád vezér a vele mulatozó vendégeknek nagy földeket és birtokokat adományozott. Ennek hallatára még több vendég tódult hozzá, és ujjongva vele mulatott.“
A sarkalatos idézet olyan szokást vetít elénk, aminek nyoma maradt Szent István fiának írt Intelemeiben, Mire is figyelmeztette a király a fiát? Arra, hogy becsülje meg a vendégeket,

2. § Mert a mint különb-különbféle tartományok széléről jőnek a vendégek, különb-különbféle szót és szokásokat, fegyvert és tudományt hoznak magokkal, ami mind a király udvarát ékesíti és teszi nagyságosabbá, és igen megrettenti az idegeneknek magahitt szívöket.
3.§ Lám, gyönge és töredékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország.

Az 1013 körül keletkezett Intelmeket sokan nyugati „csempészárunak“ minősítik, úgy állítva be, hogy a Nyugatról érkezett jövevények előjogait alapozták meg. Éppenséggel nem, hiszen a felhozott példa éppen amellett szól, hogy a nomád társadalom sajátossága volt a kölcsönös befogadás, keveredés. Mi, magyarok nagyban ennek köszönhetjük nemzetünk kialakulását és felvirágzását.
Tévelygések és tragédiák után mi sem természetesebb, mint visszatérni a gyökerekhez, az évszázadokon át bevált premisszákhoz. Tudjuk ugyanis, mi következett az elkülönülésből, szétválásból, amit a kisajátítás mentalitása előzött meg. Mindamellett az új államiságra szert tett nemzetiségeknek a magyar nacionalizmus kárhoztatása mellett, vagy ellenében meg kellett volna mutatniuk, hogy tanultak a múltból. Tanultak ugyan, de nem okultak, hiszen a magyar gyakorlat átültetésével, sőt, túltenyésztésével a magyarok ellen fordulva ugyanúgy folytatták „nemzetépítő“ törekvéseiket, ahogyan azt a magyaroktól eltanulták. Kérdezhetjük viszont, milyen jogon ítélték el azt, amit továbbfejlesztve a saját nacionalista politikájukat előtérbe helyezve nemzetállamokként léptek fel és cselekedtek. Pedig nagyon is jól jött volna példásan bizonyítani, hogy ők bizony különbek, mert igazságosabbak.

Amikor mármost a régmúltat emlegetjük, nekik, hozzájuk is szól a történelmi lecke. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy sajátságos közép-európai alapokra kell helyeznünk az egymássali élést. Gyalázatos dolog, amikor egymás ellen külső hatalmakra támaszkodunk, amiknek a legkisebb érdeke sem fűződik ahhoz, hogy térségünk valamennyi népének közös hazája legyen. Pedig József Attila klasszikussá vált megfogalmazásában: rendezni kell végre közös dolgainkat. Ezen a téren korántsem célravezető a bűnbakkeresés, még kevésbé az önsajnálkozás. Meg kell végre tanulnunk egyenes gerinccel járni, olyan emberekként, akik kiállnak azon jogaikért, amik megilletik őket. Ezen túlmenően nem csupán önmaguknak, de valamennyi polgártársuknak segítségére vannak az egyenjogúság biztosítása terén.
Ezek után mi a teendő? Nem elvont fogalmakra és tájakra gondolok, hanem tényleges emberi közösségekre, amiknek mindennapi gondjaik mellett meg kell küzdeniük azzal a tehertételnek vélt „járulékkal“, hogy megőrizzék eredeti mivoltukat, olyan környezetben, ami nem követi a másság elvét, s ezért ha másként nem, egyre másra az idegenség, gyökértelenség érzetét plántálja beléjük. A megszokásra gondolva hovatovább természetes, hogy – Vörösmarty szavaival „szertenézett s nem lelé honját a hazában“. Fárasztó, sőt, kimerítő életvitel ez, ami végül is a ráhagyatkozásra épít, vagyis nem tesz semmit ellene. Amikor nemzettársaink felé érvényes a példamutatás, mi sem természetesebb, mint a ragaszkodás. Nem passzív, hanem aktív, cselekvő módon. Segíts magadon, s Isten is megsegít, tartja a mondás. Túlméretezett minden olyan elvárás, amely elsősorban külső segítségben keres megoldást. Mi pedig csak akkor állhatjuk a sarat, ha összetartó, életképes életvitelre rendezkedünk be: önellátó módon. Olyan életmódra, amelynek középpontja a család. Személyesen szerep- és felelősségvállalás, ami a biológiai lét fenntartására épít. A gyermekvállalást nem lehet másoktól elvárni, vagy másokra hárítani. Jövőnk elsősorban azon áll vagy bukik, lesznek-e, akik holnap is belakják a hazát jelentő házat, otthont. Aztán legfőbb ideje, hogy tanuljunk egymástól. Valamikor régen szokásban volt a gyermekcsere. Mi lenne, ha szlovák gyerekek magyar faluban tanulnák a nyelvet és népi kultúrát, ide értve a szokásokat is. Természetesen ez fordítva is áll. Így közvetlen a helyszíneken ismernénk meg egymást, ami a kölcsönös megértés és megbecsülés záloga. Így válhatnánk a helyi elszigeteltségből kitörve igazi közép-európaiakká. Ha elfogadjuk Szent István Intelmeit, tudható, hogy az egynyelvűség befelé fordít, míg a többnyelvűség, a szokások sokasága gazdaggá tesz. Nekünk, magyaroknak jó példával kell elöljárnunk, biztatva szlovák vagy másnyelvű embertársainkat is: ne szigetelődjünk el egymástól, hanem nyíljunk meg, fogadjuk el egymást másságunkban eltérő nyelveinkkel és szokásainkkal, végsőfokon a hitvány egymásellenesség helyébe tanuljuk és véssük tudatunkba: egymásért vagyunk, egymás javát akarjuk és szolgáljuk.
Végül még egy. A felvidék szülöttje, Balassi Bálint hagyta ránk a Végek dicséretében: „emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak“. Mai végvári helyzetünkben kikre is gondolnánk másokra, ha nem a pedagógusokra? Ők szellemi létünk hordozói, kivetítői. Atlaszok, akik vállukon tartják jövőnket. Ne hagyjuk őket, mint templomainkat sem: hit és tudás jövőnk záloga, hiszen tudhatjuk, hegyeket mozdít el az erős hit, nekünk pedig sorsunkból adódóan nem kisebb a feladatunk minthogy pallérozzuk az előítéletek, de ugyanúgy a kishitűség hegyeit. Nyissunk és mutassunk távlatokat.
A beszéd elhangzása után Nagy Dániel – örökös tag elismerésben részesült. A méltatás után a program Dienes Attila szobrászművész alkotásánál, a Szent István szobornál folytatódott tovább. Az ünnep kihagyhatatlan része a kenyéráldás. A nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret Balogh Károly plébános áldotta meg. Az ünnepély az önkormányzatok, szervezetek és intézmények koszorúzásával és a Himnusz közös énekével zárult.

P e t ő f i S á n d o r 200

4 1 6 s z o b o r , 1 8 0 e m l é k m ű , 1 4 5 e m l é k t á b l a

Tarjányi József

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára a Magyar Nemzeti Levéltár elkészítette a költő teljes
kapcsolati hálóját feltáró adatbázist, valamint a személyéhez köthető magyarországi és külföldi
emlékhelyek térképes listáját. A 19 országból begyűjtött fenti számadatokat a Tarjányi József helytörténész, Petőfi-kutató gyűjtőmunkája nyomán készült adatbázisból emelték ki. Ez a Petőfi Sándorral kapcsolatos magyarországi és külföldi emlékhelyek listáját adja közre. A levéltár főigazgatója ismertetése szerint az adatbázis Tarjányi József több évtizedes gyűjtőmunkájának eredménye, a Petőfi Sándorral kapcsolatos magyarországi és külföldi emlékhelyek listáját adja közre. Az adatbázisban jelenleg 416 szobor, 180 emlékmű és 145 emléktábla szerepel 19 országból. A szülővárosához, Kiskunfélegyházához ezernyi szállal kapcsolódó dr. Tarjányi József csillapíthatatlan szenvedéllyel kutatja a Petőfi emlékeket, igyekszik felkutatni, népszerűsíteni mindazt, ami Petőfi Sándor életművét, pályáját, emberi nagyságát még inkább tudatosítja a magyarságban, még ismertebbé teheti az egész világban. Erdélyi, romániai útjai során is minden ilyen alkalmat megragad, különös figyelemmel fordulva a marosvásárhelyi, segesvári, fehéregyházi Petőfi-kultusz felé. Leggyakrabban olyankor, amikor szobrász barátja, Hunyadi László munkássága kapcsán került szóba valamilyen Petőfi-újdonság.

Hunyadi László

Az idén 90 éves Hunyadi László (Küküllődombó, 1933. nov. 16.) – szobrász, fémműves, iparművész.
Marosvásárhelyen végezte a Művészeti Középiskolát, 1959-ben fejezte be szobrászati tanulmányait a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. A marosvásárhelyi Állami Bábszínház tervezője, majd ugyanitt 1961-től a Művészeti Középiskola tanára. 1978 óta szabadfoglalkozású. Népballadáktól ihletve, az erdélyi fémművesség és ötvösművészet legjobb hagyományait folytatja fémdomborításaiban és ékszereiben. Műalkotása az új marosvásárhelyi Nemzeti Színház homlokzati kapuja. Plakettet készített Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós, Petőfi, Arany, Ady, Erkel Ferenc, Liszt, Bartók, Kodály, Eminescu emlékére.
Jelentősebb térszobrai: Barabás Miklós portréja Márkosfalván (1969); Ispánkúti Emlékmű Petőfi domborművű arcképével Fehéregyházán (1969); a Kulcsár Béla elgondolása szerint Kiss Leventével közösen készített agyagfalvi 1848-as emlékmű (1980). Orbán Balázs című monumentális egész alakos szobrát Székelyudvarhelyen állították fel 1995-ben. Marosvásárhelyen él és alkot. Készít fa- és fémszobrokat, használati és díszítő jellegű iparművészeti tárgyakat, ékszereket. Legnagyobb érdeme, hogy szobraival hozzájárult a romániai magyar kisebbség történelmi, irodalmi, zenei, néprajzi és iparművészeti hagyományainak ápolásához és megőrzéséhez. Szobrait több alkalommal megcsonkították, vagy megsemmisítették. Mikor nem készíthetett
köztéri alkotásokat, a kisplasztika, az iparművészeti tárgyak készítésében teljesedett ki.
Jelentősebb díjak, elismerések: Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kolozsvári testvérek Díja (1995); Ordinul Meritul Cultural – ofiţer (2004); a Magyar Művészeti Akadémia Koller-díja (2005); Magyar Örökség Díj (2009); Marosvásárhely díszpolgára cím (2009). A két nagyszerű ember ajándékát, a Petőfi
domborművet, emlékérmét a megfelelő szöveggel ellátott márványtáblával együtt a Nagy & Nagy vállalat készíti el a 2023. szeptember 14-i avató ünnepségre, melyre minden érdeklődőt nagy tisztelettel és szeretettel várunk.

Emléktáblánk leleplezésével szeretnénk gyarapítani azon emlékhelyek sorát, melynél majd jeles alkalmakkor emlékezhetünk Petőfi Sándorra, a lánglelkű költőre, a magyar irodalom egyik kiemelkedő személyiségére.

A Csemadok és a Szövetség-Aliancia vezetése.

31
aug

Információk, meghívók

Posted by: magdi

Tisztelt Tagság !

Erdős Péter felhívása:

1. Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a jóvoltából 2 000 000 forintot nyertünk el a Cserkészligetben található szabadtéri színpad felújítására. Ezúton szeretnék köszönetet mondani tagtársunknak, Horváth Csaba mérnök úrnak, akinek a munkája nyomán került a pályázat beadásra. A szabadtéri színpad felújítása Lukács Béla tagtársunk tervezése és vezetése mellett fog megvalósulni. (remélhetőleg a tagság minél több segítsége mellett).

2. Szeretném a Tisztelt Tagság figyelmét felhívni, hogy 2023. szeptember 14 -én 17.00 órától Galántán a Csemadok székháznál Petőfi – domborművel ékesített emléktáblát avatnak. A dombormű alkotója az általunk is jól ismert Hunyadi László, marosvásárhelyi szobrászművész.
A Petőfi – dombormű adományozója meg Dr. Tarjányi József a PBT örökös tagja. Szívből gratulálok mind a kettőjüknek.

3. Szeretettel hívom és várom a Tisztelt Tagságot szeptemberi vendégváró programunkra, melyre a meghirdetettnél egy héttel korábban, szeptember 6 -án, este 18.00 órától kerül sor a Cserkészligetben. Vendégünk Kű Lajos egykori kiváló, olimpiai ezüstérmes labdarúgó, az Aranycsapat Alapítvány elnöke lesz.

Nagyon örülnék ha minél többen részt vennének ezen találkozón is.

Szívélyes üdvözlettel :
Erdős Péter a Petőfi Baráti Társulás elnöke

A www.felvidek.ma honlapjáról:

Petőfi-domborművel ékesített emléktáblát avatnak szeptember 14-én Galántán. Mint ismeretes, Kodály Zoltán világhírű zeneszerzőnk a boldog gyermekéveit töltötte a mátyusföldi városban, megírta a Galántai táncok c. zeneművét, és nagy tisztelője volt Petőfi Sándor költészetének. Ez abban is megnyilvánult, hogy több költeményét megzenésítette.

Idén március 2-án Tarjányi József Petőfi-kutató barátomtól kaptam egy levelet, hogy a bicentenárium alkalmából egy Petőfi-domborművet ajándékozna lakóhelyemnek, Galántának. Őt több mint 20 éve ismerem, tudom, ha megígér valamit, azt teljesíti. Már a királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulásnak is ajándékozott egy Petőfi-szobrot, Hunyadi László kiváló erdélyi szobrászművész alkotását, és az ő műve a Galántára kerülő dombormű is.

Elkészítettem az itt látható emléktábla-tervet, és azt elküldtem kulturális és politikai szervezeteink vezetőinek.
Nagy örömömre Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke és Forró Krisztián, a Szövetség elnöke is azonnal a támogatásukról biztosítottak. Néhány nap múlva Mézes Rudolffal, a Csemadok galántai járási titkárával már a helyszínről egyeztettünk, az emléktábla szövegén kicsit „csiszoltunk”. Közben Tarjányi József a dombormű bronzból való kiöntését intézte.

Hunyadi László életművét 2009-ben Magyar Örökség-díjjal is méltatták, díjazását a Felvidékről Bárdos Gyula is támogatta, akkor még az MKP parlamenti frakciójának vezetőjeként.

A Csemadok nem áll le, a galántai székház még ebben az évben Kodály Zoltán-emléktáblával is gazdagodik, amelyet a tervek szerint a Galántai táncok születésének 90. évfordulója alkalmából lepleznek le, október 23-án.
Ezt egyébként az a Turi Török Tibor szobrászművész alkotja, aki az idén Martoson leleplezett Duray-emléktáblát is készítette. A két tábláról a Csemadok Galántai Területi Választmánya már július 31-én tájékoztatott közösségi oldalán, ha valaki támogatni szeretné a kezdeményezést, az ott olvasható bankszámlán keresztül is megteheti.

A Petőfi-emléktábla ünnepélyes leleplezésére a Csemadok és a Szövetség közös szervezésében 2023. szeptember 14-én 17 órakor kerül sor a Szövetség parlamenti képviselőjelöltjeinek részvételével. A szervezők az esemény mottójául Petőfi híres versének részletét választották:

„… Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet, …”

(írta:Oriskó Norbert/Felvidék.ma, 2023. augusztus 25 – Régió)

Nemzetükért dolgoznak…

Nemzeti ünnepünk alkalmából augusztus 22-én állami kitüntetéseket adtak át Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének rezidenciáján Pozsonyban. Az elismerésben részesülőket és családtagjaikat, valamint a meghívott vendégeket Balogh Csaba nagykövet köszöntötte.

Balogh Csaba ünnepi beszédében elmondta: a kitüntetettek sokat tettek a kulturális szférában, a társadalmi élet területén, vagy a tudományos életben. Idén is több ilyen magas állami kitüntetésben részesülnek szlovákiai magyar személyiségek.
A magyar állam születésnapján megkapni az elismerést felemelő dolog, jelzi azt, hogy a kitüntetettek munkássága folytatása annak a tevékenységnek, amit államalapító királyunk megkezdett több mint ezer évvel ezelőtt, mindannyian megpróbáljuk egy kicsit ezt folytatni, a kitüntetéssel a legjobbakat próbálják elismerni – fogalmazott a nagykövet.

Erdős Péter, a királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás alapító elnöke, Királyfiakarcsa volt alpolgármestere a csallóközi és a királyfiakarcsai magyar közösség megerősödését, a magyar hagyományok továbbélését szolgáló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

A méltatásban elhangzott: 2001-ben megalapította a Petőfi Sándor Baráti Társulást, amelynek mai napig elnöke. 1998-ban Királyfiakarcsa Önkormányzata egy emléktáblát állított Petőfi Sándor halálának 150. évfordulójára, valamint Erdős Péter volt a kezdeményezője annak is, hogy a helyi iskola a költő nevét viselje. Kiváló kapcsolatot tart fenn a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeummal és a kiskőrösi Petőfi Sándor Szülőházzal és Emlékmúzeummal. 2020-ban a Cserkészligetben felépült a Karcsai Magyarság Háza, mely a társulás rendezvényeinek helyszíne, s jelképezi, erősíti a magyarság egységét a járásban.

A kitüntetés átvétele után Erdős Péter köszönetet mondott családtagjainak és Istennek, hogy erőt adott ehhez a munkához. Mint mondta: társak is kellettek hozzá, hiszen közösség kell az ilyen munkához. Köszönetet mondott a magyar államnak és az államfőnek is.

Fellinger Károly költő, helytörténész Jókáról a felvidéki irodalmi életben betöltött fontos szerepe, példaértékű írásművészete elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Versei széles látókörben pásztázzák a világot, az életet és a halált. Írásaiban megszólítja a költőelődöket és a kortárs szerzőket is. Gyermekversei játékosak, fülbemászóak. Legutóbbi köteteiben a vajdasági, muravidéki, drávamenti és kárpátaljai települések neveihez írt verseket, sorolókat, melyekben a településeken élt vagy élő személyek neveit, tetteit, foglalkozását sorolja fel játékosan. Az irodalomban végzett munkássága, állhatatossága példaértékű. Művei őszinték, ember- és olvasóközpontú írások. A felvidéki szerző teljes emberként, stabilan áll a Felvidék irodalmi életének forgatagában – hangzott el a méltatásban.

Fellinger Károly is családjának mondott köszönetet, illetve kiemelt három személyiséget is, akik az írói pályára terelték. Pukkai László, a galántai gimnázium volt történelem tanárát, a balladagyűjtő Mórocz Károlyt, valamint Babos Lászlót, aki Vágkirályfán született és az 1956-os események miatt néhány hónapig börtönben ült, egy történelem óra és az Új magyar zsoltár elmondása miatt. Fellinger Károly egy verssel is megköszönte a kitüntetést: a Kis szívem Salgó Tibor, a Csemadok Udvardi Alapszervezetének elnöke, volt önkormányzati képviselő a felvidéki magyar hagyományok erősítését és továbbadását, valamint Esterházy János mártíriuma emlékének megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Salgó Tibor a lokális politizáláson túl további késztetést érzett a hatékonyabb közösségépítés megvalósítására. Így vált tagjává a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnek és vállalt aktív szerepet a Csemadokban, helyi és járási szinten egyaránt. E feladatait azóta is végzi, valamint a 15 éve helyi szinten lezajlott generációváltás jegyében a Csemadok Udvardi Alapszervezetének elnöke lett. A minden évben megszervezésre kerülő Udvardi Történelmi Konferencia többek között az ő kitartó munkájának gyümölcse, illetve 2021-ben az Esterházy János emlékév kapcsán felállított Esterházy János emlékoszlop a saját keze munkája. Salgó Tibor vezetői képességeivel csak töretlen kitartása és munkabírása vetekszik, mely adottságok a feszültségekkel terhelt időszakokban sem hagyják cserben.

A kitüntetés átadása után Salgó Tibor is köszönetet mondott a kitüntetésért. Kiemelte: nagyon sokan vannak, akik elismerést érdemelnének, hiszen nagyon sokan teszik a dolgukat a hagyományokért, a kultúráért, a magyar közösségért.

A jelenlévők nemzeti imánkat közösen énekelték el, ezzel kérve Isten áldását a magyarságra.

írta: Neszméri Tünde/Felvidék.ma (Itt és Most – rovat), 2023. augusztus 23

A Petőfi Baráti Társulás elnöksége mély tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és kedves családját a következő rendezvényünkre, amikor is első, államalapító, szent királyunk, hazánk fővédőszentje életét és művét idézzük fel főünnepe, augusztus 20-a alkalmából. Szent Istvánt a magyar história első, igazán történelem formáló személyiségének tekinthetjük. Nevéhez fűződik államiságunk alapjainak lerakása, az egyházi és világi intézményrendszer kiépítése és a magyarság keresztény hitre térítése.

Az ünnepségre 2023. augusztus 20–án délután 15.00 órától a királyfiakarcsai kultúrházban kerül sor.

Program :
BorzsaVári zenekar fellépése Kárpátaljáról
(A zenekart Kovács család alkotja Mezőváriból).

Ünnepi beszédet mond Deák Ernő a Bécsi Napló főszerkesztője.

Koszorúzás Szent István királyunk mellszobránál.

Szabó Magda: Amit tettél, az ég csodája volt című írásából idézve, hívom és várom kedves Mindnyájukat e csodálatos ünnepségre.

„Köszönjük neked, szent király hazánkat és önmagunkat, ezt az első ezer évet itt, kérünk, ne vond el rólunk romolhatatlan jobbodat. Te vagy legendáink legnagyobbika, István, szent király, aki megnyitottad előttünk az élet kapuját. Amit te tettél, jövendőt és anynyelvünk legfigyelemreméltóbb elvont főneveit: józan határú emlékezés, felejtés és bocsánat”.

Üdvözlettel :
Erdős Péter, a Petőfi Baráti Társulás elnöke